Változatos hétvégéjük volt légiós lányainknak

A magyar légiósokat foglalkoztató Euroliga-csapatok tovább menetelnek, viszont akadnak olyan honfitársnőink is, akiknél még továbbra is várat magára csapatuk első győzelmének megszerzése. Nézzük, hogy teljesítettek lányaink Európa különböző bajnokságaiban!

Kajdacsi Judit az előző években a román élvonalban tőle szinte megszokott pazar pattanózással mutatkozott be Bulgáriában, csapata, a Montana pedig 91-58-as győzelemmel a Levszki ellen. A magyar center csereként 22 perc alatt 8 ponttal (4/8 dupla, 0/1 tripla) és 19 (!!) lepattanóval (4 támadó) járult hozzá a magabiztos sikerhez, emellett volt még 1 eladott labdája is.

Olaszországban interjút készítettek válogatottunk csapatkapitányával. A Schio oldalán látható rövid beszélgetésből kiderül, hogy Honti Kata szerint igen kemény volt a felkészülés, korábban kicsit fájt a háta, de most már rendben van. A beszélgetés idején két meccsen volt túl a csapat, és így, hogy megjött a center, Ogwumike Chiney, még egy igazi palánk alatti játékos, már szerkezetileg is "kész" a Schio. Keményen kell dolgozni a jó eredmények érdekében, s Kata reméli, most is szép sikerek részese lehet a csapatban. A bajnokság nagyszabású nyitónapján több meccset is megnézett, a legnagyobb riválisok között ott van a Ragusa, a Lucca, valamint a Velence, és bár nem látta, de a kerete alapján a Cagliari okozhat még meglepetést.

A harmadik meccsen a Schio újabb magabiztos győzelmet aratott, 85-50-re nyert a La Spezia ellen, Honti csereként 15 perc alatt 3 pontig, (0/1 dupla, 3/4 büntető), 2 lepattanóig és 1 eladott labda jutott.

A Triestina szoros meccsen 62-57-es vereséget szenvedett a dicső múlttal rendelkező Lavezzini Parma ellen, Vida Panka 10 pontig (3/9 dupla, 1/7 tripla, 1/1 büntető) jutott, statisztikai lapján még 2-2 lepattanó és gólpassz és eladott, valamint 3 szerzett labda látható.

Francia földön továbbra is nyeretlen Rasheed Rita csapata, a Union Hainaut, amely ezúttal nagy különbségű vereséget szenvedett a Tolouse-tól, 80-59 lett a végeredmény. Rita 16 percet töltött a pályán, s ezalatt 6 pontot dobott (0/2 tripla, 6/6 büntető) és volt 1 gólpassza.

Az Egyesült Királyságban a Cardiff Archers 80-78-ra kikapott a Nottinghamtól. Fritz Judit a múlt hét végén a Brixton Topcats ellen 85-59-re megnyert meccsen 20 pontig jutott és meglehetősen szokatlan módon hozta össze ezt a szép ponttermést: 3/4 dupla mutatója mellett 14/14 volt büntetőből. Volt még 4 lepattanója, 3 gólpassza és 1 eladott labdája. A Sevenoaks Sun ellen már jóval "tradicionálisabb módon" szedett össze 13/3 pontot (4/5 dupla, 1/2 tripla, 2/2 büntető). Volt még 2-2 lepattanója és gólpassza, valamint 3 eladott labdája.

Szlovákiában folytatta menetelését a Good Angels Kosice, amely ismét kiütéses győzelmet aratott. Az "áldozat" ezúttal a Somorja volt, 101-39-es kassai siker született. Krivacsevics Tijana, válogatott centerünk 14 ponttal járult hozzá e magabiztos diadalhoz. A meccs összefoglalójában többször is feltűnik a magyar lány egy-egy jó megmozdulással:

Lengyel földön ezúttal sem botlott a Wisla Krakkó, amey fokozatosan felőrölve a Sleza Wroclaw ellenállását, 83-64-re nyerte hétvégi bajnokiját. A magyar válogatott honosított hátvédje, Quigley Alexandria 27 percet a pályán töltve 16 ponttal (5/8 dupla, 6/7 büntető) és 7 védőpattanóval vette ki részét a sikerből. Volt még 2 gólpassza, valamint 1-1 szerzett labdája és blokkja.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus