WNBA-All Star játékost igazolt a magyar bajnok

Tapasztalt amerikai középjátékost, korábbi kétszeres WNBA-győztes, egyszeres All-Star gála résztvevő centert szerződtetett a magyar bajnok Hat-Agro UNI Győr női csapata Tangela Smith személyében

A győri csapat új szerzeménye - talán mondhatjuk - már túljutott pályafutása csúcspontján, 1977. április 1-én született, 192 centi magas, a négyes és az ötös poszton egyaránt bevethető  játékos. Amikor azonban a csúcson volt, remek eredményei, fantasztikus sikerei voltak az amerikai profi ligában, a WNBA-ben. 1998 óta játszik a ligában, 2006-ban a Charlotte Sting játékosaként szerepelt az All Star gálán. Utána a Phoenix Mercury csapatához igazolt, amellyel 2007-ben és 2009-ben WNBA-bajnoki címet szerzett.

Tangela Smith amellett, hogy kétszeres WNBA-győztesnek, török és koreai bajnoknak is mondhatja magát, igaz Törökországban meglehetősen régen, 2001-ben ért csúcsra, amikor a félholdas lobogójú ország női kosárlabdázása még azért távol állt mondjuk a másfél évvel ezelőtti Eb-ezüstéremtől.
Ezzel együtt igen veretes játékosmúlttal rendelkező kosarast igazolt a győri csapat, aki azonban a tavalyi WNBA-szezon befejezése azaz hónapok óta nem játszott, egyedül edzett, tehát kell még némi idő ahhoz, hogy játékba lendüljön.

Smith az Euroligában nem játszhat, a holnapi győri meccsen a Fenerbahce ellen pedig már csak azért sem mert a tervek szerint vasárnap érkezik Győrbe, a honi bajnoki és kupaküzdelmekben viszont már erősítheti Fűzy Ákos együttesét.

Egy játékba lendülő Cindy Lima-Tangela Smith kettős azért igen hatékony lehet majd a magyar bajnokcsapatnál. Ami pedig még a magyar kosárlabdázás, a női szakág számára ennél is sokkal fontosabb lehet: a két tapasztalt klasszistól, a rutinos spanyol és az amerikai centertől rengeteget tanulhat a győri csapat két fiatal magyar magas kosarasa, Őri Györgyi és Dobos Ágnes.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus