Mészáros Zalán: Továbbra is szerénynek kell maradnunk!

– Mennyiben más ügyvezetőként kupát nyerni, mint játékosként? – kérdeztük Mészáros Zalántól, a PEAC-Pécs ügyvezetőjétől, aki játékosként nyolc bajnoki címe mellett öt kupagyőzelmet is elért.

– Nagyon jó érzés, de most kicsit visszafogottabban ünnepeltem, mint játékosként, akkor jobban átadtam magam az örömöknek. Most a lefújást és a néhány perces ünneplést követően rögtön a következő feladatok jutottak az eszembe.

– Mégpedig?
– Ezen a héten Pécs rendezi a junior döntőt, ahol boldog lennék, ha folytatnák a Magyar Kupában látott jó szereplést a fiataljaink. Aztán jön a középszakasz utolsó két fordulója, amely kulcsfontosságú az alapcéljaink elérése, a legjobb négybe jutás szempontjából.

– Mit jelent ez a Magyar Kupa győzelem a PEAC-Pécs számára?
– Nagyon-nagyon sokat. A színvonalas meccseket hozó kupahétvége fináléja kiváló meccset hozott, a folyamatos EuroLiga-szereplő, és egyben a legférfiasabban játszó női csapat, a Sopron ellen nagyon büszkék lehettünk magunkra, legyőzésükkel szavakkal nehezen kifejezhető tettet hajtottunk végre, felülmúlva önmagunkat. Az év eddigi része során az Európa Kupában a legjobb 16 közé jutással, a MEL-bronzéremmel, és a Magyar Kupa-aranyéremmel a maximumot nyújtotta a csapat.

– Négy év szünet után került ismét Pécsre egy női kosár arany. Milyen hatását érezte ennek hétfőn a városban?
– Nagyon sok helyen megfordultam ezen a napon, a legtöbb helyen gratuláltak nekünk. Nekem nincs összehasonlítási alapom azzal az időszakkal, amikor itt Pécsett a legjobb volt a női kosárlabda az országban. Nyilván akkor sokkal nagyobb érdeklődés övezte a csapatot, és ez addig, amíg a most tapasztalható kettősség nem szűnik meg, nem reális cél. De sokkal jobban foglalkoztat az, hogy a csapatunk örökre emlékezetes sikert ért el, amire legfőképpen a fiataljaink tekinthetnek vissza büszkeséggel, hiszen 18-19 évesen úgy lettek Magyar Kupa-győztesek, hogy tevékeny részesei voltak ennek.

– Ez a kupagyőzelem utakat nyithat a csapat előtt az EuroLigában? 
– Tudomásom szerint leírt szabály nincs arra, hogy ki melyik nemzetközi kupában indulhat jövőre. Eddig a bajnokság első két helyezettje indulhatott az EuroLigában, de hogy jövőre egyáltalán lehet-e két csapatunk, még kérdéses. Játékos koromban a BEK-ben, az EuroLiga elődjében állhatott rajthoz a bajnok, a KEK-ben a kupagyőztes, a Korac- illetve a Ronchetti kupában a bajnokság többi helyezettje indulhatott. Most női szinten csak EuroLiga és Európa Kupa létezik, és ha a pénzügyi kondícióink, lehetőségeink úgy alakulnának, akár lehetne ezzel a kupagyőzelemmel amellett kardoskodni, hogy rajtjogot kapjunk az EuroLigában. Azonban még messze nem tartunk itt, messze vagyunk a Sopron szintjétől, még ha egy meccsen le is tudtuk őket győzni. Ha jelen pillanatban dönthetnék, nem is feltétlenül voksolnék az EuroLiga mellett, a mi jelenlegi szintünknek jobban megfelel az Európa Kupa. Az EuroLigához jóval nagyobb büdzsé szükséges, mint ami jelenleg a rendelkezésünkre áll, és ott lehet, hogy több játéklehetőség elveszne a fiataljaink előtt, illetve még nem tudnának kellően érvényesülni.

– Mi járt a fejében akkor, amikor Abby Bishop átvette a Magyar Kupa MVP-nek járó díját, mindkét teljes mérkőzésén ő lett a mezőny legjobbja, és az All Star-tagság mellett minden különdíjat besöpört? 
– Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy kevés nála jobban kosarazó és szimpatikusabb sportember kaphatta volna meg ezeket a címeket ebben a mezőnyben. Az ő szerződtetése nem egyszerűen azért volt sikeres, mert egy jó játékos, hanem mert sikerült egy olyan kiváló sportemberre rátalálnunk, aki igazi példaképként szolgálhat egy olyan csapatnak, amelynek a fele 20 év alatti játékosokból áll. Fiataljaink egy olyan példaképpel dolgozhatnak együtt, akitől megtanulhatják, hogyan kell WNBA-bajnokként, olimpiai bronzérmesként totális alázattal, szerényen és mégis játszi könnyedséggel, fantasztikus teljesítményt nyújtani. A mi klubunknak jelen pillanatban ennél nagyobb dologra nem lehetett szüksége. Abby Bishop érkezése más morált adott a csapatunknak, nagyon sokat változott a csapat belső ereje, ezt mutatta meg a finálé. A mostani három nap alatt éreztem azt, hogy egy vonaton ülünk mindannyian. Amikor leigazoltam Bishopot, Rátgéber Laci annyit mondott nekem, hogy azért is jó döntés ausztrál játékost szerződtetni, mert nagyon pozitív töltetű és hozzáállású emberek jönnek onnét, akikben még nem csalódtunk.

– Van esély megtartani őt a következő évadra?
– Lehet vele egyeztetni, természetesen meg is fogjuk próbálni, de most csak azért tudott eljönni, mert a csapata nem jutott be a rájátszásba, és hajlandó volt még két hónapig kosarazni, a szünete terhére. Az látszik rajta, hogy imád kosárlabdázni és mindent megadna azért, hogy az általa szeretett játékban egyre jobb lehessen. Úgy érzem, néhány nap alatt teljesen megérdemelten lett az egyik legnagyobb kedvenc itt.

– Kit, vagy mit emelne ki a PEAC-Pécs Magyar Kupa-győzelme kapcsán?
– Világéletemben csapatember voltam, számomra mindig a csapatsikerek vitték a prímet. Ha valamit mégis ki kellene emelni a három Székesfehérváron töltött nap közül, akkor mindenkinek egy-egy momentuma jut eszembe. Abby Bishop nyerő mentalitása olyan pozitív töltetet adott a lányoknak, amely nélkül egy ilyen címet nem lehetett volna megnyerni. Nagy-Bujdosó Nóriról a hárompontosai jutnak eszembe, illetve ahogy leszedte a döntő végén azt a rendkívül fontos támadó lepattanót. Nevena Jovanovic személyében olyan légióst találtunk, akiről szinte ugyanazokat lehet elmondani, mint Abbyől, kiváló személyiség, hihetetlen karakter, ráadásul ősztől rengeteget fejlődött, már-már EuroLiga-szintű játékos. Emberileg pedig mintha nem is külföldi, hanem hazai játékos lenne. Maurita Reid produkciója volt számomra a döntő egyik legnagyobb meglepetése, olyan gólpasszokat adott, olyan helyzeteket látott meg, és olyan szögeket talált, amellyel kihagyhatatlan helyzetbe tudta hozni a külső embereinket. Ha a döntőn a támadó faultja nem akadályozza meg, akkor Nevena Jovanovicnak egy újabb gólpasszt ad a triplája előtt, tíz asszisztja lett volna azzal egy fináléban. Emellett a legfontosabb pillanatban bedobta mindkét büntetőjét. Fűrész Dia hat hétig nem edzett, de a döntőn az erejét tökéletesen beosztva, úgy hozzá tudott tenni a meccshez, ahogy kell, és bennem maradt, ahogyan bevágott egy gyilkos hármast a sarokból. Ieva Kublinán látszik, hogy nincs száz százalékos állapotban, de hihetetlen pókerarccal tudja bevágni a gyűrűbe azt a néhány pontot. A fináléban nagyon fontos labdát tett vissza egy megszerzett támadólepattanója után, és minden ellenfele tudja, ha egy pillanatra otthagyja, bedobja a hármast. Raksányi Krisztáról nem is a döntő ugrik be, pedig ott is jól játszott, hanem a negyeddöntő, amelyet gyakorlatilag megnyert nekünk a két legfontosabb kosarával. Azt terveztük vele kapcsolatban, hogy márciusra „rendbe rakja” magát, és ezt meg is csinálta. Ő is tudja, milyen mélyről indult, amikor hazatért hozzánk. A fiataljainkat én még nem láttam olyan jól játszani, ahogyan az MTK ellen kosárlabdáztak. Ha ez nem így lett volna, akkor ez a csapat most nem Magyar Kupa-győztes, mert a húzóembereknek tíz-tíz perccel többet kellett volna játszani, és ennyivel kevesebben lettünk volna egy Sopron elleni összecsapásra, ennyivel több lett volna a rontott dobásunk, ennyivel előbb elfáradtunk volna. Kaposi Pálma teljesítménye mellett nem lehet elmenni szó nélkül, döbbenetes, hogy egy 18 éves játékos majdnem tripla duplát csinál 25 percnyi játék után! De nagyon tetszett Raus Vivi hárompontosoknál megmutatkozó, jó értelemben vett „szemtelensége”, vagy ahogy Szücs Réka odaállt Fegyverneky Zsófi elé és megnehezítette a szervező játékát, labdát szerzett, gólt dobott. Nagy Dorciról a védekezése és az elődöntő labdaszerzései jutnak eszembe. Pap Regit pedig nem lehet nem szeretni, tőle mindenki vidám lesz egy pillanat alatt. Az MTK ellen a maga szertelen mozgásával majdnem gólkirálynővé vált. Direkt elhoztuk a döntőre Kiss Virágot, a sérült Sanja Orozovicot és Demeter Hannát, hiszen ők is ugyanolyan fontosak nekünk, mint a húzóemberek, illetve a későbbiekre komoly terveink vannak velük. Ezzel is nyomatékosítottuk, hogy egy csapat vagyunk, ahol ugyanúgy jár az aranyérem Abby Bishopnak, mint Kiss Virágnak vagy Demeter Hannának. 

– Taktikailag tökéletes teljesítményt láttunk a csapattól.
– Ami az edzői munkát illeti, a maximumot hozták ki a három nap alatt. Tökéletesen építette fel a stratégiát edzői párosunk, minden kérdésben azonos véleményt képviseltünk, a döntőről pedig mindent elmond ellenfelünk ügyvezetője, Török Zoltán gratulációja, aki taktikai győzelemnek aposztrofálta ezt a sikert. A döntő meccsén tehát egyértelműen sikerült megtalálni a legjobb taktikát a Sopron ellen. A két csapat között nagyok a különbségek, náluk komoly profik ülnek a kispadon is, ez a PEAC-nál nem így van, de ezt a „hátrányunkat” egyáltalán nem lehetett a meccsen érezni. Végig mi irányítottunk, a végjátékban is higgadtak tudtunk maradni és jól sáfárkodtunk a megszerzett előnyünkkel, ami az edzői párosunk munkáját dicséri.

– Ki tud-e emelni egyet az ilyenkor érkező gratulációk közül?
– Nem könnyű. Talán a riválisaink gratulációját lehet megemlíteni. A sportban nagyon fontosnak tartom, hogy akár vesztes, akár győztes félként az ellenfél szemébe tudjunk nézni. A döntőbeli ellenfelünk közül senki nem vitatta, hogy azon a napon a jobb teljesítményt nyújtó csapat nyert. Ez lehetett az elismerése az egész csapatnak, mindenkinek, aki a szakmai stábon és a játékosokon kívül tett ezért a sikerért: Gyenge Gábor sportigazgatónk, Márton László technikai vezetőnk, Lukács Béla fizikoterapeutánk, Bárdi Csaba masszőrünk, a Pécsett maradó irodavezetőnk, Kavalecz Anita és mindenki, aki a háttérben dolgozott a sikerért. Ezt a három napot semelyikünk nem fogja elfelejteni, amit ha előre megtervezhettünk volna, nem alakítottunk volna másként, mint ahogy történt. Komoly fegyvertényt hajtottunk végre azzal, hogy legyőztük a Sopront, és nyomatékot adtunk annak is, hogy másfél éves munka után újra számolni kell velünk a legjobbak között. Viszont a Magyar Kupa-győzelemtől sem a büdzsénk nem lett nagyobb, sem a játékosállományunk erősebb. Továbbra is szerénynek kell maradnunk, mivel nem gondolom, hogy a magyar mezőnyben az első öt csapatot nézve ez a keret reálisan erősebb, vagy jobb bármelyiküknél, és nem szabad, hogy a fejünkbe szálljon a dicsőség, mert abban a pillanatban magunkat tesszük sebezhetővé. De hiszem, hogy az elvégzett munkával és a kupadöntőn látott szemlélettel mindenkivel pariban lehetünk a továbbiakban is.

 

Fotó: peacpecs.hu
Forrás: PEAC-Pécs Sajtóközlemény