Fűzy András jelenleg a képzést tartja fontosnak a győri kosarasoknál

Az UNI Győr társadalmi elnökével az mkosz.hu készített interjút.

A 2013-ban történt hatalmas balesetre – amelyben Fűzy Ákos, az UNI Győr kosárlabdázóinak vezetőedzője és Tapodi Péter klubigazgató is életét vesztette – meggyőződésem, hogy a sportszeretők sokszázezeres tömege mindmáig emlékezik. Ilyenkor szokták mondani, hogy az élet kegyetlen, de mégis megy tovább. A sors érdekessége, hogy ma Fűzy Ákos unokaöccse, Fűzy András az UNI Győr társadalmi elnöke. Vele sikerült Győr városában összefutni egy tartalmas és tanulságos beszélgetésre. Tiszteletkörök helyett mindjárt belevágtunk a sűrűjébe. Az mkosz.hu interjúja.

 

– Mióta foglalkozik a kosárlabdával?

– Vezetőként 2002-ben kezdtem el dolgozni, miután Rátgéber László esküvőjén megismerkedtem a soproni Meszlényi Robival. Ő említett egy lehetőséget a Soproni Postásnál, amit végül el is fogadtam. Külön sztori, hogy mint az utolsó, sorozott korosztály tagja, engedélyt kaptam arra, hogy a katonai szolgálatom idejét a Soproni Postásnál töltsem el... Előzőleg a PVSK-nál tevékenykedtem, mert pécsi származású vagyok. Bár kosaraztam, de hamar rájöttem, hogy nem leszek A-csoportos, profi kosaras, ezért unokabátyám, Fűzy Ákos ihletésére elkezdtem edzősködni, majd jött a soproni lehetőség, ahol a szakosztály ügyintézője lehettem. Ott azután hamar drasztikus változások következtek be, ugyanis a klub csődbement, de azt az évet még végig kellett vinnünk. 2003-ban azután Foton Sopron néven létrehoztam a Postás utódját. Két évvel később, tehát 2005-ben ez a kosárszakosztály átkerült Győrbe, amely változtatásban Szíjjártó Péternek döntő érdemei voltak. Akkor került egyetemi rangra a győri főiskola, s lett Széchenyi István Egyetem, az akkori országgyűlési képviselő pedig úgy gondolta, hogy egy kimondottan egyetemi sportágnak helye kell legyen Győr város életében.

 

– Megörökölték az NB I-es besorolást?

– Igen, Magyar András volt itt az első vezetőedző, nekem csak a rájátszás néhány meccsére kellett átvennem a csapatot. Győrben egyébként nullás körülmények fogadtak, még palánk sem várt minket, mert itt akkoriban csak a labdarúgás és a kézilabda jelentette a minőségi sportot. Fő működési területünk az első perctől az egyetemi sportélet, az egyetemi kosárlabdázás folyamatos fejlesztése volt.

 

– A legutóbbi hetekben kisebb szenzációként hatottak azok a hírek, amelyek az UNI Győr alapvető átszervezéséről szóltak.

– A profi játékosoktól Dubei Debóra és Ruff-Nagy Dóra kivételével elköszöntünk, a hat, saját nevelésű kerettagunk mellé fiatal tehetségeket válogattunk össze. Az elmúlt húsz évben ugyanis a semmiből országosan elismert utánpótlásnevelő bázist sikerült felépítenünk, innen a hat játékos, akik most a felnőtt keret gerincét alkothatják. A felnőtt csapat a húsz év során egyébként már a második szezonban bekerült a rájátszásba, azóta pedig minden évben indultunk valamelyik nemzetközi kupában, egészen a 2024/25-ös szezonnal bezárólag. Győr városa minden szempontból kellemes partner, kellő gazdasági hátországgal, befogadó, jól lakható közeggel ideális partnere az egyetemi sport támogatásának. Az utóbbi két évtizedben az egyetem és a kosárlabdázás párhuzamosan fejlődött.

 

– Ön, mint pécsi illetőségű fiatalember, szülővárosában milyen minősítéseket szerzett, amíg eljutott a kosárlabdázás felségvizeire?

– Vendéglátóipari közép-, majd felsőfokú végzettséggel rendelkezem. A vendéglátóipar szép és egyben kemény munkakör is, azon a területen is dolgoztam, balatoni szezonban is volt részem, tehát nem voltam hozzászokva az irodai élethez. Éveken keresztül dolgoztam a vendéglátásban, és mellette folyamatosan edzősködtem. Később szállodai munkát vállaltam azért, hogy legyen időm a kosaras edzésekre is.

 

– Aki nem ismeri a történetet, azt gondolhatja, hogy unokabátyja, Fűzy Ákos hívta Győrbe.

– Ez nem így történt, hiszen én már előbb itt voltam, mint ő. Engem Szíjjártó Péter hívott, Ákos bátyám 2010-ben lett itt szerződtetett edző, és a klub vele érte el 2012-ben a mindmáig egyetlen magyar bajnoki címét. Fűzy Ákos sajnálatos, 2013-ban volt elmenetelét követően a sorozat folytatódott, hiszen az UNI Győr egy évet leszámítva mindig a legjobb négy között végzett a bajnokságban.

 

– Miként alakult az Ön szerepe?

– Én a szakosztály társadalmi elnöke vagyok, és nem fizetett alkalmazottként teszem a szolgálatomat. Önkormányzati képviselőként dolgozom a városházán, ahova egyéni körzet megnyerésén keresztül vitt az utam. Éppen a szakmámhoz kötődően idegenforgalmi és turisztikai felelős tanácsnoka vagyok a városnak. A klubban kettős feladat megoldása előtt állunk: a képzési tennivalóinkat el kell tudjuk végezni annak ellenére is, hogy párhuzamosan a költségvetési hiányok kiegyenlítése érdekében jelentősen vissza kellett vennünk a kiadásainkból. Az elmúlt években kialakult nemzetközi kapcsolatrendszer például kölcsönjátékossal segített bennünket (Valencia) abban, hogy a feladatainkat meg tudjuk oldani.

 

– És új vezetőedzője is van a csapatnak.

– Ő történetesen az én feleségem, Fűzy-Antolovics Adél, aki hét évig volt másodedzője az UNI Győr női gárdájának, és nagyon tudatosan, folyamatosan képezte magát, készült erre a nagy feladatra, amelynek ideje most érkezett el. Húsz éve dolgozik a csapat mellett, megvan a megfelelő szakképzettsége, helyismerete, hazai és nemzetközi versenytapasztalata, nyelvismerete ahhoz, hogy ennek a most adódó, összetett feladatnak eleget tudjon tenni. Legfontosabb tennivalója az lesz, hogy megtaláljuk a helyes arányokat a képzés és a versenyeztetés között. Amíg folyamatosan az Euroligában szerepelt a klubunk, addig elsősorban a versenyeztetés kötötte le az energiáinkat. Amikor egy csapat háromnaponta hivatalos meccseket játszik, utazik, a kevés időben maximum karbantartó edzéseket képes megoldani. Azokhoz a feladatokhoz nem elég hat-hét jó játékos, ott minimum 10-12 komoly erőt képviselő kosarasra van szükség, akiket viszont folyamatosan játékban kell tartani. Alapvetően más követelményeknek kell eleget tenni egy, az Euroligában érdekelt csapattal, és megint más vonalvezetést igényel az az együttes, amely hétközben a képzésre is kellő súlyt tud helyezni, hogy azután a hétvégi bajnoki erőpróbákon le lehessen mérni, mivel sikerült hétközben gyarapodnia az együttesnek. Az is kijózanító hatást gyakorolt a klubvezetésünkre, hogy az Euroligában való szereplés aránytalanul sok többletet követelt anyagi oldalról, az esetlegesen elérhető eredményességnek viszont Magyarországon messze nincs meg az a társadalmi elismertsége, amit a nemzetközi porondon való helytállás megérdemelne.

 

– S talán több nézőt is érdemelne egy ilyen, mégis csak a nemzetközi mezőnyben is helyt állt együttes?

– Az utóbbi időben emelkedett a meccseink látogatottsága, de ezen a téren is nagyon nehéz a dolgunk, hiszen a kínálat nagy, a listavezető női kézilabda mellett NB I-es és NB II-es labdarúgó csapata is van a városnak, ráadásul a jégkorong és a vízilabda, meg az egyéni sportágak is megosztják az érdeklődő sportbarátokat. Ezeket az elszívó hatásokat felemlítve állítom, örülnünk kell annak, hogy négyszáz gyerekkel foglalkozhatunk. Fontos fejleménynek tartom, hogy például ez év őszétől az NB I/B-s női csapatunk tatabányai fiatalokkal vegyescsapatot alkotva indul a bajnokságban. Ez fiataljainknak plusz játéklehetőséget biztosít, Tatabányán pedig segít feléleszteni a korábban ott már működött női kosárlabdázást. És működik még a MEFOB-csapatunk is. A szövetség azon döntése is a fejlődést szolgálja, amellyel kiírták a 3x3-as bajnokságot is, mert hosszabb távon az lehet a végcél, hogy legyenek csak a 3x3-ra felkészített fiatalok, és a másik tábor pedig az 5:5-re koncentráljon.

 

– Hogyan látja a magyar női kosárlabdázás jelenét és közeljövőjét?

– Egy-egy pontokkal elvesztett olimpiai selejtezők vannak a szakág mögött, hiszen a 3x3-as válogatott két alkalommal is a legminimálisabb különbséggel maradt le az ötkarikás játékokról, az 5:5-ös csapatunk pedig 22 pontos előnyről vesztett a spanyolok ellen. Ez a vereség különösen fájó, hiszen a sportágnak égetően szüksége lett volna a párizsi játékokon való részvételre. A helyzet „fokozódik”, mert Amerika olyan hatalmas invesztíciókkal fejleszti a kosárlabdázást, amit egyre nehezebb követni. Stabilan ott lennünk a nemzetközi élvonalban, ezt a célt jelenleg nem reális kitűzni a sportág legjobbjai elé. Azt elérhetőnek tartom, hogy az 5:5-ös válogatott ott legyen az Európa-bajnokságon, a 3x3-as képviselőink pedig legközelebb a siker reményében vegyenek részt az olimpiai selejtezőn. Az 5:5-ös világbajnoki selejtező 2024-ben, Ruandában volt megnyerése is egy újabb komoly lehetőséget kínál a magyar női kosárlabdázás számára. Ami engem illet, 2010 óta vagyok tagja a szövetség elnökségének, és elsősorban a női szakág dolgait igyekszem legjobb tudásom szerint támogatni.

(Interjú: Jocha Károly)

 

Fotó, slide: mkosz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus