Vereséggel végződő vesszőfutás

Bár a harmadik negyed után még 9 ponttal vezetett, a 7. helyért zajló mérkőzésen is alulmaradt U18-as leány  válogatottunk a miskolci B-divíziós Európa-bajnokságon. Fiataljaink azok után, hogy első 3 meccsüket megnyerték, a következő négyet elvesztették, s végül a 8. helyen végeztek. Ennél többet, jóval többet reméltünk.

Magyarország - Bulgária 70-72  (22-21, 16-15, 17-10, 15-26)

Legalább a búcsú legyen szép, zárja emelt fővel, győzelemmel a miskolci B-divíziós Eb-t, s a városban töltött közel 2 hónapot U18-as leány válogatottunk - ez lehetett a cél a 7. helyért zajló összecsapás előtt.

Nagy Dóra révén mindenesetre a mieink szereztek vezetést, az egész Eb legeredményesebb játékosa, a meccsenként 26,8 (!) pontot átlagoló Boriszlava Hrisztova büntetőkkel egyenlített. Kezdetben a mieink vezettek, Hrisztova pedig egyenlített. Dobos Ágnes két villanása a negyed közepéhez közeledve egy 10-0-s magyar roham kezdetét jelentette. Ezt követően azonban megtört a lendület, a szakasz közepén ellenfelünk "vezetett elő" egy 10-0-s futást, mivel a mieink több labdát eladtak, s az első 8 bolgár pontot szerző Hrisztovának segítői is akadtak a pontszerzésben. A több, mint 3 perces magyar kosárcsendet Szörényi Laura törte meg triplával, majd jött Nagy kosár plusz büntetős akciója. A szakasz végén ismét jött egy kis hullámvölgy, a bolgárok Kalina Akszentyieva hármasával átvették a vezetést. Az utolsó szó azonban Raus Vivien betörése révén a mieinké volt, akik minimális előnnyel zárták a nyitó 10 percet.

A második negyed elején váltva vezettek a csapatok, majd ellenfelünk Hrisztova vezérletével egy 7-0-s rohamot bemutatva elhúzott. Szerencsére Bodnár Fanni nem engedte jobban elhúzni a bolgárokat, két ügyes villanásával felzárkóztunk, Nagy Dóra pedig a negyed közepén "tenisz-remire" "30 mind' alakította az állást. Dobos pillanatai következtek, majd Pogány Vivien is villant. 30-24-es bolgár vezetés után fiataljaink egy 12-3-as 3 és fél percet produkáltak, s újra vezettek.  A bolgár lányok újra egalizálni tudtak, ám Bodnárnak 6 másodperccel a félidő vége előtt dobott kosarával a mieink 2 pontos előnnyel vonultak pihenőre.

Nagy hármasával indította csapatunk a második félidőt, majd Böröndy Vivien is villant, 7 ponttal elléptünk a bolgároktól, akiket természetesen Hrisztova próbált versenyben tartani. Pogány kosár plusz büntetős akcióval vétette magát észre. A negyed közepén Bodnár találatával 8 pontra nőtt az előny. Jött megint is kis gödör, miközben 4 pontot szereztek a bolgárok, ám ekkor Zsilinszki Lilla is "hozzászólt" a mérkőzéshez, majd Böröndy dobott hármast. A záró szakasz előtt 9 ponttal vezettünk.

A negyedik negyed Teodora Dinyeva révén bolgár hármassal kezdődött. Pogány azonban tett róla, hogy igazán közel ne kerüljenek a bolgárok a mieinkhez. Hosszabb pihenő után visszatért a bolgárokhoz Hrisztova, s ezt 12 másodpercen belül - ehhez persze kellett egy eladott labda is a mieinktől - dobott két kosarával 3 pontra hozta föl a bolgárokat. Jókor jött Szörényi hármasa, a bolgárok azonban tovább zárkóztak, Zsilinszki előbb egy büntetőt majd egy duplát dobott e kiélezett helyzetben. Két "pontmentes" perc után hiába villant kétszer is Dobos, Hrisztovát a mieink sem tudták tartani, bő 2 perccel a befejezés kosár plusz büntetős akciójával előtt kiegyenlített Bulgária. A végjátékba ellenfelünk ment bele jobban, a mieink eladott labdáit követően Hrisztova túljutott a 30 ponton, másfél perccel a befejezés előtt 4 ponttal már a 13-4-es 4 percet produkáló bolgár csapat vezetett. Dobos révén próbáltak újítani fiataljaink. de az utolsó percben is adtak el labdát a lányaink, így végül az utolsó meccsüket is elveszítve a 8. helyen végeztek a B-divíziós Európa-bajnokságon.

Magyarország: Nagy D 11/3., Böröndy 9/3, Raus 2, Pogány 11, Dobos 15. Cs: Varga B. 2, Szörényi 6/6, Zsilinszk 6, Bodnár 8, Sikora.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus