Nehéz lesz "törököt fogni"

Ma este a női kosárlabda Euroliga egyik legnagyobb esélyese, a tavalyi kiírás ezüstérmese, a török Fenerbahce látogat az MKB Arénába. Az Uniqa Euroleasing Sopron csapatkapitánya, a Rózsahegyen térdsérülést szenvedett Fegyverneky Zsófia nélkül fogadja a sztárcsapatot.

Noha nagyon bő és erős kerete van a Fenernek, a sorozat elején, Törökországban a Sopron alaposan megszorongatta. Igor Polenek, az Uniqa szerb edzője visszaemlékezve az isztambuli meccsre azt fejtegette, kissé ijedten kezdett akkor a csapata, majd később felvette a ritmust és a kesztyűt, s egy kimondottan jó meccset játszott a török sztárcsapat csarnokában. Most is szeretné, ha csapata megnehezítené a világsztárok sorát felvonultató ellenfele dolgát. 

Fegyverneky Zsófia, az együttes sérült csapatkapitánya hiányozni fog az Uniqa csapatából. A soproni csapat szerb mestere szerint így másoknak több lehetőségük lesz a bizonyításra, s reméli, e játékosok élnek is majd ezzel a lehetőséggel. Nyomás nem lesz csapata játékosain, felszabadultan kosarazhatnak, reméli, a világsztároknak is bizonyítani akarnak majd, s bátor, jó játékkal rukkolnak elő. Azt sem tartja kizártnak, hogy a török csapat klasszisai - talán tudat alatt - kicsit lebecsülik a nemzetközi porondon az egyik legismertebb játékosa nélkül felálló magyar ellenfelüket, s ha ez így lesz, ezt is jó lenne kihasználni. 

A Fenerbahce csapatának ötös poszton három olyan játékosa is van, akik minden más csapatban kezdők lennének. A Fenerbahce együttesénél azonban a francia Isabelle Yacoubou, az amerikaiból törökké lett, a Győrrel bajnokságot is nyerő Quanitra Hollingsworth és a korábban Sopronban is kosarazó szerb Ivana Matovics közül gyakran csak egy center van a pályán. Négyes poszton a fehérorosz Anasztaszia Veremejenka az erőcsatár poszt egyik legjobb játékos és a legjobban védekező kosaras Európában - nagy kihívás lesz ellene játszania a Sopron talán legjobb formában lévő játékosának, Tianna Hawkinsnak. Hármas poszton Angel McCoughtry az amerikai válogatott és az amerikai profi liga (WNBA) egyik legnagyobb sztárja, olimpiai bajnok - ő is játszott rövid ideig Sopronban. Helyettese a tapasztalt lengyel klasszis, a roppant finom kezű Agnieszka Binrzycka. Az egyes és a kettes poszton a tapasztalt, az Euroligában és a WNBA-ben is sok nagy csatát megélt Cappie Pondexter mellett az Európa-bajnoki bronzérmes török válogatott két kitűnősége, Birsel Vardarli és Esmeral Tuncluer játszik. 

Polenek úgy véli, a Fenerbahce az Euroliga megnyerésére lett így, ennyire erős kerettel összeválogatva, ebben a csapatban kiegészítő szerepkörben is klasszis kosarasok vannak. Nagyon reméli, hogy lányai felszabadult, jó játékukkal este tűzbe hozzák a közönséget. Abban biztos a soproniak szakvezetője, hogy lányai mindent kiadnak majd magukból a mérkőzésen - kérdés, mire lesz ez elég, de reméli, ahogy a sorozat elején Törökországban, úgy Sopronban is sikerül minimum megnehezíteni a Fenerbahce dolgát.

A mérkőzést a 14 év alattiak ingyen tekinthetik meg.

Az Európa-kupában a PEAC-Pécs 14 pontos hazai hátrány után próbál javítani a Dinamo Moszkva otthonában. Reálisan nézve továbbjutni nincs sok esélyük a hazai vereség után Nagy-Bujdosóéknak, egy szoros eredmény, egy tisztes helytállás szép lenne Dokics Zseljko tanítványaitól. Hasonló céllal utazhat Isztambulba a Diósgyőr együttese, amelynek a hazai környezetben elszenvedett súlyos vereség után gyakorlatlag reménytelen az a csütörtöki isztambuli meccsen az Universitesi ellen, de egy tisztes eredmény, egy szoros meccs jót tehet Mikael Lopez játékosai önbecsülésének, önbizalmának. A török csapat egyébként tovább erősödött, szerződtette azt a fehérorosz Jelena Leucsankat, aki eddig a Good Angels Kosice első számú centere volt, s akinek a helyét Krivacsevics Tijana veheti át a kassai együttesben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus