Négy pontot megtartott előnyéből a Sopron

Ellentétes félidők találkozóján a bajnok Sopron nagy küzdelemben nyerte a női Krasznai-emlékmérkőzést az ezüstérmes Győr ellen.

Két jelentősen átalakult élcsapatunk feszült egymásnak. A bajnok és kupagyőztes soproniakhoz még nem érkezett meg a két az amerikai profi bajnokságban szereplő kosaras, Kelly Farris és Tiana Hawkins később érkezik és a győri csapatból Milica Ivanovics kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, az amerikai-izraeli center, Danielle Diamant nagypapáját, aki egyetemi csapat edzője Amerikában, beválasztották a hírességek csarnokába, s a kosarast a győri klub természetesen hazaengedte a nem mindennapi beiktató ünnepségre.

Kovacsevics kosarára a palánk alatt többször is ügyesen megjátszott Krnjics három duplával felelt. Sűrűn potyogtak a kosarak, a 3. percben 12-7-re vezetett a Sopron. Összeállt a győri csaat védekezése, a vendégek MacKay villanásaira építve egy 6-0-s futással fordítottak. Kifejezetten évezetes, fordulatod volt a meccs - méltó a két élcsapathoz. A negyed hajrájában Fegyverneky hármasa egy 10-0-s hazai roham kezdetét jelentette.

A második szakasz küzdelmes játékkal kezdődött, az első akció kosárra több, mint 2 percet kellett várni. Tetemondová triplájával 10 pont fölé nőtt a különbség. A negyed közepén a vendég játékosok sorra adták el a labdákat, könnyű kosarakkal egy 11-2-es futással 20 pontosra "hizlalta" előnyét a Sopron.

A második félidő elején Licskai dobott hármast, MacKay betörésekből volt eredményes a túloldalon, tartotta 20 pont körüli előnyét a Sopron. A negyed hajrájában hazai részről a tizenévesek játszottak, kissé elfogódottan, egy 10-0-s futással 10 ponton belülre került a vendég csapat.

A záró szakasz elején a Sopron új mestere visszahozta csapata meghatározó játékosait, mégis tovább zárkóztak a vendégek. A bajnok két és fél percen át nem szerzett mezőnykosarat, Zsovár hármasával azonban újra 10 pont lett előnye. A vendégek azonban vérszemet kaptak, Semsei és Kovacsevics villant, előbbi ráadásul hármassal, a negyed közepén 5 pontra csökkent a különbség. Vagy két és fél percig nem esett kosár 57-52-es hazai vezetésénél, igazi presztízs-végjáték alakult ki, a holtpontról Sztankovics a hazaiakat mozdította el.

Az utolsó percre fordulva Pénzes hármasával 4 pontra jött föl a Győr.

Összességében az ellentétes félidők mérkőzését nagy csatában nyerte a Sopron.

Unqa Euroleasing Sopron - Hat Agro UNI Győr 61-57 (22-15, 20-9, 9-18, 10-15)

Sopron 250 néző. V: Pálla, Boros, Kulcsár

Sopron: Fegyverneky 7/3, Simon 7, Tetemonodvá 5/3, Licskai 9/3, Krnjics 21. Cs: Zsovár 6/3, Sztankovics 2, Böröndy V. 4, Kuttor, Feigl.

Győr: MacKay 11/3, Pénzes 6/3, Laklóht 2, Kovacsevics 18, Dobos 6. Cs: Mansaré 4, Czirják 2, Semsei 7/3, Kovács K., Koch.

A Győr legjobbja: Natasa Kovacsevics
A Sopron legjobbja: Krnjics Szara.

Fotó: nso.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus