Szécsi Orsi tripla duplázott az NCAA-ben!

Mozgalmas hetük volt a tengerentúlon az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) kosarazó magyar lányoknak. Szécsi Orsi a Duquesne egyetem színeiben káprázatos tripla duplát ért el egy csapata által fölényesen megnyert találkozón!

Józan Ágota nem játszott csapata, az USAO Oklahoma által 67-65-re megnyert Bacone elleni mérkőzésen.

Balla Dorottya együttese 89-64-re kikapott a Navy csapatától, s a 89-64-re elvesztett mérkőzésen nem jutott szóhoz a magyar lány.

Sűrű programja volt Hegedűs Janka és Lábady Zsófi csapatának a FIU-nak, amely a múlt héten 3 meccset is játszott, mindhármat idegenben és mindhármat elveszítette. Az UCF otthonában 71-66-ra maradt alul az együttes. Zsófi csaknem végig játszott, s 7/3 ponttal (2/4 dupla, 1/2 tripla( és ugyanennyi lepattanóval (3 támadó) zárt. Statisztikai lapjára még 1-1 gólpassz és szerzett labda került. Janka immáron egy félidőt töltött a pályán s 6 dupla kísérletéből hármat értékesítve 6 ponttal fejezte be a mérkőzést. Volt emellett 2 lepattanója, 3 gólpassza s 2 eladott labdája.

A Harvard ellen 64-52-re elveszített összecsapáson a kezdő ötösben kapott helyet mindkét magyar lány, Janka először volt kezdő, s élt is a lehetőséggel. Teljesítményét nézve biztosak lehetünk benne: faultproblémái miatt játszott csupán 16 percet, s a 4 személyi mellett hibátlan mezőnymutatóval (1/1 dupla, 2/2 tripla), és két büntetője közül az egyiket értékesítve pontcsúcsot jelent 9/6-tal fejezte be a mérkőzést. Leszedett 3 lepattanót (2 támadó) és eladott 2 labdát. Zsófinak már nem ment ennyire, 32 perc alatt 2 ponttal zárt, 3 rontott dupla kísérlettel, s mind a két büntetőjét bedobva. Leszedett 4 lepattanót, volt 1 asszisztja s 2 labdát adott el.

A Boston College ellen 89-69-re elvesztett mérkőzésen Zsófi csupán 3 percet pihent, s csapata egyik legjobbjának bizonyult. 10/6-tal zárta a találkozót, 1/2-es dupla s 2/4-es tripla mutatóval, mindkét büntetőjét értékesítve. Volt még 2 lepattanója, valamint 1-1 gólpassza s eladott labdája. Janka ismét a padról szállt be 13 perc erejéig. Nem tudta megismételni az előző meccsen nyújtott jó játékát - lehet mindig kezdenie kellene - 2 mezőnykísérletéből 1 volt sikeres, s 2 pontja mellé leszedett 1 lepattanót, ám eladott 5 labdát.

Szécsi Orsi és Szamosi Amadea együttese a Duquesne két meccset játszott s mindkettőt meg is nyerte. A Buffalo 78-55-ös legyőzése alkalmával Orsi 28 perc alatt 11/3 pontig (4/8 dupla, 1/4 tripla) jutott, leszedett 5 lepattanót, kiosztott 3 gólpasszt, volt 2-2 szerzett illetve eladott labdája. Amadea 9 perce alatt 1/2-es "duplázással" 2 ponttal fejezte be a mérkőzést és leszedett 1 lepattanót.

A Morehead otthonában "döntő fölénnyel", 83-35-re megnyert találkozón Orsi tripla duplát ért el. A tehetségét már a felnőtt válogatottban is megcsillantó kosaras 5/11-es dupla mutatóval, mind a 6 büntetőjét bedobva 16 ponttal fejezte be az összecsapást. Leszedett 12 lepattanót, és nem kevesebb, mint 10 gólpasszt "kézbesített" társainak. Amadea e találkozón 10 percet játszott, s minden bizonnyal azért nem többet, mert e rövid idő alatt kipontozódott. De nem csak a személyik gyűjtögetésében jeleskedett. Ahogy az előző meccsen, most is 1/2-es mezőnymutatóval dobott 2 pontot, de emellett volt még 2-2 lepattanója és blokkja, valamint 1-1 szerzett és eladott labdája.

Szabó Fanniéknak most hosszabb szünetük van, ők legközelebb december 1-én lépnek pályára.

Csutorás Fanni csapata 5 meccset játszott az elmúlt két hétben, 4 győzelem s 1 vereség a magyar hátvéd csapatának, az Iowa Reivers-nek a mérlege e mérkőzéseken. Fanni a Central College ellen 89-60-ra idegenben megnyert meccsen nem játszott, ám a Northeastern Junior otthonában nagy csatában 72-67-re nyert mérkőzésen hasznos tagja volt együttesének 7 pontjával.

A pécsi kosaras a Minreal Area ellen 81-72-re megnyert mérkőzésen nem játszott, viszont a Butler ellen 78-55-re elvesztett mérkőzésen csapata 5 pontszerzőjének egyike volt a maga 8 egységével.

A "szomszédvári" rangadót, az Iowa Lakes elleni derbit is megnyerte a Reivers. A 71-52-es sikerrel zárult találkozón Fanni 7 ponttal járult a sikerhez. A legutóbbi, a mára virradóra a Southeastern Collge ellen 93-73-ra nyert találkozóról még nincs részletes jelentés a csapat honlapján, amelyen sajnos részletes statisztikát nem találtunk, csak a pontszerzőket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus