Szép, fontos és magabiztos siker Portugáliában

Kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben remekül játszva jelentős előnyt szerzett, s összességében szinte végig vezetve, a vártnál jóval biztosabban győzött női válogatottunk a talán legfontosabbnak tartott selejtezőn, Portugáliában

Női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező
Portugália-Magyarország 50-67 (11-14, 16-14, 7-23, 16-16)

Bár Krivacsevics révén a mieink szerezték meg a vezetést, a hazaiak 6 ponttal feleltek. A negyed közepén kezdett "éledezni" a magyar válogatott. Fegyverneky és Zele is kosár plusz büntetős akciót mutatott be, majd egy duplát is szerzett, Fűrész pedig triplát dobott. Egy 11-2-es futással fordítottak lányaink, s végül 3 pontos előnnyel zárták az első 10 percet.

A második elején a centerek, Krivacsevics és Határ eredményessége révén tartotta szűk előnyét válogatottunk. A szakasz közepén jött egy kis hullámvölgy, a hazaiak legjobbjuk, Da Silva kosaraival átvették a vezetést. Stefan Svitek időt is kért, s Simon, majd Krivacsevics révén visszaszerezte a magyar csapat a vezetést. Lopes és Czank "váltott" triplát a félidő hajrájában, szünetben 1 ponttal vezettek lányaink.

Krivacsevics vezérletével remekül, egy 11-2-es 4 és fél perccel kezett szünet után a magyar válogatott, s ezzel 10 ponttal megugrott. Rosario triplája sem törte meg a mieinket, Zele, Simon majd Fegyverneky is villant, miközben ellenfelünk teljesen tanácstalanná vált, hiába kért időt a hazai szakvezető. Az amúgy is remek negyed megkoronázása volt Fűrész hármasa a legvégén.

Két rossz magyar tripla kísérlettel, s három portugál duplával indult a záró 10 perc, érthető, hogy ismét időt kért Svitek. Zele lendítette át a holtponton egy duplával a válogatottat. A hazaiak hármasokkal operáltak - sikertelenül. Nem úgy Fűrész, aki a szakasz közepéhez közeledve a harmadik hármasát emelte be, s ismét 16 ponttal vezettek legjobbjaink. Nem bánták a mieink, hogy jó 2 és fél percen át virított 40-56 az eredményjelzőn, ráadásul a 37. perc elején Krivacsevics újabb találatával 18 pontos lett a magyar előny. A szívós hazaiak egy nem egészen másfél perc alatt bemutatott 6-0-lal szűk 2 és fél perccel a vége előtt 12-re jöttek föl, s Svitek újra időt kért. Több mint 1 percig nem esett kosár, majd Lopes 10-re hozta fel Portugáliát, de bő 40 másodperccel a vége előtt Krivacsevics kosár plusz büntetős akciója megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak. A végén pedig Krivacsevics újabb triplája, valamint Fegyverneky három jó büntetője szinte fölényessé tette a magyar győzelmet. 

Zele, Krivacsevics és Fűrész remek dobóformát mutatott, Fegyverneky 12 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplát ért el, Simonnak pedig bár távolról nem ment, 8 ponttal és 7 gólpasszal sokat tett a magyar sikerért.

Magyarország: CZANK 5/3, FEGYVERNEKY 12, SIMON 8, ZELE 11, KRIVACSEVICS 20/6. Cs: Dubei, Határ 2, FŰRÉSZ 9/9, Horváth B., Szabó F., Kaposi.
 

Foto, Slide - telesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus