Tovább fiatalodnak a pasarétiek

Az előző évadban is az MKB Euroleasing Vasas számított a bajnokság legfiatalabb együttesének. A hamarosan kezdődő évadban tovább fiatalodik a pasaréti együttes.

Krivacsevics Dragoljub, a csapat szakvezetője elmondta, a következő évadban a felnőtt élvonalban szereplő Vasas gerincét a kadet bajnokságot megnyert együttes játékosai adják majd. Az előző évad együtteséből Süle Krisztina és Szabó Flóra a BEAC, Fejes Fruzsina pedig a Szekszárd csapatához távozott. Két tapasztaltabb kosaras érkezett az MTK-tól, az egyes és a kettes poszton egyaránt bevethető lengyel Katarzyna Cymmer, valamint center posztra Bagi Melinda. Krivacsevics örömmel számolt be róla, hogy az előző szezon második felét sérülés miatt kihagyó center reménység, Határ Bernadett újra edzésbe állt, s nem csak a csapat edzéseken vesz részt, Krivacsevics egyéni képzést, külön foglalkozásokat is tart neki - no meg még több fiatalnak, akiknek bizony szükségük is van erre.

Kiemelte, az évad óriási lehetőség lesz a fiataloknak a fejlődésre. A csapat egyik legígéretesebb játékosa Aho Nina, aki az U17-es válogatott vb-bronzérmének, az U18-as együttes B-divíziós győzelmének, valamint az Ifjúsági Olimpián szerzett 4. helyezésének egyaránt részese volt. A szakvezető kiemelte, a játékost több helyre is hívták, de ő - Krivacsevics szerint nagyon helyesen - úgy döntött, hogy marad, mégpedig azért, mert a Vasasban bőven lesz lehetősége játszani s fejlődni az NB I-ben, nála tapasztaltabb, rutinosabb játékosok ellen, míg ha eligazolt volna, valószínűleg jórészt csak a kispadot koptatná egy légiós vagy idősebb magyar kosaras mögött.

Foto, Slide - kosarsuli.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus