Stílusok találkoznak Lille-ben az Euroliga nyitányon

A teljes nevén elég hangzatos Entente Sportive B. Villeneuve D'Ascq Lille Metropole nevű francia csapat otthonában kezdi meg szereplését ma este 8 órától az Euroligában az Uniqa Sopron bajnok és kupagyőztes női csapata. 

Ahogy a Sopron a magyar, úgy ellenfele a francia bajnokságban áll veretlenül. Este az egyik együttes tehát elveszíti szezonbeli makulátlan mérlegét.

A Villeneuve csapatával kapcsolatban Sterbenz László, az Uniqa edzője elmondta, egy összeszokott csapat fogadja majd lányait. A Lille gerincét alkotó játékosok már évek óta együtt játszanak. Kifejtette, várhatóan két stílus, két felfogás találkozik este. A jó szekezetű, magas, erőteljes felépítésű palánk alatti játékosokat felvonultató francia együttes Sterbenz szerint várhatóan pozíciójátékra rendezkedik be, míg "övéi" próbálják majd azt a játékot játszani, amelyre kísérleteket már láthatott a közönség: gyors, sok mozgásos, tiszta középtávoli és távoli dobóhelyzetek kialakításáára épülő stílussal.

A francia csapatban több, évek óta az Euroligában edződő korábbi és jelenlegi francia válogatott játékos mellett ott játszik a görög válogatott bedobó, Sztiliani Kalcidu és a korábban Pécsett is szereplő rutinos horvát center, a 36 esztendős Emilija Podrug. Az együttes legutóbbi bajnokiján is nagy fölényben volt a palánkok alatt, a Calais ellen 80-68-ra megnyert meccsen a soproniak mai riválisa 42-30-ra nyerte a lepattanó csatát. A sok tapasztalt játékos mellett a mindössze 20 esztendős, 195 centis center, Aby Gaye kikapcsolása is fontos lehet, ő a legutóbbi bajnokin 30 percet játszva 12/14-es mezőnymutatóval jutott 24 pontig. Mellé volt 6 lepattanója és - centertől ritkaság - 4 gólpassza.

Sterbenz László úgy véli, az a csapat kerekedhet a riválisa fölé, amelyik a stílusát, akaratát rá tudja erőltetni ellenfelére. Idegenben kezdeni nyilván nem egyszerű, főleg egy ilyen erős sorozatban, de a Sopron szeretne egy jó eredményt, esetleg egy bravúrt elérni Franciaországban. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus