Work Force DKSK-Miskolc: győztes bemutatkozás

A Work Force DKSK-Miskolc együttese szerda este az osztrák bajnok Flying Foxes SV Post Wien csapatát fogadta a Közép-Európai Liga első mérkőzésén. A korai időpont ellenére mintegy 800 néző teremtett remek hangulatot a mérkőzés kezdetén, a diósgyőri ultrák is szép számban képviseltették magukat: szerencsére kezd visszatérni a régi hangulat a DKSK mérkőzéseire. A csapatra is átragadt a lelkesedés, és gyors, lendületes játékkal állva hagyták az osztrákokat, és az első öt percben 12-3-as rohanást produkáltak Bozóki és Raven (a képen) vezetésével. A folytatásban sem változott a játék képe, a vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni a miskolci lányok ötletes játékával, így 11 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző az első negyed végén (24-13).



A második negyedben aktívabb lett bécsi csapat játéka, Pavel kosaraival kicsit közelebb lopóztak, de a hazaiak közül mindig volt valaki aki lendített a csapat játékán. Érezhető volt, hogy mivel a győzelem nem forgott veszélyben Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző pihentette az ászait, és több lehetőséget adott a cseréknek is, amit Reiner remek kosarakkal hálált meg. Az félidőt közönség biztatását végig élvező DKSK végül 9 pontos előnnyel zárta.

A fordulás után Raven ismét tarthatatlannak bizonyult, passzaiból Sanford szerzett kosarakat. A negyed közepére 15 pontos hazai vezetésnél el is dőlt a mérkőzés, és az izgalommentes utolsó negyed azt jelentette, hogy a Diósgyőr 7 év kényszerszünet után sikeresen tért vissza a nemzetközi porondra, és magabiztos győzelmével jelentős lépést tett a csopoartból való továbbjutás felé.


Work Force DKSK-Miskolc  -  Flying Foxes SV Wien 65-56

Miskolc, 800 néző
Ld: Raven 18, Sanford 16, Bozóki 11, Skoric 10 ill. Pavel 14, Jelic 12, Horváth 11

Kép: boon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus