Tovább erősödik a PINKK

Újabb két játékossal erősítette meg keretét a PINKK Pécsi 424 együttese.

A női U20-as válogatott az A-divízióba sikeresen feljuttató Farkas Sándor csapatán folytatja pályafutását a lett válogatott center Aija Bruermane. Az 1986-os születésű, 191 cm magas középjátékos az olasz Familia Schio együttesétől érkezik. A schioiakkal az Euroliga Final Eightjébe jutó Bruermane az elitligában 12 mérkőzésen 2.1 pontot és 1.8 lepattanót átlagolt, míg a bajnokságban 2.7 pont és 3.6 lepattanó volt az átlaga. Csapatával az olasz bajnokságban és a kupában is a második helyet szerezte meg.
Bruermane 2004-től 2010-ig Rigában pattogtatott, számos Euroliga mérkőzésen lépett pályára, 2008-ban a lett válogatott tagjaként a pekingi olimpiai játékokon is részt vett. 2010-ben a francia Mondeville csapatához szerződött, ahol az Euroligában 7.7 pontot és 5.6 lepattanót szerzett átlagban, míg a francia bajnokságban 7.3 pont és 5.5 lepattanó volt az átlaga.

A PINKK Pécsi 424 hivatalos tájékoztatása szerint a válogatott játékos szeptember 5-én csatlakozik a csapathoz.

A másik érkező nem lesz ismeretlen a pécsi szurkolók számára, hiszen a 24 esztendős Kováts Nóra 2006 és 2008 között a Pécs játékosa volt. A 180 cm magas hátvéd ezt követően két esztendőt Leedsben töltött, majd 2010-ben a Ferencvároshoz tért haza. Kováts az elmúlt idényt a BEAC színeiben töltötte, ahol összesen 14 bajnoki mérkőzésen átlagban 6.4 pontot és 4.1 lepattanót szerzett.

A PINKK Pécsi 424 jelenlegi kerete a 2012/2013-as idényre:

Aija Bruermane, Kovács Krisztina, Kováts Nóra, Laczi Edit, Lengyel Dalma, Pénzes Kinga, Ruják Nóra, Sarok Nikolett, Török Szilvia


Továbbra is patthelyzet

Bár, mint látható a PINKK Pécsi 424 kerete alakulóban van továbbra sem lehet tudni, hogy hol játszhatja mérkőzéseit a bajnokság során az együttes. Sőt Pécsett jelenleg edzenie sem könnyű az egyelőre még Iványi Dalma irányításával készülő csapatnak. Mint ismert a pécsi önkormányzat kijelentette: az klub a Lauber Dezső Sportcsarnokban nem játszhat és nem is edzhet. A játékosok előbb a Gandhi majd a Nagy Lajos Gimnáziumban tréningeztek, ám később kiderült mindkét helyről "kiszorult" a csapat. A Pécsi Újság információi szerint legutóbb pedig a POTE csarnokban nem edzhettek.

Értesüléseink szerint amennyiben mégsem tudna Pécsett pályára lépni a PINKK, így lehetőségként felmerült már Kozármisleny, Komló és Pécsvárad is - döntés mindenesetre hamarosan lehet, hiszen az MKOSZ még a héten tárgyalja az ügyet.


A szurkolók dühösek

Az együttes szurkolói eközben több fronton is hallatják hangjukat, a napokban petíciót fogalmaztak meg, amelyet Pécs polgármesterének, Páva Zsoltnak is eljuttattak. A petíciót eddig 231 szurkoló írta alá, továbbá a hírek szerint demonstrációval is készülnek a helyzet megoldása érdekében.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus