Kettős szegedi siker Miskolcon

Újabb játékhéten, s mérkőzéseken van túl az egyetemi és főiskolai bajnokság mezőnye. Keleten a szegedi fiúk a felsőházi folytatásért, a csoporton belül az első négy közé jutásért vívott harcban fontos győzelmet arattak Miskolcon, ahol női vonalon is szegedi siker született. A TFes hölgyek igen alapos erődemonstrációt mutattak be szombathelyi összecsapásuk első félidejében

NŐI KELETI CSOPORT

MEAFC-USC Szeged 43-95 (9-27, 10-28, 8-20, 16-20)

MEAFC: LUGOSI 19/9, BAKOS 16, Papp 4, Zsoldos 2, Faragó 2. Cs: Gonzales 2.

Szeged: VARGA 16, MOCSAI 10/6, MARTONOSI 12, SZABÓ 20, ZSÍROS 16. Cs: Barabás 8, Domján 8, Láng 5.

Már nagyon hamar, lényegében az első negyedben eldőlt az összecsapás, a szegediek jelentős fölényben játszottak. A félidőben 53-19-es vendég vezetést mutatott az eredményjelző, a szegediek a hazai csapat sok eladott labdájából könnyű kosarakat szerezve döntötték el az összecsapást.

A vendégek kezdő ötöséből minden játékos kitett magáért. Szünet után, főleg a záró szakaszban kiegyenlített lett a játék, a hazaiaknak is akadtak szép megmozdulásaik, de a szegedi csapat fölényes sikerét egy pillanatra sem tudták kétségessé tenni.


NŐI NYUGATI CSOPORT

SZOESE - TFSE 60-99 (10-28, 10-30, 21-21, 19-20)

Szombathely: Bauer 3, HANDLER 27/18, GUSZTAFIK 16, Gősi 4, Uszkai 6. Cs: Honzik-Tóth 2, Tóth T. 2

TFSE: SZALAI 30/15, MAGYAR 15/3, BALSAY 13, BODNÁR 18, NÉMETH 14. Cs: Sándorfi 8, Bíró, Kubik 1.

Káprázatos első félidőt produkált a TF. Az egyébként szombathelyi illetőségű irányítója, Szalai Dóra abszolút otthon érezte magát, remekül irányított, s emellett közelről, távolról egyaránt pontosan dobott. Társai is kitettek magukért, mind egyénileg, mind pedig csapatként kitűnőt nyújtott a TF. A vendég fővárosiak a szünetben 58-20-ra, azaz közel 40 ponttal vezettek az amúgy jó erőkből álló hazai csapat ellen. Bodnár Fanni hibátlanul dobott, s az előkészítésből is kivette részét a fővárosiaknál, amelynek kezdő ötösében nem volt gyenge pont.

A szombathelyieket dicséri, hogy volt tartásuk, s a szünetbeli nagy hátrányt követően a második félidőben a remek dobóformát mutató Handler Kinga vezérletével kiegyenlítetté tudták tenni a játékot.

FÉRFI KELETI CSOPORT

DEAC-Nyíregyházi Főiskola 112-71 (31-15, 18-17, 32-19, 31-20)

DEAC: NAGY BOTOND, 13/12, NAGY  BENEDEK 18/18, Bács 6, Vas 4, REIZER 18. Cs: SZARKA 13/9, BALOGH 16, Gál 9, Mezei 6, Pall H 5/3, Szendrei 4.

Nyíregyháza:  Soltész 7/3, Szondy 16, Gáspár 3, FARKASINSZKI 28, Oláh 12/3. Cs: Szarvas 2.

A bajnokcsapat címvédőhöz méltó játékkal rukkolt elő. A debreceniek a Nagy fivér vezérletével összesen 14 hárompontost dobtak a nyíregyházi főiskolásoknak. Mindkét csapatból hiányoztak meghatározó játékosok.  Erről a meccsről is hiányzott csapatunkból. a DEAC az első pillanattól kezében - pontosabban a csuklójában - tartotta a meccset. Ihletett dobóformában játszott a bajnoki cím védője, szinte hiba nélkül süllyedtek el a hazai csapat játékosainak távoli kísérletei az ellenfél gyűrűjében. A DEAC lendületes, pontos játékkal szellemesen bontotta föl a nyíregyháziak zónavédekezését. A vendégektől Farkasinszki időnként eléggé magára hagyatottan küzdött. Az idő múlásával egyre több labdát szereztek a hazaiak, amelyek után a gyors ellenakciókból nemegyszer elsősorban Reizer Roland jóvoltából még látványos zsákolásokra is futotta a DEAC-tól.


MEAFC - USC Szeged  76-99  (20-20; 24-24; 15-29; 17-26)

MEAFC: Kiss 10, Baptiszta 5, Nádasi 12, TAKÁCS 16/3, Hadházi 4.  Cs: Szepesi 11/3, VERES 16, Tamás 2, Sörlei, Jurányi.

USC Szeged: Gyuricskó 6/3, Gura 9/3, MASA 26/15, SZŐKE 13, KÁTAY 23/3.  Cs: Zab 8, ZSOM 9/3, Liszkai 5, Takács.

Színvonalas, élvezetes első félidőt produkált a két együttes. Az első 20 percben nem "eresztette" egymást a két csapat, végig fej-fej mellett haladt a két gárda, nem véletlen, hogy mind az első negyed, mind pedig az első félidő végén döntetlent mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyed közepéig nem változott a helyzet. 52-51-es hazai vezetés után azonban a vendégek, Masa vezérletével valóságos triplaesőt zúdítottak a hazai csapat nyakába. A harmadik negyed második felében egy 19-0-s száguldást bemutatva e rohammal lényegében el is döntötték a maguk javára  a meccset a szegediek, akik egy a négy közé, azaz a felsőházi rájátszásba jutás szempontjából igen fontos összecsapást nyertek meg idegenben.

Közgáz SC és DSK - NKE SE 135-49 (32-13, 33-17, 31-6, 39-13)

Közgáz: SZÉCSÉNYI 18/6, Vágvölgyi 18, KORZITSKA 17/6, Kardos 4, DINNYÉS 23/6. Cs: TÓTH SZ. 27/6, Lőrincz 7, Orbán 7, FAZAKAS 14/12.

NKE SE: Szilágyi 8, Balla 8, Mikecz 4, Horváth 6, Szakács 5. Cs: Szűcs 3, Nagy 2, Baranya 5, BOZÓ 8/6.

Megilletődötten kezdtek a vendégek, s könnyű kosarakkal gyorsan megugrott 11-2-re a Közgáz. A szakasz közepe táján azonban felbátorodtak a NKE játékosai, egy-két bravúros kosárral kiegyenlítetté tették a játékot. A szakasz vége azonban Dinnyés vezérletével egy 13-2-es hazai rohammal zárult.

A második negyed jó része is elég egyoldalú játékot hozott, Tóth Szabolcs eredményessége révén hamar meghaladta a 20, majd a 30 pontot is a különbség. A félidő végén Bozó két triplájával faragott tetemes hátrányán a vendég együttes.

Térfélcsere után zónára állt át a Közgáz, ez ellen teljesen tanácstalan volt a határtalan lelkesedéssel, de sok hibával kosarazó NKE. Újra Dinnyés villogott, de Korzitska is hozzátette a magáét. A záró szakasz védekezés nélküli örömkosárlabdát hozott. A vendégek is meg-megvillantak, hazai részről pedig Fazakas szórta a triplákat, Tóth pedig zsákoló bemutatót tartott.

A mérkőzésen minden pályára lépő játékos szerzett kosarat.

NKE SE-Nyíregyházi Főiskola 52-86 (10-19, 12-25, 22-14, 8-28)

NKE SE: Nagy 4, Mikecz, Balla 11/3, HORVÁTH L. 10, SZAKÁCS 18. Cs: Baranya, Szűcs 3, Szilágyi 3.

Nyíregyháza:  CZURA 23, OLÁH Z. 23/6, Szondi K. 1, Szondi Á. 8. FARKASINSZKI 23. Cs: Gáspár 3/3, Oláh Á., Cserny, Soltész 5, Dézsi.

Tompán, jó néhány kihagyott ziccerrel kezdett a vendégcsapat, s ezt Szakács révén ügyesen használták ki a hazaiak. A nyitó szakasz közepén 8-6-os NKE-vezetést mutatott a tábla, de állhatott volna rajta ez is: Szakács-Nyíregyházi Főiskola 8-6.

Időt kért a vendégek mestere, Hegedűs Ferenc, zónavédekezést rendelt el. Ezzel a hazaiak nem tudtak mit kezdeni, a vendégek Czura és Farkasinszki jóvoltából egy 13-2-es futással zárták az első negyedet. A vendégeknél maradt a zóna, a nyíregyháziak fokozatosan növelték előnyüket. Ebben a szakaszban a hazai játékosokon érződött, hogy két nappal korábban is játszottak egy meccset.

A második félidőt cseresorával kezdte a Nyíregyháza, ám a vendégek mestere  szakasz közepén kénytelen volt visszavinni csapata legjobbjait. A felbátorodó hazaiak Horváth Levente és a magára találó Balla villanásaival egy 15-6-os rohanással a 10 pontos lélektani határ közelébe kerültek.

A nyírségiek meghatározó játékosai nehezen pörögtek fel újra, de a záró szakaszban Oláh Zoltán indításokból és felállt védelem ellen távolról egyaránt igen eredményes volt, hazai részről pedig ekkor nagy ritkán Szakács villant, így végül az esélyeknek megfelelően biztos nyíregyházi siker született.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus