Új királynők a WNBA-ben

Véget ért a női NBA idei sorozata: a Minnesota Lynx alakulata a döntő harmadik meccsét is megnyerte az Atlanta Dream ellenében, így 3-0 arányú söpréssel vitte haza a franchise első WNBA-bajnoki trófeáját.

A Minnesota idén az alapszakaszban is utcahosszal verte a mezőnyt, és a playoffban is csak egyetlen meccset vesztettek. A nagydöntő utolsó, harmadik összecsapásán a Lynx egész szezonban remekül működő csapatjátéka döntött (mind a nyolc pályára lépő játékos szerzett pontot, négyen teljesítettek tíz pont felett). Az Atlanta is mindent megpróbált, az első félidőben négypontos előnyt épített fel, de a harmadik negyedben a Minnesota fordított (mindössze 9 pontot engedélyeztek ellenfelüknek), és teljesen megérdemelten győzött.

Noha a Sopronból jól ismert Angel McCoughtry 31 (!) pontot átlagolt a nagydöntő során, csapattársai nem mindig tudtak felnőni mellé, és az utolsó meccsen nagyon komoly védekezést is kapott. A túloldalon a klub legendája, a csapatot hatodik éve szolgáló kiscsatár, Seimone Augustus volt a legeredményesebb (24.7 pont) - megérdemelten kapta meg a Finals MVP címet.

Érdekesség, hogy az Augustus-érában ez volt az első alkalom, hogy a Minnesota egyáltalán a playoffba jutott... Augustus 2006-ban draftelsőként érkezett a csapathoz, de eleddig nem tudtak mellétenni egy komoly alakulatot. Ráadásul 2009 nyarán súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, majd 2010 tavaszán méhnyakrákot diagnosztizáltak nála (öklömnyi nagyságú daganatot távolítottak el a testéből). Ennek fényében sem mindennapi, amit idén a csapattal elért. Eddig csak Minnesotában számított legendának, mostantól azonban a legnagyobbak között követel helyet magának. A Pekingben olimpiát is nyerő, 27 éves játékos a Dinamo Moszkva és a Galatasaray színeiben is szerepelt Európában - idén ősszel a Szpartak Moszkva Region színeiben tér vissza az öreg kontinensre.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus