Nyeretlenek csatája a Városmajorban

Több igen érdekes meccs lesz a hét végén a női bajnokság 8. fordulójában. Ami biztos, e játéknap után már csupán egyetlen nyeretlen együttes marad a bajnokságban, hiszen szombaton összecsap a bajnokság két nyeretlen csapata, a BSE-FCSM és az ELTE-BEAC Újbuda

Időrendi sorrendben az első meccs, a Vasas-UNI Seat Győr össecsapás is igen érdekesnek ígérkezik. Normál esetben fix kettes a győriek pasaréti vendégjátéka, ám Diósadi Deák Éva tanítványai az utóbbi hetekben megtáltosodtak, sikert sikerre halmoztak, s zsinórban három meccset nyertek. Ezek közül az utolsó, a tavalyi bronzérmes ZTE NKK elleni bravúr nyilván további erőt s önbizalmat adott Pál Szandrának és társainak. Veszítenivalójuk mindenesetre nincs, önbizalom dolgában pedig nyilván jól állnak. Nos ehhez az együtteshez látogatnak egy nyilván fárasztó, ráadásul balsikerű baltikumi Euroliga-turné után a győriek - így azért már messze nem olyan fix az a kettes...

A Sopron a több sebből vérző Ferencvárost fogadja. Székely Norbert együttese a héten fontos győzelmet aratott hazai környezetben az Euroligában, Hortiék ráadásul nem is utaztak, így Euroliga meccs ide-vagy oda a bajnokcsapa a meccs esélyese bár a legutóbbi hazai bajnokin a Disógyőr ellen - szintén hazai hétközi Euroliga meccs után - nem éppen meggyőző játékkal rukkoltak elő a soproniak. Most a Fradi sincs tú ljó passzban, de Farkas Sándort ismerve együttese biztos nem adja majd olcsón a bőrét - még a bajnok otthonában sem.


Érdekesnek ígérkező alsóházi ütközet lesz Cegléden, ahol bizonyos értelemben a lengyel vonal csap össze a szerbbel. A ceglédiek három lengyel légióssal, míg a Diósgyőr három szerb kosarassal és szerb edzővel várja e fontos összecsapást. Mindkét gárda nyert legutóbb, a pest megyeiek második sikerüknek örülhettek, a borsodiak először hagyták el győztesen a pályát, s Milen Vukicsevics együttesét nem nyomasztja már a nyeretlenség. Külön csemegének ígérkezik mindenesetre ezen összecsapáson belül a két irányító, a ceglédi Cymmer és a diósgyőri Hadzsovics párharca, szerkezetre a Diósgyőr tűnik jobbnak, a hazai pálya azonban a ceglédiek mellett szól.


Akik régóta kísérik figyelemmel a magyar női kosárlabdát, talán kicsit szomorúan látják a táblázat alján a két nagymúltú budai csapatot, a BSE-t és a BEAC-ot. Talán olyan idősebb sporbarát is akad, is akad aki e sorokat olvasva nosztalgiáva sóhajt fel: hej, pedig a 80-as,90-es években micsoda remek rangadókat vívott a két, akkortájt a bajnoki címért, dobogóért harcoló együttes. Sic transit gloria mundi, azaz így múik el a világ dicsősége, mondhatnánk, ám azért a két klub ha nem is felnőtt szinten, de a nevelésben a jobbak közé számít, még ha a minőségi nevelőmunka gyümöclsét nem is mindig feltétlenül a saját felnőtt csapat aratja le. Most, amikor gazdasági helyzetük révén nem vehetik fel a versenyt a tehetősebb, a válogatott játékosokat, neves, jóképességű légiósokat foglalkoztató együttesekkel, részben kényszerból a fiatalitás útját választották, illetve voltak kénytelenek választani. A BEAC-nak és a BSE-nek most ha úgy tetszik, ez lesz az ősz meccse. Mindkettőnek voltak bíztató időszakai, csíptek el negyedeket erősebb, jobb csapatok ellen, de a győzelem mámorító érzését eddig nem érezhették. Úgy véljük, a nyeretlenek összecsapásán a lélektani tényezők dönthetnek, már csak azért is,mert azt, hogy a BSE szerkezete első pillantásra jobbnak tűnik, ellensúlyozhatja, hogy a BEAC összeszokottabb, a csapat gerince már jó ideje együtt játszik, míg a Városmajorban azért volt bőven jövés-menés. Ja, sa BSE játszik otthon.


Vasárnapra két meccs marad, a Szekszárd új, ifjú szakvezetőjének, Magyar Gergelynek nem jutott túl hálás feladt debütálásként. Már önmagában sem szerencsés a bronzérmes pályáján bemutatkozni, ráadásul minden bizonnyal egy felpaprikázott egerszegi együttes vár Fejes Rékáékra, amely szeretne javítani a Vasas otthonában elszenvedett fölöttébb váratlan vereség után.

A Baja most játszik az élcsapatokkal, Győrben még helytállt, de a Sopron ellen hamar, s könnyen megadta magát. Pécsett sem valószínű, hogy sok babér teremne a szezont parádésan kezdő bajai együttesnek...

Kép: vasas-basket.hu
Slide: bsekosar.hu, kosarlabda.beac.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus