Snezana Aleksic a PEAC irányítója!

Európa-kupa-győztes, Európa-bajnoki hetedik helyezett montenegrói légióst szerződtetett a PEAC-Pécs csapata. 

Az újjáalakuló PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata leigazolta első idegenlégiósát a következő szezonra: a 26 éves Snezana Aleksic tapasztalt irányító, aki jó néhány klubnál megfordult már. Játszott többek között az orosz Noginszkban, a Dinamo Moszkvában (itt Európa-kupa-győzelmet ünnepelhetett, s olyan csapattársai voltak, mint Toliver és Korsztin) és a Csevakatában, valamint a török Canik Belediyesiben és az Ordusporban is. A montenegrói válogatottal nemrég sikeres Európa-bajnokságot zárt, a hetedik helyen végeztek úgy, hogy a negyeddöntőben csak egyetlen ponttal, hatalmas csatában kaptak ki a címvédő spanyoloktól. A szaksajtó kiemeli küzdeni tudását és nagy szívét, valamint gyilkos gólpasszait, s mint írják, ő lehet a montenegrói válogatott első számú irányítója a 35 éves Jelena Skerovic visszavonulása után.

– Mindenképpen európai, vagy komoly európai tapasztalattal bíró irányítót szerettünk volna szerződtetni, aki részt vett legalább Európa-kupa-szintű versenysorozatban – indokolta Aleksic megszerzését Mészáros Zalán, a PEAC-Pécs ügyvezető igazgatója. – Több jelöltünk volt, végül őt választottuk, mert ár/érték arányban Aleksic tűnt a legjobb megoldásnak. Komoly csapatokban játszott, a lehető legjobb korban van a posztját illetően, és a montenegrói válogatott Európa-bajnoki hetedik helyének elérésében is fontos szerepe volt.

Mészáros Zalán hozzátette, hármas posztra még szerződtetni fognak egy külföldit, és magas poszton is szükség van még egy játékosra.

Aleksic névjegye

A 26 éves játékos Podgoricában született, s 1,72 méter magas. Még 2008-ban, vagyis mindössze 19 évesen mutatkozott be az Európa-kupában a Buducsnoszt színeiben, 11,8 pontos átlagot hozott. Karrierjének legfontosabb állomása a Dinamo Moszkva volt, az orosz sztárcsapattal ugyanis megnyerte a második számú európai kupasorozatot. A 2014/2015-ös szezont a török Canik Belediyesi együttesében kezdte, idén tavasszal azonban már az Ordusporban játszott, amellyel a hetedik helyen végzett.
A montenegrói válogatottal hetedik lett a magyar–román közös rendezésű Európa-bajnokságon, amelyen az asszisztkirálynő Jelena Skerovic mögött/mellett játszott irányítót, átlagban 22,9 percet volt a pályán, ezalatt 7,2 pontig, 2,2 lepattanóig és ugyanennyi asszisztig jutott.

Az eddigi változások

A PEAC-Pécs csapatánál az első nyári érkező Zele Dorina volt, a válogatott játékos a Zalaegerszegtől igazolt ide. Őt követte Czirják Noémi, aki legutóbb Győrben kosarazott, valamint Górjanácz Ágnes, aki Cegléden játszott. Múlt héten bejelentették, hogy egy év kényszerpihenő után visszatért a csapathoz Fűrész Diána. Az első új idegenlégiós pedig a montenegrói Snezana Aleksic.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus