Videón az U-16-os lányok menetelése

A magyar U-16-os leány válogatott nagyszerűen játszik eddig az Európa-bajnokságon, hiszen egyedül a csehektől kaptak ki a csoportmérkőzések során, a középdöntős csoportot viszont veretlenül abszolválták, így a második helyen végeztek a csehek mögött. Holnap délután a másik középdöntős csoport harmadik helyezettje, Horvátország ellen próbálják meg kiharcolni az elődöntőbe jutást.

Az előzetes célként megfogalmazott nyolc közé kerülés tehát már megvan, és nem is akármilyen játékkal – a FIBA Europe honlapján több mérkőzésük rövid összefoglalója is megtalálható, ezeket gyűjtöttük össze.

A nagy esélyes csehek elleni szoros vereség (3:40-től):



A kiváló utánpótlással rendelkező francia válogatott elleni sima siker (1:10-től):



Az első csoportkör 5 legszebb jelenetébe is bekerült egy magyar akció (1:12-től):



A hollandok elleni győzelem, amellyel biztossá vált a negyeddöntős szereplés:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus