Egyetemi bajnokság: Végjáték a csoportokban

Hajrájához közeledik az egyetemi és főiskolai bajnokság (MEFOB) alapszakasza. Bár még fontos mérkőzések vannak hátra, lassan kezd kialakulni, mely csapatok is jutnak  az első 4 közé a férfi illetve a női keleti és nyugati csoportokban. Hamarosan az is eldől:  milyen párosítások szerint zajlanak majd a negyeddöntők. Addig is nézzük, mi minden történt Szegedtől Budapesten át Sopronig  történt a különböző pályákon az egyetemi és főiskolai bajnokságban

Női keleti csoport:

Nyíregyházi Főiskola - NKE SE 78-38 (20-12,22-4, 21-6,15-16)

Nyíregyháza: Páll, SOÓS R. 19, GÖMZE 21/3, PAPP K. 16/3, OZSVÁTH N. 10, Cs: Bene D. 2, Domokos, SIMAI 10.
NKE SE: Kokavecz 4, Tarnai 8, GLAVINICS 14/6, Hégely 2, Jászay 10. Cs: Szabó N., Benkő B.

Az első percekben jól tartották magukat a vendégek, ám a negyed végétől egészen a harmadik negyed befejezéséig nagyon egyoldalú volt a játék. Papp jól pörgette a nyíregyházi csapat játékát, a vendég fővárosiak nem tudták átvenni a hazai együttes magasabb sebességét. A záró szakaszban már nem védekezett olyan szorosan, keményen a hazai együttes, mint tette addig, s ezt Glavinics vezérletével kihasználva a vendégek - akiknek elismerés azért, hogy megmaradt a tartásuk - megnyerték a negyedik negyedet.


USC Szeged - Közgáz SC és DSE 90-76 (18-24, 18-27, 30-6, 24-19)

Szeged: Láng 7/3, Varga 2, Mocsai 5/3, Zsíros L. 1, Zsíros K. 2. Cs: MÉSZÁROS 12/9, Ódry 5, FÖLDI 12, MARTONOSI 17, SZABÓ 11/3, Barabás 2, TÓTH C. 15.
Közgáz: Koncsár 2, Péter 6, GYIMESI 18, HOFFMANN 22/3, HEVESI 25. Cs: Dóka 5/3.

A vendégek a meccs elején állva hagyták a korábbi meccsekhez képest jóval erősebb összeállításban pályára lépő szegedi csapatot, Hevesi ponterős játékára építve 12-4-gyel indította a meccset a Közgáz. Később, a hazai cserejátékosok - ekkor elsősorban Szabó - eredményessége révén kiegyenlítetté tették a játékot a hazaiak. A nyugodtan, szervezetten kosarazó vendégeknél a második 10 percben Hoffmann lépett elő vezéregyéniséggé,  ráadásul a kiegészítő emberek is megvillantak a Közgáznál, A negyed végén Hoffmann és Bóka is beemelt egy-egy triplát, miközben a hazai csapatot Martonosi próbálta versenyben tartani. - kevés sikerrel. Félidőben 15 ponttal vezetett a Közgáz.

A harmadik negyedben aztán megmutatkozott a hosszabb kispad előnye. A Közgáz játéka szétesett, hazai oldalon viszont egymást múlták felül a kispadról beszálló játékosok, a triplákat szóró Mészáros, valamint, Földi, Tóth és Martonosi. Ebben a szakaszban a hazaiak szinte átrohantak a fővárosi csapaton, minden bejött a szegedieknek, s a 15 pontos hátrányukat 9 pontos előnnyé alakították.

A Közgáz azonban nem adta fel, a negyedik negyed elején Gyimesi állt a fővárosi alakulat élére, s kosaraival 71-68-ra felzárkóztak a vendégek. Mészáros ekkor triplát dobott, ami egy 9-0-s szegedi részhajrá kezdetét jelentette, s ez volt a döntő roham, erre már nem volt válasza az első félidőben remekül kosarazva 50 pont fölé jutó, ám a második félidőre erejével elkészülő Közgáznak, amelyet "felőrölt" a szegedi együttes, amelynek, ha ebben az összetételben folytatja az egyetemi bajnokságot, szép reményei lehetnek...

 

NKE SE - Nyíregyházi Főiskola 58-84 (22-21, 9-26,12-18,15-19)

NKE SE: KOKAVECZ 15/9, Tarnai 10, GLAVINICS 11, Hégely 8, Jászay 8. Cs: Szabó N. 6, Benkő.
Nyíregyháza: FÖLDESI 19, Bene 2, Ozsváth 4, GÖMZE 17/3, ÓNYA 41. Cs: Domokos.

Hazai környezetben a közigazgatásiak bizony meglepték a tartalékos nyíregyházi csapatot. A bátran játszó, ügyesen kombináló és jól dobó hazai csapat egy kifejezetten színvonalas első negyed után még vezetett. A második szakaszban aztán Ónya vezérletével érvényre juttatták nagyobb tudásukat a vendégek, szünetben már 16 ponttal vezettek, a második negyedben mind támadásban, mind védekezésben sokat hibázó hazai csapat ellen. A második 20 perc aránylag kiegyenlített játékot hozott, Ónyával továbbra sem tudtak mit kezdeni a hazai játékosok, s vezérletével összességében érvényesítve a papírformát magabiztosan nyert a Nyíregyháza.

 

MEAFC - Közgáz SC és DSE 47-89 (14-16, 2-26, 12-19, 19-28)

MEAFC: Kővári 3/3, Kovács K. 5, BAKOS 13/3, Lugosi 10, Arad 10. Cs: Papp 6/6, Zsoldos, Faragó.
Közgáz: Szőnyi 10, GYIMESI 14, HOFFMANN 19/3, BALOGH 29/18, SZAMOSI 17/9.

Az első negyedben váltott vezetéssel haladtak a csapatok, az ügyesen játszó miskolciak tartani tudták a lépést a mindössze 5 játékossal az Avas aljára érkező, esélyes közgazdász-lányokkal. A második negyed hihetetlen egyoldalú játékot hozott. A hazaiak hibát hibára halmoztak, rengeteg labdát eladtak, a Közgáz Balogh vezérletével egy 16-0-s száguldással nyitotta a negyedet, ekkor, a szakasz közepén szerezte Bakos a negyed egyetlen hazai kosarát. A félidő végére a meccs el is dőlt.

A harmadik negyedben is dobott Balogh három triplát a vendégeknél. A játék szünet után már ugyan kevésbé volt egyoldalú, de a második félidőben is érződött, hogy a Közgáz jobb csapat. A vendégek remek második negyedüknek köszönhetően ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek.


Nyíregyházi Főiskola-USC Szeged 77-67 (14-20,23-11,11-14,29-22)

Nyíregyháza: GÖMZE 11, Bene 6, POPENKO 26, SÁNDORFI 26, Osváth 6. Cs: Domokos.
Szeged: Láng 5/3, Mocsai 7/3 pont, TÓTH C. 21, Zsíris K. 2, Zsíros L. 2. Cs: Mészáros 9/3, ÓDRY 12/6, Földi 8/6.

A korábbi időszakhoz képest lényegesen erősebb összetételben játszó vendég szegedi csapat kezdett jobban, pontosabban, s vezetett is egy negyed után. A második 10 percben aztán a Sándorfi-Popenko kettős ellenállhatatlan játéka révén szinte állva hagyta az egyébként tartalékos Nyíregyháza a Szegedet, a hazaiak első negyedbeli 6 pontos hátránya ugyanekkora előnnyé változott a nagy szünetre.

Térfélcsere után, a harmadik negyedben inkább a küzdelem, a harc dominált, jól védekeztek a csapatok, a Szeged valamivel többször tudta hibázásra kényszeríteni ellenfelét, így megfelezte félidei hátrányát. A befejező 10 perc kifejezetten színvonalas játékot, minimum amatőr NB I-es, de inkább A-csoportos nívójú kosárlabdát hozott. Sűrűn estek a kosarak, Popenkót és Sándorfit, ahogy a második negyedben, ezúttal sem tudták megállítani a vendégek, így összességében egy remek mérkőzésen a kritikus helyzetekben jobban koncentráló hazaiak megérdemelten nyertek.

 

Férfi keleti csoport:

MEAFC-Közgáz SC és DSE 69-88 (21-26, 10-24, 19-23, 19-15)

Miskolc, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport

MEAFC: KISS 14/3, Szepesi 9/3, Takács 7/3, Hadházi 2, BAPTISZTA ,18.  Cs: NÁDASI 13, Veres 2, Sörlei 4, Horváth, Jurányi.
Közgáz: SZÉCSÉNYI 12/6, LAKTIS 25/9, Kardos 9, DINNYÉS  20/3, Nagy Z. 3/3.  Cs: Tóth 5/3, FAZEKAS 6/3, Orbán 8.

Az első negyed élvezetes, jó iramú, kiegyenlített játékot hozott, a szakasz végén Tóth triplájával és Dinnyés kosarával szerzett 5 pontos előnyt a Közgáz. A második negyed elején Lakits vezérletével szép lassan növelték előnyöket a vendégek, a félidő vége pedig egyértelműen a Közgáz csapatáé volt. Szécsényi triplája a 17. percben egy 15-1-es vendég száguldás kezdetét jelentette.

Szünet után Szepesi és Kiss révén próbált felkapaszkodni a MEAFC, de a harmadik negyed közepén egy 12-0-s rohammal végképp eldöntötte a meccset a maga javára a vendég együttes. A befejező negyedet megnyerve a miskolci csapat ugyan bizonyította, hogy van tartása, de igazán szorossá nem tudta tenni a meccset.

 

Nyíregyházi FSE - USC Szeged 77-63 (11-13, 15-12, 23-23, 28-15)

Nyíregyháza, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport

Nyíregyháza: Oláh 7/3, Makrai 4/3, Szondy K., SZONDY Á. 16, FARKASINSZKI 37. Cs: GÁSPÁR 13.
Szeged: Gyuricskó 10, Masa 2, FELLEGI 17/9, VARGA 10, Szőke 9. Cs: Horváth 3/3, Gura 3/3, Rozs 9.

Az első félidő elég ideges légkörű, sok hibával tarkított játékot hozott. Kevés volt a kosár, nagyon ügyeltek a védekezésre a felek. A két gárda váltott vezetéssel fej-fej mellett haladt, szünetben egy ponttal, 26-25-re a hazai együttes vezetett.

Térfélcsere után látványos, kosarakban gazdag, élvezetes lett a játék, egy negyed alatt dobtak csaknem annyi pontot a csapatok, mint amennyit az egész első félidőben. Továbbra is szoros, kiélezett volt a csata. A záró szakaszban zónára állt át a nyíregyházi együttes s ezzel megzavarta a Szeged csapatát. Támadásban viszont nagyon "éltek" a hazai magas emberek, s a hajrában a Farkasinszki, Szondy Á., Gáspár trió tagjainak eredményessége révén leszakították riválisukat a hazaiak, s  végül biztosnak mondható győzelmet arattak - amelyért nagyon meg kellett dolgozniuk.

 

USC Szeged - Közgáz SC és DSE 66 - 73 (13-17; 23-20; 14-18; 16-18)

Szeged: FELLEGI 11/3, Gura 2, MASA 8/6, VARGA D. 22, Szőke 6. Cs: Gura 2, Simon 2, Rozs 6, Kátay 7.
Közgáz: SZALAY Á 19/3, LAKITS 16/6, Korzitska 11/3, KARDOS 14, Dinnyés 6. Cs: Nagy Z., Fábián 3/3, Tóth Sz., Orbán 4.

Varga és Kardos dobópárbajával kezdődött a meccs, aztán az első negyed második felében a Közgáz játszott inkább csapatként, s Szalay és Korzitska egy-egy triplájának köszönhetően a negyed hajrájában pár pontos előnyt szerzett.

A második negyed elején tartotta szűk előnyét a vendég együttes. A hazai csapat első 25 pontjából 16-ot jegyzett Varga, de amikor társai, Masa és Fellegi is megvillantak, rögtön felzárkózott a Szeged, s szünetben csupán egyetlen pont volt a hátránya.

A második félidő elején Kátay kosaraival át is vették a vezetést a hazaiak, ám a szakasz második felében, 45-41-es szegedi előnynél Szalay vezérletével egy 12-3-as 3 percet "repesztett", s visszaszerezte a vezetést a Közgáz. A befejező negyedben aztán Szőke, Gura és Rozs ügyes megmozdulásaival visszaszerezte a vezetést a hazai együttes. A hajrában azonban Lakits két Közgáz-támadást is triplával fejezett be, s e két hárompontos találat szerves részét képezte a fordulatos mérkőzést eldöntő 10-0-s vendég rohamnak.


Közgáz SC és DSE - Nyíregyházi FSE 84-73 (22-21, 29-17, 13-16, 20-19)

Közgáz: Szécsényi 2, LAKITS 31/9, Korzitska 6, DINNYÉS 10/3, NAGY SZ. 15/12. Cs: Kardos, Tóth Sz. 1, Nagy Z. 2, Fábián 7/3, Nagy D. 2, Orbán 7.
Nyíregyháza: OLÁH 28/9, Szondi K. 4, Gáspár 4, Szondi Á. 2, FARKASINSZKI 32. Cs: Makrai 3/3, Szarvas, Soltész.

A meccs elején szűk hazai vezetés mellett haladtak a csapatok. A Lakits vezette Közgázra - amelyben Korzitska, Nagy Szabolcs, Dinnyés és Orbán is villant - próbált tapadni az Oláh és a negyed második felében csapatát lényegében egyedül versenyben tartó Farkasinszki "húzta" nyíregyházi együttes.

A második szakasz elején Laktis és Makrai váltott triplát, majd jött egy Fábián és Lakits vezette, s mint később kiderült, meccsdöntő 13-0-s Közgáz "száguldás.  A félidő hajrájában Oláh eredményességére alapozva próbált felzárkózni a Nyíregyháza, de Fábián pontjai révén tartani tudta a nagy rohammal megszerzett előnyét a Közgáz.

A második félidő elején Lakits kosaraival tartotta 10 és 15 pont közötti előnyét a Közgáz, ám a nyíregyháziak a szakasz hajrájában továbbra is az Oláh-Farkasinszki kettős ponterősségének köszönhetően 10 ponton belülre került, 6 pontra csökkentette hátrányát. A szakasz végén Szécsényi és Dinnyés jóvoltából 10 pontosra növelték előnyüket a hazaiak. A befejező negyedben többször is 10 ponton belülre kerültek a szívós nyíregyháziak, ám a kritikus helyzetekben Laktis és a cserepadról hajrában fontos triplákat szerző Nagy Sz. révén mindig tudtak újítani a hazaiak, akik végül a második negyed elején bemutatott rohamuknak köszönhetően nyertek. És azért is, mert csapatként jobbak voltak a gyakorlatilag kétemberes nyíregyházi együttesnél.

 

Férfi nyugati csoport:

NYME-SMAFC – Veszprémi Egyetem 85-70 (25-19, 22-15, 18-22, 20-14)

NYME: Karácsonyi 3/3, Nagy 9/3 , JÁVOR 16/6, BERNECZEI 31/12,  CZELLER 16. Cs.: H. Kovács 4, Dobrovics, Horváth 4, Gaál 2.
Veszprém: Huszár 3/3, Horváth 11, PINTÉR 22/3, KELEMEN 30/3, Csaba 4. Cs.: Csejtei, Mónus 3.

Az első negyed derekáig fej-fej mellett haladt a két tartalékos csapat, soproni részről Berneczei és Jávor termelte a pontokat, a vendégeket Kelemen tartotta versenyben. Ezután hét ponttal megléptek a hazaiak, s ezt az előnyt meg is tartották az első negyed végéig.

A második negyed elején lendületben maradt az NYME, amely Nagy triplájával már tíz pont fölé növelte előnyét (33-21). A veszprémieknél jobbára csak Kelemen tudott érdemben hozzátenni a játékhoz. Állandósult a soproni együttes 13-14 pontos vezetése,  köszönhetően Berneczei négy triplájának.

A második félidő elején úgy tűnt, hogy magára találnak a vendégek. Pintér is bekapcsolódott a pontszerzésbe. A hazai csapat tetemes előnye birtokában elkövetett pár fegyelmezetlenséget, ezt kihasználva a 10 pontos lélektani határon belülre került a Veszprém (53-46). A negyed végén Jávor és Czeller ponterős játékának köszönhetően ismét megnyugtató előnnyel vezetett a soproni csapat.

A záró etap elején egy 10-0-s szériával végleg eldöntötte a találkozót az NYME.  Az utolsó négy percet ugyan 12-5-re megnyerték a veszprémiek, de a soproni csapat magabiztos győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

 

ELTE-BEAC -TFSE 91-80 (23-13, 21-20, 27-16, 20-31)

ELTE: Földi 3, BUZA 18/3, LAKOSA 29/3, Varga 2, MARJAY 11. Cs: Takács M. 5, Vajda 6, BAK 11, Beri, Debreceni 4, Szentesi 2.
TF: SINKOVITS 19, Takács G. 3, Laki 3, BÓDI 12, Mácsai 8/3. Cs: Szollár 11/3, Haris 6/6, Arató 7, Bognár, Oláh 2, JÓKAI 9/3.

Ősszel az ELTE Buza triplaparádéjával nyerni tudott a TF pályán. A visszavágón  a MAFC-os "belharc", a Misek-Lakosa különmeccs előbbi betegsége miatt elmaradt.

Sinkovits két betörésből dobott 4 pontjára 11-gyel válaszolt az ELTE, miközben a hazaiak irányítója, az ELTE-kosarak sorát egy kosár plusz büntetős játékkal megnyitó Földi egy ütközés után megsérült. A vendégek támadójátéka elég esetleges volt, többnyire egy passz után már "tüzeltek" is a TF játékosai. A hazai oldalon Lakosa és Buza vették kezükbe az irányítást, az ELTE sokkal tudatosabban, szervezettebben játszott riválisánál. A vendégek nem igazán érezték a távolságokat a Bogdánfy úti valóban nem túl hosszú s tágas, keresztben felállított, s diszkréten elfüggönyözött pályán, amelyre ráadásul a szomszédos játéktérről néha egy-egy röplabda is  be-berepült. A vendég játékosok gyakran léptek ki a pályáról, s a tiszta helyzetekből eleresztett dobásaikon is érződött, hogy TF-es srácok nem érzik a teret. Fokozatosan nőtt a különbség, a második negyed közepén Marjay egy-két jó ütemű belépése után 20 pont fölé nőtt az ELTE-előnye. A TF - amelyet Bódi próbált versenyben tartani - játéka akkor pörgött fel, amikor egyszerre játszott a két kisember, Sinkovits és Szollár. Letámadtak a vendégek, labdákat s egy-két könnyű kosarat szereztek a félidő végén, fel is jöttek egy 9-0-s rohammal a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötték fel magukat.

Térfélcsere után Lakosa duplát majd triplát dobott, sőt az Alkotás úton a TF vesztét "okozó" Buza is belelendült. A hazaiak 10-2-vel kezdték a második félidőt, a TF-nél ekkor ismét csak Sinkovits jelentett veszélyt a hazai kosárra. A vendégek elképzelés nélkül támadtak, s ritka volt az olyan vendég akció, amelynél akár csak 2 átadás is megelőzte volna a kosárra dobást. A záró szakasz előtt 22-vel "ment" az ELTE.

A befejező etap Mácsai első kosarával kezdődött, amely egy 8-0-s TF -roham kezdetét jelentette. Lakosa és a palánk alatt rendere jól megjátszható és eredményes Bak találataival azonban újra megnyugtató lett a hazai előny. A meccs végén még beesett a TF-től két minden mindegy alapon eldobott tripla, így a vendégek tisztesre kozmetikázták vereségüket. A sokkal szervezettebb, tudatosabb csapatjátékost bemutató ELTE megérdemelten nyert az ellen a TF ellen. Tegyük hozzá, a vendégeknél  ezen a meccsen debütált Szollár és Haris, igaz a hazaiaknál is volt egy "elsőbálozó" Debreceni Gergő személyében, ráadásul az ELTE hamar elvesztette első számú irányítóját.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus