U16-os Eb: menetelés kiütéssel

Újabb győzelemmel folytatta szereplését a bulgáriai U16-os leány Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A Mészárosné Kovács Andrea irányította együttes a második csoportkör első mérkőzését végig kézben tartva, nagy különbséggel 81-50-re győzött Belgium ellen.

Belgium – Magyarország 50-81 (11-19, 13-25, 16-26, 10-11)

Várna, U16-os Eb, 2. csoportkör, 1. forduló.


A második csoportkörben Belgium várt a magyar lányokra az első mérkőzésen. Az a Belgium, amely az első csoportkörben csaknem megégett, hiszen Olaszországtól és Litvániától is sima vereséget szenvedtek, majd végül Hollandiát egy alacsony színvonalú meccsen verve jutottak végül a legjobb 12 közé.

Kifejezetten jól kezdett Mészárosné Kovács Andrea csapata, 6-0-ás kezdést követően Kiss Virág pontjaival nőtt tovább az előny. Nagyszerű érzékkel mentek a támadólepattanókra a mieink, alig telt el hat perc a mérkőzésből, amikor már hetet is sikerült begyűjteni; 13-4-es vezetést követően pedig időt kellett kérnie a belgáknak. Ez sem segített igazán ellenfelünkön, hiszen a negyed végéig már tíz fölé kúszott a különbség, ráadásul a jó csapategységet bizonyítva szépen osztoztak is a pontokon a lányok.

Bár a második szakaszt megelőzően visszajött nyolc pontra Belgium a folytatásban igyekezett hamar ismét tetemesebb előnybe kerülni csapatunk. A palánk alatt és a festékben óriási fölényben kosarazó magyar együttes a 12. percben már 29-13-ra vezetett, majd öt minutummal később a húszas határt is sikerült átlépni (19-40).

Talán a félidei kereken húsz pontos (44-24) különbség tudatában kicsit álmosan kezdtek a lányok a fordulást követően. 46-31-es állásnál jobbnak is látta Kovács Andrea, hogy magához hívja őket. Sajnos néhány kihagyott büntetőnek is köszönhetően 12 pontra is sikerült a belgáknak felzárkózniuk, ám a hosszúra nyúló halványabb periódust Kuttor Enikő tört meg gyorsan szórt öt pontjával (38-54). Olyannyira, hogy a negyedet végül 48-36-ról egy egészen elképesztő, 22-2-es szakasszal zártuk (40-70)!

A záró szakaszra eldöntötte a meccset a magyar csapat, így aztán kissé vissza is vettek a tempóból, közel hét percig mezőnykosár nélkül, csupán egyetlen ponttal álltunk, ám a győzelem egy percig sem forgott veszélyben. Sőt, Dubei és Kuttor pontjaival végül ezt a negyedet is megnyerve nagyon sima, magabiztos győzelemmel kezdte a második csoportkört a magyar válogatott.

Belgium, ld.: Geldof 10, Cole 7/3, Lenssens 7/3.

Magyarország: Studer 8, Aho 4, Dubei 12, Kuttor 20, Kiss V. 12. Csere: Tóth T. 7, Nagy D. 6, Weninger 6, Horváth K., Bach 2, Böröndy D. 4.


A csoport további mérkőzésein:
Franciaország – Olaszország 57-63
Csehország – Hollandia 68-49

A csoport állása (az első négy helyezett jut a legjobb nyolc közé):
1. Olaszország (3-0), 2. Magyarország (2-1), 3. Csehország (2-1), 4. Franciaország (1-2), 5. Belgium (1-2), 6. Hollandia (0-3)

A mieink holnap szintén 19:30-kor Hollandia ellen lépnek pályára. A hollandokat néhány nappal az Eb kezdete előtt Pasaréten előbb 70-39-re, majd 67-52-re verte együttesünk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus