Egyetemi bajnokság: Vendégsikerek a Tüskecsarnokban

Rangos vendégei voltak hétfőn a Tüskecsarnoknak, a női bajnok TF, valamint az ezüstérmes Debrecen vendégeskedett a létesítményben, s mindkét érmes, a jelek szerint a most zajló szezonra is (v)érmes reményeket tápláló együttes biztos győzelemmel távozott onnan. A MEAFC női csapata remek kezdésének köszönhetően biztosan verte a Nyíregyházát, a pécsi lányok pedig kemény, küzdelmes ütközetben múlták felül a szombathelyieket.

Női keleti csoport

MAFC-BME - Debreceni Egyetem 41-70 (8-13, 12-16, 14-25, 7-16)
Tüskecsarnok, Nemzeti Egyetemi Bajnokság, női keleti csoport

MAFC: MIHÁCZI 14, Tarnai 6/6, FÜLEP 14/3, Horváth A. 2, Szabó V. 2. Cs.: Éder, Stéger 1, Starkbauer, Kékesi 2, Kanik, Vágvölgyi.

Debrecen: GÁL 9/3, Szabó R. 5/3, Jávor 3/3, GÖTTLINGER 19/3, Földvári 8. Cs.: Szendrei 4, Máriás, Foltin 4, Papp A. 5/3, Szabó E. 2, ÚJ 11/9.

Fülep Csilla révén a hazaiak szereztek vezetést, ám az ezüstérmes debreceniek erre zsinórban 13 ponttal feleltek. A negyed hajrájában Fülep vezérletével egy 6-0-lal feljött a MAFC. Érdekesen alakult a második negyed, Göttlinger Anna révén növelte előnyét a Debrecen, majd Miháczi Dia és a triplát szerző Tarnai Kata vezetésével egy parádés, 10-0-lal fordítottak a hazaiak. A félidő hajrája döntő fontosságú volt, a vendégek Göttlinger vezérletével egy 14-2-es száguldással nemcsak visszavették a vezetést, hanem nagyobb előnyre is szert tettek. A félidő végén Új Eszter szerzett még egy demoralizáló triplát. A MAFC Miháczi és Fülep találataival a harmadik negyed középéig maradt "lőtávolon", azaz 10 ponton belül, sőt 6 pontra is feljött. A szakasz második felében több triplát is beemelve egy 20-6-os "száguldással" a debreceniek eldöntötték a meccset a maguk javára. 


EKF EVSI - USC Szeged 53-100 (10-28, 16-27, 14-15, 13-30)
Eger, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női, keleti csoport, 10 néző, V.: Lónáth, Benke. 

Eger: Zsoldos 11/3, Hriczó, Szőllősi 4, Druzsba 2, PAPP 26 Cs.: Nádudvari, Mizsér 3, Baráth 3, Domoszlai 4

Szeged: BALOG E. 23, HORVÁTH 31, Turcsányi 4, FÖLDI 26/12, Lugosi 8. Cs.: Szabó 8, Balog T.

A sokkal nagyobb játékerőt képviselő szegedi egyetemisták fokozatosan őrölték fel a hazaiak ellenállását. Az egriek csapatát amatőr játékosok alkotják, akik iskolai szinten űzték ezt a játékot. Ennek ellenére voltak szakaszai a mérkőzésnek, amikor kiegyensúlyozott volt a küzdelem, de az alföldiek Horváth, Földi, Balogh E. trió vezetésével mind a palánk alatti játékban, mind a távoli dobásokban sokkal jobbnak bizonyultak. A hazaiak - közülük is elsősorban Pappot - dicséret illeti, hogy végig harcosan játszottak, és az elért pontjaik száma is biztatónak mondható.
 

MEAFC - Nyíregyházi FSE 75-55 (16-4, 23-15, 23-17, 14-19)
Miskolc, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női keleti csoport. 30 néző, V.: Mészáros, Vaszi.

MEAFC: Kostyó 4, VASAS 12, SIKORA 25/3, Kovács, Chvatal 7/3. Cs.: Balogh N. 2, PAPP 14, BAKOS 9/3, Juhász 2.

Nyíregyháza: FEKETE 23, Jakab 10, Szabó 2, Szabolcsi, PÁLL 16. Cs.: Deák.

Chvatal Tünde meccsindító triplája nagy lendületet adott a megerősödő miskolci együttesnek, amely az első 10 percben nagy fölényben játszott a jelentősen átalakuló, s a jelek szerint még nem igazán összeszokott nyíregyházi együttes ellen. A második negyed elején lendületben maradt a MEAFC, s 7-0-lal indította a játékrészt. Ezt követően a vendégek a 20 pontos, 16 lepattanós, "izmos" dupla-duplát elérő Páll Vivien és Fekete Dóra révén kiegyenlítetté tették a játékot. Hazai részről azonban hárman is dupla-duplát értek el. Sikora Emőke (25 pont, 15 lepattanó), Papp Szonja (14 pont, 15 lepattanó) és Vasas Orsolya (12 pont, 14 lepattanó) jóvoltából tartotta a hamar megszerzett 20 pont körül előnyét és biztos győzelmet aratott a MEAFC.

 

Női nyugati csoport

ELTE-BEAC - TFSE 40-63 (2-14, 15-13, 6-18, 17-18)
Tüskecsarnok, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női nyugati csoport

ELTE-BEAC: KOKAVECZ 14/3, Kulcsár 6, CSÁKTORNYAI 12, Farkas, Gundel-Takács 4. Cs.: Sall, Gaál 4, Mangliár.

TFSE: Mányoky 14/12, GEREBEN 3, KARLÓCAI 13/3, Varga B. 6, NÉMETH A. 10. Cs.: Sándorfi R. 4, KOVÁTS G. 7/3, SZELI 6.

Gyorsan döntött a címvédő, amely 10-0-lal kezdett, és az első negyedben csupán 2 pontot engedélyezett az ezen a szinten amúgy jó kosarasokból álló, ám roppant lámpalázas ELTE ellen. A második negyedben Kokavecz Anna vezetésével a vendéglátók felvillantottak valamit abból, amire épesek lehetnek, de szünet után a társait ügyesen helyzetbe hozó, 8 gólpasszig jutó Gereben Dorka, valamint a 13 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával záró Karlócai Julianna révén még rátett egy lapáttal a TF, s magabiztos rajt-cél győzelmet aratott.
 

Veszprémi Egyetem SC - Széchenyi István Egyetem Győr 57-87 (8-27, 15-18, 18-25, 16-17)
Veszprém, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női nyugati csoport.

Veszprém: Nagy V. 4, Kacskó 6/6, Szabó 8, Takács 7/3, GUTAI 18. Cs.: DEÁK 14/12.

Győr: GOSZTOLA 24/3, HORVÁTH D. 14/6, NAGY R. 18, Viniczai 4, TÖRÖK B. 9. Cs.: GYÖNGYÖSI 10, ERŐS 6/6, Tóth T., Boronkay 2. 

A hazaiak szereztek vezetést, ám erre a lendülesen, s pontosan, jól játszó győri lányok zsinórban 10 ponttal feleltek, szépen elosztva egymás között a pontszerzést. Az újabb hazai találatot ezúttal 9 győri pont követte. Az első negyed végén közel 20 pont volt a vendégek előnye. A folytatásban a páros negyedekben Gutai és Deák révén kiegyenlítetté tette a játékot a lelkes, s helyenként jól játszó Veszprém, ám a Győr elsősorban a Gosztola (24/3 pont, 8-8 gólpassz és eladott, 7 szerzett labda), Nagy, Horváth, Gyöngyösi (10 pont és 16 lepattanó) kvartett vezetésével magabiztos győzelmet aratott.
 

PTE-PEAC - SzoESE 57-48 (14-14, 16-9, 12-13, 15-12)
Pécs, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női nyugati csoport. V.: Földvári, dr. Danka

PTE-PEAC: HERENDI 5/3, Oros 9/3, RAUS 12/6, KÉSŐI 11/3, Rick 6. Cs.: Varga 4, Gyuricza 6, Lenti 4, Grijalvo, Kóbor, Kiss

SzoESE: CZINDER 18/3, SIMON 12/3, Pados 5, Feigl 4, Uszkai 7. Cs.: Kovács K., Plózer 2, Horváth L.

Az első negyed küzdelmes, kiegyenlített játékot hozott. Utána a pécsiek kemény, helyenként igen jó védekezéssel ellensúlyozni tudták a szombathelyi együttes magassági fölényét, és 7 pontos előnyt szereztek. Szünet után a 11 pontos, 17 lepattanós dupla-duplával záró Késői Melinda, a jó dobóformát mutató Raus Barbara, valamint az előkészítésben jeleskedő, 6 gólpasszt kiosztó Herendi Zsófia vezérletével a PTE-PEAC végig tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét. A vendégektől Simon Cintia ért el 12 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát, Czinder Andrien pedig 18 ponttal és 8 lepattanóval zárt. Döntő volt, hogy a hazaiak jobban dobták a triplákat (5/15, 33,3% ill. 2/14, 14,3%).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus