Nagy ugrás után a bent maradás a cél

Óriási ugrással "találta magát" a Budapest-bajnokságból, s a Budapesti Egyetemi Bajnokság megnyerése után a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata.

Gyarmati István, az együttes szakvezetője honlapunk érdeklődésére elmondta, mivel nincs NB II a hölgyeknél, de csapatával szeretne magasabb szintre jutni, megkockáztatott egy igen nagy, "többlépcsős" ugrást felfelé. Az NKE KTK DSE benevezte a csapatot a másodosztályba. Ilyen nagy váltás után az újoncnak nem is lehet más a célja, mint a bent maradás, ám ennek érdekében a pályán kívül is próbált tenni az NKE KTK DSE. A csapat az előző MEFOB kiírásban 6. helyezést kiharcoló társaságra épül, s abban az együttesben volt jó néhány egyesületi szinten máshol kosarazó lány.

Az NKE KTK DSE nem kevesebb mint 12 játékost igazolt, s közülük néhányuknak azért már van felnőtt szinten másodosztályú tapasztalata. Tarnai Kata, ha nem is sokat, de már pályára lépett az MTK második csapatában, s Aradi Zsanett, Horváth Anna és Körtvélyesi Ida is a Városmajorból érkezett. A tanulmányait Budapesten folytató, korábban a Diósgyőrben is kosarazó Hájer Tamara Miskolcról érkezik az együtteshez, Szabó Anna és Majsai Virág a Csatából érkezett. Gyarmati, mint mondta, tudatosan keresett, s próbál csapatánál játéklehetőséget adni általa tehetségeseknek tartott, tanulni vágyó, ám előző csapataikban kevesebb lehetőséghez jutó játékosoknak. Bízik benne, hogy ez a több helyről összeszedett társaság megállja a helyét majd a másodosztályban.

A főpróba mindenesetre jól sikerült, a Hepp-kupában 74-55-re legyőzték a Tata csapatát - idegenben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus