Egyetemi döntő: a TF és a Debrecen is megvédte címét

Az Egyetemi Bajnokság döntőjének utolsó napján a nőknél a címvédő TFSE legyőzte a Debrecent, így három sikerrel megvédte címét, míg a férfiaknál szintén a tavalyi bajnok lett az első, miután az Eger és a Debrecen összevetéséből utóbbiak kerültek ki győztesen egymás elleni eredménnyel.

A nőknél volt egyszerűbb a helyzet, hiszen az első nap után a Debrecen és a TFSE 2-2 győzelemmel állt, így ma délelőtti, egymás elleni találkozójukon dőlt el, ki lesz az idei egyetemi bajnok.

A címvédő elsöprő lendülettel kezdett, hiszen a 8. percben már 21-4 állt az eredményjelzőn a javukra, és az itt megszerzett előnyük meghatározta az egész meccs menetét. 25-6 után azért nagyon leálltak a fővárosiak, a hajdúsági együttes egy 14-0-s rohammal 5 pontra visszajött a második negyed elejére, de erre jött egy 8-0-s szakasz a TF-től, visszállt a bőven 10 pont fölötti differencia, és az első negyed után meglévő 14 pont volt a távolság a nagyszünetben is (43-29). A fordulás után volt már 20 pont is a különbség, de a negyedet egy 12-2-es szakasszal zárta a Debrecen, 10 pontra visszajött ellenfelére (62-52), igazán közel kerülni azonban a negyedik negyedben sem tudtak a Mányoky Judit (37 pont, 10/18 tripla, 6 patanó), Németh Alma (23 pont, 10 pattanó, 6 kiharcolt fault, 5 eladott labda) és Karlócai Julianna (11 pont, 16 pattanó, 6 gólpassz) vezette címvédőhoz. A TFSE 83-70 arányban győzött, így idén is ők lettek a női egyetemi bajnokok. A Debrecennél Foltin Blanka (21 pont, 12 pattanó) és Gál Annamária (20 pont, 7 pattanó, 9 kiharcolt fault) vitték a prímet.

A másik mérkőzésen 10-0-val és 15-2-vel kezdett a Szeged, első negyed végén meglévő 11 pontos fórjukból azonban négyet levett a második negyed második felében a Shirian Fatime (10 pont, 15 pattanó, 10 kiharcolt fault, 5 eladott labda) vezette Közgáz. A fordulás után úgy tűnt, hogy el is dől a találkozó, mivel újfent a szegediek akarata érvényesült, gyorsan 16 pontosra növelték fórjukat, amiből 15 még a záró 10 perc előtt is megvolt. Az utolsó negyedben azonban 8-0-val kezdtek a fővárosiak, majd a végjátékban egy triplát követően 4 pontra is megközelítették ellenfelüket (40-44). Ennél közelebb már nem jutottak azonban, 45-40-re nyert az USC Szeged, ezzel ők lettek a harmadikok - a győztesnél a Földi Alexandra (14 pont, 6 pattanó), Jáhni Zsófia (11 pont, 11 pattanó), Kecskés Fanny (6 pont, 10 pattanó) hármas vitte a prímet.


A férfiaknál egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű a mai leosztás, hiszen az első két nap után mindenki 1-1 győzelemmel és vereséggel állt, még bármelyik együttes lehetett a bajnok.

Először a TFSE és az Eger csapott össze. Az elején fej-fej mellett haladtak a felek, majd az első negyed végén az Eger jutott ötpontos fórhoz - a fővárosiak azonban végig ott voltak mögöttük, és a félidő végén 4 pontos előnyt építettek ki maguknak (40-36). A hevesiek sem engedték el azonban ellenfelüket, 5-6 pont volt a maximum, amire el tudott lépni a TF, a záró 10 perc elején pedig visszavette a vezetést az Eger. Komolyabb előnyt nem tudtak kiharcolni Váczi Péter fiai, de a negyedik negyed jelentős részében ők vezettek, 63-61-es vezetésük után pedig Csabák Balázs (13 pont, 5 kiharcolt fault, 8 eladott labda) és Illés Balázs (13 pont) is bedobtak egy-egy duplát, ezzel biztosították 67-63-as sikerüket. A győztesnél Tóth Zoltán (17 pont, 5 szerzett és 6 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 4-4 gólpassz és pattanó), Varga Imre (12 pont, 12 pattanó) és Csákvári Csaba (10 pont, 7 pattanó) voltak még a siker legfőbb letéteményesei, míg a túloldalon a Boinitzer Dávid (17 pont, 9 pattanó), Mohay Péter (13 pont, 5-5 pattanó és eladott labda), Debreceni Dániel (11 pont, 7 pattanó) trió emelkedett ki a többiek közül.

Az Eger győzelme azt is jelentette egyben, hogy a Miskolc már nem lehetett bajnok, mivel sikerük esetén is "csak" egálban lettek volna az Egerrel, az egymás elleni találkozót pedig a hevesiek nyerték - a Debrecen azonban egy győzelemmel megvédhette címét, ők ugyanis legyőzték az Egert az első napon.

A mérkőzés elején a Debrecen jobban kezdett, de a felvonás nagy részében a Miskolc akarata érvényesült, a hazaiak 7 ponttal vezettek (24-17) az első negyed végén. A második játékrész elején nagyon kevés pont esett, a 19. percre azonban egyenlített a címvédő (33-33). A félidőben ugyan 5 ponttal a Miskolc vezetett, de a 22. percben Pék Dávid (19 pont, 5/8 tripla, 8 pattanó) újabb hármasa után már a debrecenieknél volt az előny, és innentől kezdve végig ők álltak jobban - a harmadik negyed végén egy újabb hármasnak köszönhetően 8 ponttal (51-59). A záró 10 percben úgy tűnt, hogy magabiztosan húzza be a győzelmet és a bajnoki címet a Debrecen, volt 13 pontos előnyük is, de még 5 perccel a vége előtt is egy 10-essel álltak jobban. 59-69 után azonban jött egy 10-0-s hazai roham, így az utolsó két percre egállal fordultak a felek. A döntő Pék ötödik hármasa és Kozák Márton (21 pont, 6-6 pattanó és kiharcolt fault, 5 gólpassz) triplája volt, innen ugyanis egy pontra még visszajött a vendéglátó gárda, de egalizálni vagy fordítani már nem tudott, a végét kibüntetőzte a hajdúsági alakulat. 79-75-re nyert végül a Debrecen, így az Egerrel együtt 2-2 győzelemmel zárta a négyesdöntőt, és mivel az egymás elleni eredmény a Debrecennek kedvez, így a TF-es lányokhoz hasonlóan ők is megvédték címüket. A győztesnél Pék és Kozák mellett Szarka Dávid (12 pont, 6 gólpassz, 5 pattanó) és Bak Márton (14 pont, 7 pattanó) voltak a legjobbak, míg a túloldalon a Szepesi Szabolcs (24 pont, 5 pattanó), Takács Dániel (14 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, 9 kiharcolt fault), Kopasz Márton (16 pont, 11 pattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Galló Márk (13 pont, 14 pattanó) négyes volt kiemelkedő.


Eredmények az egyetemi döntő mai napjáról

Nők

TFSE - Debreceni Egyetem  83-70
Közgáz SC és DSK - USC Szeged  40-45

Férfiak

TFSE - EKE Eger  63-67
Miskolci Egyetem - Debreceni Egyetem  75-79


A háromnapos torna végeredménye

Nők

1. TFSE   3gy-0v
2. Debreceni Egyetem   2gy-1v
3. USC Szeged   1gy-2v
4. Közgáz SC és DSK   0gy-3v

Férfiak

1. Debreceni Egyetem   2gy-1v
2. EKE Eger   2gy-1v
3. Miskolci Egyetem   1gy-2v
4. TFSE   1gy-2v


A legeredményesebb női játékos: Mányoky Judit (TFSE) 84 pont

A legértékesebb női játékos (MVP): Foltin Blanka (Debrecen) 85 IBM pont

A női All-Star csapat: Mányoky Judit, Németh Alma (TFSE), Doktor Anna (Közgáz), Földi Alexandra (Szeged), Foltin Blanka (Debrecen)


A legeredményesebb férfi játékos: Varga Imre (EKE Eger) 62 pont

A legértékesebb férfi játékos (MVP): Varga Imre 89 IBM pont

A férfi All-Star csapat: Takács Dániel (Miskolc), Tóth Zoltán, Varga Imre (Eger), Boinitzer Dávid (TFSE), Pék Dávid (Debrecen)

 

Foto - Práczki Péter, MEAFC.hu hivatalos facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus