Amerikai álom - Golománnal elégedettek!

Továbbra is veretlenül menetel Golomán György és csapata, a Sagemont Lions a középiskolás bajnokságban. A UCLA leendő játékosa a mérkőzésekről, jelenlegi és leendő edzője tanácsairól, véleményéről, valamint saját céljairól mesélt friss naplóbejegyzésében.

"Sziasztok! Tíz meccs telt el a szezonból, amiből mind a tízet sikerült megnyernünk, és őrizzük a veretlenségünket. A 10 győzelemből 4-5 meccs kifejezetten erős ellenfél ellen volt, akik nemcsak az államban, de az egész országban magasan vannak rangsorolva. Így ez a 10-0 mindenképp egy kitűnő eredmény.

Csapatként jól játszunk, a pályán mindenki tudja, hogy mi a dolga és mivel tud a legjobban hozzájárulni a sikerhez. Ha egy papíron nehezebb mérkőzés következik soron, az edzőm, Adam Ross mindig felkészít minket mind támadásban, de főleg védekezésben. Eddig főleg ezek miatt a dolgok miatt vettük sorra az akadályokat. UCLA-vel folyamatosan tartom a kapcsolatot. Steve Alford el is jött egy meccsemre miután aláírtam. Mondta, hogy minden rendben van a játékommal, megvannak az adottságaim. Amin dolgoznom kell idén az fizikum, valamint az agresszivitás.

Személy szerint én ráéreztem a játékra így az utolsó pár meccsen. Eleinte sem ment rosszul, de akkor még a pontokat én hiányoltam a játékomból, de az edzőm mondta, hogy ez normális, hogy emiatt nem kell aggódnom, mert az majd jön, ahogy egyre jobban összeszokom a csapattal, valamint a kosárral. Eleinte faultokat is sokat gyűjtöttem, így kicsit korlátoztam a saját játékperceimet. A játékvezetés is más, ezt is meg kellett tanulnom. Az utolsó pár meccsen minden jól ment, már szerencsére jöttek a pontok is, faultokat is sikerült redukálnom. Dolgozunk tovább és folytatjuk a menetelésünket, ameddig tudjuk.

Célunk megnyerni az állami bajnokságot, ami nem egy egyszerű feladat, de biztos vagyok benne, hogy nagy sanszunk van rá, rajtunk áll, mit hozunk ki belőle."

December 9-én a még nyeretlen Doctor's Chartert fektették két vállra, 58-23 arányban. Gyuri 6 pontot tett a közösbe. Múlt csütörtökön játszottak a The Rock együttesével, Golomán eddigi legjobb játékával rukkolt elő, 18 pontot és 8 lepattanót tett a közösbe. December 17-én a Somerset gárdáját 84-19-re győzték le, honfitársunk 4 pontot szerzett.

A The Rock School elleni győztes mérkőzés összefoglalója, rengeteg jó Golomán akcióval:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus