Vajda Anna: remek dobóteljesítmény!

Nem "aprózták el" a spanyol női bajnokságban, a múlt héten két fordulót is rendeztek. A csapatok már január 4-én meccset játszottak. Immáron három, sőt négy  magyar kosaras hölgy szereplését kísérjük figyelemmel e pontvadászatban, s természetesen Ujhelyi Petra, valamint lengyel együttese, a Wisla Krakkó útját is nyomon követjük.
 
Krivacsevics Tijana győzelemmel debütált a múlt hét közepén a Rivas Ecopolis csapatában, amely úgy verte 67-57-re a Gran Canaria együttesét, hogy az első negyed után már 26-8-ra vezetett. A Sopronból Madridba szerződő center kissé elfogódottan debütált, 12 perce alatt 5 mezőnykísérletéből egy volt sikeres, és szedett egy lepattanót. Második spanyol bajnoki meccse neki személy szerint ugyan jobban sikerült, ám csapata elsősorban a visszatérése után kiábrándító dobóteljesítménnyel (2/14 mezőnyből) kirukkoló, tavaly még Győrben kosarazó Essence Carson halovány játéka miatt simán, 79-65-re kikapott a Cadi la Seu vendégeként. A magyar válogatott centere 14 perc alatt 3/5-ös mezőnymutatóval 6 pontig jutott, s leszedett 3 lepattanót.

Madridból ugorjunk át Valenciába. Honti Kata és együttese az idei első fordulóban, múlt szerdán szinte átrohant a hét végén Krivacsevicséket "elkapó" cadizi társulaton, a Ros Casares 105-56-ra nyert. Katának a dobás ugyan nem ment (1/3 dupla, 0/1 tripla), ám a 13 játékperce alatt kiosztott 5 gólpassza minimum figyelemre méltó.

A hét végén honfitársával, a korábbi válogatott centerrel, Hajdúné Császár Andreával is találkozott Kata, no meg a középjátékos amúgy igen jól szereplő, a 6. helyen álló együttesével, a Mariana csapatával. A Ros Casares ellentmondást nem tűrő "teniszes" első negyeddel (30-15) alapozta meg a fölényes, 97-71-es győzelmét. Kata 15 percet játszva mindkét dupláját értékesítette, egyetlen tripláját elrontotta, s két büntetőjéből egyet dobott be. Az 5 pont mellé 2 támadó pattanó, valamint 1 gólpassz került statisztikai lapjára. A másik oldalon az év elején a Svájcból a Soller Juventud Mariana együtteséhez szerződő, s első meccsén 5/11-es mezőnymutatóval 10 pontig, valamint 8 pattanóig jutó Császár Andrea remek produkcióval rukkolt ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a Valencia palánk alatti egységét az alábbi világklasszisok alkotják: Ann Wauters, Laureen Jackson, Sancho Lyttle és Isabelle Yacoubou, akkor a 39 percet a pályán töltő magyar középjátékos velük szemben 5/10-es mezőnymutatóval elért 10 pontja, illetve 8 lepattanója - hajszálra,mint az előző meccsén - parádés teljesítmény. 

Spanyolországi "körutazásunk" végén jöjjön a hab a tortán. Az Euroliga címvédő Perfumerias Avenida január 4-én fokozatosan őrölte föl a Cajarural ellenállását, s nyert végül 82-62-re. Az együttes magyar játékosa, Vajda Anna 13 perc alatt elrontott 3 kétpontos kísérletet, s 2 büntetőből egyet bedobott, valamint leszedett 5 lepattanót. Nusi aztán a hét végén, Ibizán a legszebb pécsi napjaira emlékeztető, parádés játékot nyújtott, s ez remélhetőleg önbizalmára is  jó hatással lesz. 22 perc alatt szédületes dobóformát mutatva (3/4 dupla, 3/3 tripla, 4/5 büntető) 19 pontig jutott, főszerepet játszott csapata fölényes, 97-56-os győzelmében. Nusi statisztikai lapjára még 2 lepattanó 5 kiharcolt fault és 3 szerzett labda is felkerült.

A Wisla Krakkó múlt hét végi, az Inea AZS ellen 78-46-ra megnyert bajnoki mérkőzésének statisztikai lapján Ujhelyi Petra neve mellett egy szép számsor helyett sajnos az áll: DNP-Coach's Decision, magyarán edzője nem állította be a csapatba. Nos ennek oka, mint a játékos Cegléden edzősködő édesapjától, Ujhelyi Gábortól megtudtuk, egy makacs és kellemetlen, ráadásul a jelek szerint nem éppen egyszerűnek, könnyen kipihenhetőnek tűnő deréksérülés, így az sem biztos, hogy Petra a hétközi, a cseh Brno elleni, krakkói Euroliga-meccsen pályára léphet-e..

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus