U16-os Eb: negyeddöntőben a válogatott

Ismét győzelmet aratott a magyar leány U16-os válogatott az A-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon. Mészárosné Kovács Andrea együttese 54-45-re verte Hollandiát, így a második csoportkör vége előtt már biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a kontinensviadalon.

Hollandia – Magyarország 45-54 (14-10, 10-23, 12-15, 9-6)

Albena, U16-os Eb, 2. csoportkör, 2. forduló.

A holland válogatottal kétszer is megmérkőzött a magyar együttes az Európa-bajnokság előtt. A Pasaréten lejátszott két felkészülési mérkőzésen előbb 70-39-re, majd 67-52-re győztünk.

Természetesen a két végeredményből messzemenő következtetéseket nem volt szabad levonni, még akkor sem, ha ismét kiválóan kezdett a magyar csapat. 5-0-s vezetést követően viszont alaposan beragadtak a lányok, hosszabb gólcsenddel és öt eladott labdával „később” a 7. percben már 6-5-re vezettek a hollandok. Dubei Debóra triplája ellenére a játékrész végéig inkább a hollandok kedves szerint alakult a találkozó (14-10).

A folytatásban alaposan összekapták magukat a lányok, a lepattanókat ismét ipari mértékben szedő Kiss Virág kosaraival sikerült visszavenni a vezetést. A kaposvári születésű PEAC-os center nyolcadik pontja után egy 11-0-ás szakaszt zárt le a magyar csapat (14-21). A negyed derekán még nem alakult ki jelentős különbség, de nem sokkal a félidő előtt Dubei tempójával sikerült átlépni a tízes határt is (22-33).

Már a félidőben is látszott, hogy akárcsak a franciák elleni nagyszerű győzelemnél és a hétfői Belgium elleni sikerkor, ezúttal is jókora fölényben volt lepattanózásban a magyar együttes – húsz perc után 23-16-ra „vezettünk” ebben a kategóriában.

A nagyszünetet követően Dubei szórt újabb hármast, majd Kuttor is betalált, így 40-28-nál időt is kértek a hollandok. Mindez valamelyest meg is törte a mieink lendületét, három percen át nem sikerült a gyűrűbe találni – a különbség a jó védekezésnek köszönhetően így sem csökkent jelentősen. Szinte még a kihagyott büntetőkből is előnyt kovácsolt a magyar együttes, hiszen a támadólepattanóknak köszönhetően ezeket követően is kosarak születtek (36-48).

A záró szakasz előtt őrizte tíz pont körüli előnyét Kovács Andrea csapata, ám az utolsó negyed nem indult túl jól számunkra. Közel három perc elteltével már időt kellett kérni, hiszen pont nélkül álltunk (40-48). A gólcsendnek Weninger vetett véget – ám csak átmenetileg, ráadásul Dubei kipontozódott. Az ekkor már 20. lepattanóját szedő, szerencsére a vonal mögül sokat rontó Ndiba révén hét pontra zárkóztak a hollandok négy perccel a vége előtt. Ismét jókor villant viszont Weninger, és végül az előnyt őrizve sikerült megszerezni az újabb nagyon fontos győzelmet, amely egyben azt is jelentette, hogy már biztosan ott van a legjobb nyolc között az együttes!

A mieink Ndiba 22 lepattanója ellenére 53-40-re hozták ismét ezt a párharcot, Kiss Virág 18, Kuttor Enikő pedig 14 pattanót szedett a találkozón.

Hollandia, ld.: Ndiba 12, Kallenberg 11, Westerik 8

Magyarország: Studer 1, Aho 6, Dubei 14/6, Kuttor 8, Kiss V. 8. Csere: Nagy D. 1, Tóth T. 3, Weninger 13/3.


A csoport további mérkőzésein:

Olaszország – Csehország 52-57
Franciaország – Belgium 68-56

A csoport állása (az első négy helyezett jut a legjobb nyolc közé):
1. Magyarország (3-1), 2. Olaszország (3-1), 3. Csehország (3-1), 4. Franciaország (2-2), 5. Belgium (1-3), 6. Hollandia (0-4)

A mieink szerdán szintén 19:30-kor Olaszország ellen lépnek pályára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus