Négy veretlen, három nyeretlen

Több érdekesnek, izgalmasnak ígérkező mérkőzést játszottak a napokban a női amatőr bajnokság két csoportjában. Akadtak, amelyek valóban tartogattak izgalmakat, de volt olyan előzetesen szorosnak várt összecsapás is, amelyen nagy volt  a különbség a felek között. Négy csapat még veretlen, három viszont még nem tudott nyerni

Nyugaton megtorpant a Kanizsai Vadmacskák, igaz a csoport két talán legerősebbnek gondolt csapata ellen játszott. A Tatabánya ellen remekül kezdett a Fiusz (19/9 pont, 7 lepattanó)-Hegyi (19/6 pont, 6 gólpassz) vezette zalai együttes, s vezetett is 6 ponttal 10 perc után. A folytatásban azonban a dupla-duplát (17 pont, 11 lepattanó) elérő Ruttner Réka, valamint az ettől 1 pattanóval elmaradó Fülöp (18 pont, 9 lepattanó) "húzta" tatabányaiak fokozatosan rákényszerítették akaratukat a kanizsai lányokra. Kellettek persze a triplákat 60%-kal dobó Szamosi Rita (11/9, 3/5 tripla) találatai is a vendégeknek, akik egy igen jó meccset nyertek végül 81-71-re.

A Kanizsai Vadmacskák ezt követően a bajnok TFSE otthonába látogattak, s bizony vadmacskák helyett - Fuisz Viktóriát (14/3 pont, 9 lepattanó) leszámítva - inkább megszeppent kiscicáknak tűntek a bajnok oroszlánbarlangjában, ahol nagy, 86-44-es verésbe futottak bele. A TF-nél volt két extra egyéni teljesítmény, Mányoky Judit (25/12 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) és Németh Alma (23 pont, 3-3 lepattanó, szerzett labda és gólpassz) együtt több pontot "termeltek", mint az egész kanizsai együttes.

Nyeretlenek csaptak össze Tatán, ahová a BKG DSE, azaz a Szigetszentmiklós látogatott. Egyik alapembere, a csapat korábbi meccsein közel 23 pontot átlagoló Orsós Bogdán Lívia hiánya miatt meglehetősen egyoldalú volt ez a mérkőzés, 82-37-re nyertek a vendégek, akik közül leginkább Vásárhelyi Kinga (15 pont, 8 lepattanó) és Gyimesi Krisztina (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) emelkedett ki. Hazai részről ekkor Kiss Judit (12/6 pont 6 lepattanó) és Veres Kinga (10/3 pont) igyekezett leginkább.

Izgalmas alsóházi rangadót játszott egymással a Győr és a Baja. Az amúgy kevés kosarat (57-58) hozó meccs utolsó percében többször is változott a vezető csapat kiléte, végül a legutolsó szó a vendég bajaiaké volt, akik ezzel megszerezték első győzelmüket.

 

Keleten érdekesnek ígérkezett a veretlenül érkező diósgyőri fiatalok vendégjátéka a szintén makulátlan, s a keleti csoport megnyerésére leginkább esélyesnek tartott ELTE-BEAC csapatánál. Csakhogy a miskolciak két legjobbjuk, Dubei Debóra és Horváth Bernadett nélkül érkeztek, így aztán a várt nagy csata helyett BEAC-gálát hozott a találkozó, s 71 pont különbségű, 113-42-es fővárosi sikert. Süle Krisztina (22 pont, 7-7 lepattanó és szerzett labda), Pál Szandra (20/6 pont, 4 szerzett labda), Pusztai Sára (20/3 pont, 3 gólpassz) és Reiner Dóra (17/3 pont, 6 gólpassz) voltak a kiütéses BEAC-győzelem fő részesei.

Gödöllőn a Szolnok vendégeskedett, itt két nyeretlen együttes játszott küzdelmes mérkőzést, amelynek végén a vendégek örülhettek, 70-63-ra győztek Rátkai Kitti (15 pont 5 lepattanó), Fekete Dóra (12 pont, 4 gólpassz) és Kányási Veronkia (9 pont 7 gólpassz) vezérletével. Hazai részről a káprázatosan kosarazó Soós Alexandra (31/15 pont, 15 lepattanó) időnként magára maradt, Babicz Éva (12 pont 9 lepattanó) tudott leginkább felnőni a feladathoz.

A DEAC-Szeged meccsen két középcsapat találkozott, s a vendégek meglepően magabiztos (68-50) győzelmet arattak. A szegedi siker fő letéteményesei Martonosi Zita (16/3 pont, 7 lepattanó, 6 szerzett labda, 5 gólpassz) és Szabó Bettina (15/3 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) voltak. Hazai részről Gál Annamária (14 pont) jutott egyedül 10 egység fölé. Ezek után a debreceni lányok, bár nyerni pillanatnyi esélyük nem volt, helytálltak a BEAC otthonában (81-60). A favorit ellen csupán egy igen gyenge negyedük volt a hajdúsági lányoknak, a második (25-10), de Göttlinger Anna (18/9 pont, 6 lepattanó) és Szabó Réka (11/9 pont, 9 gólpassz) vezérletével helytálltak. A BEAC-ot Süle (20/3 pont, 13 lepattanó), György Tímea (13 pont, 6 lepattanó), Pál (12 pont) és Hovátth Szilvia (10 pont, 4 gólpassz) vezette újabb biztos sikerre.

A Nyíregyháza viszont Szegeden elvesztette veretlenségét, méghozzá egy remek mérkőzésen, amelyet a hazaiak 80-73-ra nyertek meg. A szegediek aránylag jól "megfogták" a szabolcsiak centerét, Farkasinszki Orsolyát (14 pont, 12 lepattanó), akinek a meccset megelőzően 24 pontos átlaga volt. Az U20-as Eb-n is szerepelt villámléptű játékmester, Papp Klaudia (29/15 pont, 6 lepattanó) ugyan alaposan "megszórta" a szegedieket, akik azt elérték, - s ez sem kis bravúr - hogy gólpasszt ne adjon a nyíregyházi irányító. Ez önmagában persze még nem lett volna elég a szegedi sikerhez, kellett 3 átlagon felüli egyéni  teljesítmény is: Martonosi (19 pont, 12 lepattanó, 8 szerzett labda), Szabó B. (23/6 pont, 4 lepattanó) és Mészáros Vivien (18/3 pont, 4 szerzett labda 3.3 lepattanó és gólpassz) voltak a vezérek. Így aztán még az is "belefért" a szegedieknek, hogy Sándor Ivett (14/12 pont) 4 triplát beemeljen nekik.

Jelen pillanatban nyugaton még 3 csapat, a TF, a Tatabánya és a MAFC veretlen, keleten pedig csupán a BEAC mérlege makulátlan. Nyugaton a Tata, keleten pedig a Gödöllő és a Kiss Lenke kosársuli csapata vár még az első győzelem megszerzésére.

A tabellákat ezen a linken megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus