Női kosárlabda Hírmorzsák

Az 5-10. helyekért zajló középszakasz nyitómérkőzésén a PINKK-Pécsi 424 magabiztos, 34 pontos győzelmet aratott az MKB Euroleasing Vasas ellen. A két csapat a hétvégén még az alapszakasz utolsó fordulójában is megmérkőzött egymással, akkor a hazaiak a második félidőben gyengébb teljesítményt nyújtottak, így abban a húsz percben jól tartotta magát a sereghajtó Vasas.

Ezúttal azonban végig kézben tartotta a találkozót Robert Hernandez csapata. A bő keretét ezúttal is használó spanyol tréner irányította PINKK már az első negyedben 18 pontos előnybe került, majd a nagyszünetet követően is rá tudott pakolni tetemes vezetésére. A hazaiak sikerükkel biztosították az 5. helyüket, a jövő hétvégén a BSE otthonában lépnek pályára, ahol minden bizonnyal szeretnék kijavítani alapszakaszbeli botlásukat. A Vasasra pedig már szerdán bajnoki vár, ezúttal a Cegléd otthonában.

PINKK-Pécsi 424 - MKB Euroleasing Vasas 85-51 (27-9, 18-18, 26-14, 14-10)
Középszakasz, 5-10. helyért, 1. forduló

PINKK-Pécs: Török 10/6, Ruják 10, Sarok 6, Dorogobuzova 8, Brumermane 20. Csere: Laczi 8, Iványi 2, Kovács K. 9, Lengyel 8, Pénzes 4, Kováts N., Dara.
Vasas: Pusztai 5/3, Katona Sz. 1, Bajnóczi 4, Mansaré 15/3, Barnai 7. Csere: Mányoky, Koch 5/3, Hegedűs J. 10, Müller 4.


Csupán egyetlen hely maradt kiadó a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között, miután a negyeddöntő legutóbbi hétközi párharcát követően a BSE is csatlakozott a PEAC-Pécs, a Szekszárd, a PINKK, a Vasas és az egyaránt kiemelt Győr valamint a Sopron együtteséhez.

A BSE NBI/A-csoportos együttesére nem várt könnyű mérkőzés, még akkor sem, ha Stevan Csupics csapatának másodosztályú ellenféllel kellett megküzdenie. A Keleti Csoport 5. helyén álló Kecskeméti KC alaposan meg is nehezítette a BSE dolgát. A Nagy Zita vezette hazaik a 17. percig vezettek, ám ekkor átvették a vezetést a városmajoriak. A folytatásban viszont újított a Kecskemét, újfent náluk volt az előny - egészen a végjátékig, amikor Károlyi Andrea rutinjának és pontjainak köszönhetően fordított, nyert és egyúttal tovább is jutott a BSE.

Kecskeméti KC - BSE-FCSM 65-70 (23-18, 14-21, 17-14, 11-17)
Magyar Kupa, negyeddöntő

Továbbjutott: a BSE-FCSM.


Az Adria Ligában kiválóan teljesítő PEAC-Pécs együttesére borzasztóan nehéz mérkőzés várt a sorozat 16. fordulójában, hiszen a veretlenül listavezető Partizan Belgrád érkezett a baranyai megyeszékhelyre.

A két együttes őszi meccsén 89-53-ra nyert a belgrádi alakulat, ám ezúttal alaposan megnehezítette ellenfele dolgát a Pécs. A többek között a pécsiek által is ismert Milica Dabovicsot és Brooke Queenant foglalkoztató Partizant állva hagyta a hazai alakulat és már 17-8-ra is vezettek Horváth Lilláék, sőt a második negyed derekán 29-17-es PEAC vezetést mutatott az eredményjelző.

A félidőre felzárkózó (41-37) szerb együttes aztán a harmadik negyedben egy 10-0-s szakasszal nyitott és 54-43-ra elhúzott. Nem adta azonban fel a kiválóan teljesítő PEAC és többször is közelített ellenfeléhez, ám végül a Partizan megőrizte veretlenségét. A pécsiek számára mindez azonban többek között újabb remek felkészülésnek bizonyulhat a hétvégén rajtoló magyar-szlovák középszakaszra és az azt követő rájátszásra.

PEAC-Pécs - Partizan Galenika Beograd 64-76 (19-15, 22-22, 11-24, 12-15)
Adria Liga, 16. forduló

PEAC-Pécs: Fűrész 6, Czirják 4, Barbour 22/3, Horváth L. 7/3, Jaeschke 12. Csere: Dusanics 6, Szamosi 5, Csutorás 2, Czukor.
Partizan, ld.: Mandics 20/3, Dabovics 17/9, Butulija 12/3.

Fontos hír a PEAC csapatánál, hogy a hétvégi Rózsahegy elleni középszakasz mérkőzésre a belépés ingyenes lesz, továbbá a találkozót megelőzően 15:45-től a Rátgéber Akadémia - Novi Zagreb U15-ös leány mérkőzést is megtekinthetik az érdeklődők a Lauber Dezső Sportcsarnokban.


A csoportgyőzelemért szállt harcba a Final Fourba már bejutott Work Force-DKSK Miskolc együttese a Női Közép-európai Liga utolsó csoportmeccsén. A Peresztegi-Nagy Ákos vezette miskolciak egy kosarakban gazdag, látványos mérkőzésen végül száz pont fölé jutva arattak győzelmet a cseh Kara Trutnov gárdája ellen - megszerezve ezzel a csoport első helyét.

A mérkőzésen kiválóan kezdett a DKSK, az extra teljesítményt nyújtó Raven kosaraival 13 pontos előnybe kerültek, aztán a folytatásban a honfitársa, Anderson vezette Trutnov előbb egyenlítette, majd a félidőre a vezetést is átvette. A nagyszünet után sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán a záró szakaszban 83-83 után egy 11-0-s szakaszt repített a DKSK, amely végül a győzelmet is eredményezte.

Ezzel az is eldőlt, hogy a Diósgyőr a február 23-24. között rendezendő Final Four elődöntőjében a cseh bajnokságban a 7. helyen álló PK Brno csapatával mérkőzik majd. A finálé helyszíne egyelőre nem ismert, de megfelelő körülmények esetén a miskolciak is megpályázzák a rendezést.

Work Force-DKSK Miskolc - Kara Trutnov 103-91 (31-18, 21-36, 26-23, 25-14)
Közép-európai Liga, 6. forduló

DKSK: Bukovszki 10/3, Raven 38/9, Skorics 14/3, Bozóki 10/6, Sanford 26. Csere: Fürtös 3, Szabó P. 2, Reiner, Dubei.
Trutnov, ld.: Anderson 30/15, Hindraková 12/3, Záplátová 12/6, Steffnánová 11.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus