Kezdődik a "kaland" Koperben

Ma délelőtt útra kelt a férfi és a női egyetemi bajnokcsapat a szlovéniai Koperbe, az egyetemi Európa-bajnokság helyszínére.

A hölgyeknél egy érdekes vegyes együttes képviseli színeinket a bajnok TF és az ezüstérmes Közgáz csapataiból kialakítva. A csapatot Vladár Csaba, a közgázosok edzője vezeti, mivel a bajnok TF szakvezetője, Sterbenz Tamás az Universiade válogatottat készíti fel a koreai játékokra.

Elsősorban azért is megy a hölgyeknél vegyes együttes a két fővárosi intézmény csapatából "összegyúrva", mert a TF több játékosa is érdekelt az Universiade-válogatottban, valamint korosztályos nemzeti csapatainkban.

Vladár Csaba érdeklődésünkre elmondta, a társaság három héten át heti három tréninggel készült, ám sajnos az utazó keret teljes létszámmal - mivel akadtak, akik az Universiade csapatban vagy korosztályos válogatottakban készültek - érdemben nem tudott együtt készülni.

Ennek ellenére a szakember bízik benne, hogy ezúttal szerencsésebb lesz a sorsolásuk, mint tavaly az Egyetemi Európa Játékokon, vegyes csapata "túléli" a csoportkört és beverekszi magát a legjobb nyolc közé.

Az utazó keret: Balsay Anna, Bíró Dorottya, Gyimesi Krisztina, Hoffmann Flóra, Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Lantos Adrienn, Magyar Bianka, Miháczi Dia, Sándorfi Réka, Shirian Fatime, Vásárhelyi Kinga.
 

A fiúknál Kéri Péter vezetőedző a MEFOB-döntőt követően adott pár nap pihenőt szombathelyi legénységének, majd azóta gyakorlatilag folyamatosan edzenek fiai, hogy méltóképpen képviseljék a magyar színeket Koperben. A szakvezető nem változtatott a keretén, de hát minek is tette volna, hiszen egyrészt megnyerte a bajnokságot vele, másrészt pedig - teljes joggal - úgy volt vele, hogy azok a srácok utazzanak, akik kivívták az indulás jogát.

A szombathelyi keret: Bereczki Márk, Földesi Marcell, Horváth Attila, Karagity Milán, Mészáros Máté, Novák Bence, Perak Denis, Simon Bence, Simon Kristóf, Szabó Bence, Tóth Dávid, Zsebe Ádám.

A társaság autóbusza reggel a fővárosból indult a lányokkal, Szombathelyen felvette a járművet már meglehetősen türelmetlenül váró srácokat, s így együtt indultak tovább Koperbe.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus