B33 Kecskemét: egyetemi és középiskolás bajnokavatás

Múlt hétvégén, a kecskeméti Decathlon Áruház parkolójában három kategóriában is összecsaptak a kosárlabdázni vágyó, és az egyetemi bajnokságban, valamint a középiskolás kupában döntőbe jutó csapatok a DECATHLON B33 Tour állomásán a B33 torna keretében.

Minden feltétel - szabályos méretű műanyag borítású pályák, időmérés, játékvezetés, jó idő és természetesen jó kosarasok - adott volt egy magas színvonalú torna megrendezéséhez, mind a középiskolai, mind az egyetemi döntőben, mind pedig az ELITE kategóriában.

Míg a centerpályákon az Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság döntője és a Decathlon Országos Középiskolás B33 Kupa döntője zajlott, addig az amatőr pályákon is keményen küzdöttek a csapatok.

A Boys és a Teenager kategória izgalmas küzdelmekei végén a JRB és a Fuark csapata lett gazdagabb, az érmek mellett Decathlon vásárlási utalványokkal.

A legnagyobb érdeklődéssel kísért mérkőzések az ELITE kategóriában voltak, mert ez volt az utolsó lehetőség, hogy az első két helyezett csapat kvalifikálja magát a június 15-i zalaegerszegi döntőbe, ahol az 1.000 eurós fődíj mellett a győztes jogot szerez, hogy a POSTA BIZTOSÍTÓ támogatásával részt vegyen a prágai 3x3 World Tour Masters viadalon.

Ennek megfelelően nemzetközi szinten is jegyzett külföldi és erős magyar csapatok szálltak harcba a továbbjutásért. Az erőviszonyoknak megfelelően két szerb csapat, a Ranc Beograd és az OLIMP vívta a döntőt, amelyben a remek támadójátékot bemutató belgrádi csapat szerezte meg a győzelmet.

Az idén hosszabb szünet után ismét megrendezték az Országos Középiskolás B33 Kupa döntőjét. A február óta tartó sorozat selejtezőiből és régiós döntőiből több mint 200 középiskola közel 500 csapata közül 8 fiú és 8 lány együttes kvalifikálta magát a fináléba. A résztvevő csapatok négyes csoportokba kerültek beosztásra, ahol körmérkőzésekkel döntötték el a csoporton belüli sorrendet. Mind a fiú, mind a lány csoportokból az első két helyezett jutott be az egyenes kieséses szakaszba, ahol az elődöntőkben a következő eredmények születtek:

Fiúk: Bólyai (Kecskemét) – Dobósokk (Eger) 20:11 és Róth (Sopron) – Fényi II (Miskolc) 17:13.
Lányok: Bercsényi (Győr) – Herman (Miskolc) 10:14 és Verseghy (Szolnok) – Lányok a Fáyból (Miskolc) 13:12

A döntőben végül a lányoknál a szolnoki Verseghy Gimnázium, a fiúknál – rendkívül izgalmas, kiélezett, hosszabbításos meccsen – a helyi Bólyai Gimnázium tanulói diadalmaskodtak.

Az egyetemi és főiskolai B33-as bajnokságon korábbi két selejtező fordulóból 8-8 férfi és női csapat kvalifikálta magát a kecskeméti döntőbe. A csapatokat két négyes csoportba sorsolták, ahol körmérkőzésekkel döntötték el a csoporton belüli sorrendet. Mind a férfi, mind a női csoportokból az első két helyezett jutott be az egyenes kieséses szakaszba. A férfi elődöntőkben a következő eredmények születtek:

TFSE - NYF SE 11:14 és USC Szeged - SzoE SE 21:12.
A hölgyeknél: Közgáz - SzoESE 6:10 és DEAC- SZTE 8:14.

A döntőben a férfiaknál a NYF SE, míg a nőknél a SZTE diadalmaskodott, ezzel megszerezve 2014-ben a B33 Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság bajnoki címét!

 

Foto - kesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus