Magyar bajnok verte Eb-címvédő

Szenzációsan kosárlabdázva, egy káprázatos egyéni teljesítménnyel, s csapatként is óriásit játszva  a magyar egyetemi bajnok Debrecen legyőzte az egyetemi Európa-bajnok horvát Split együttesét. Öröm volt nézni többek között a 16 debreceni triplát, s emellett a hajdúsági középjátékosok harcosságát, küzdeni tudását, hatékony játékát.

Spliti Egyetem - Debreceni Egyetem 85-96 (23-32, 26-19, 24-34, 12-11)

Debrecen: NAGY BOTOND 43/30, NAGY BENEDEK 13/9, PÉK 13/9, Szarka, REIZER 8. Cs: Bács 2, KISS L. 9, TÓTH L 8., Tóth P., Gál .

A csoport nyitómeccsén a horvátok közel 50 ponttal verték a portugál együttest. Amint arról dr. Nagy Ágoston, a debreceniek a két csoporttárs meccsét természetesen megtekintő, köztudottan alapos edzője elmondta, a horvátok sok eladott labdába "hajszolták bele" a luzitánokat, s jól dobtak távolról, ennek köszönhetően alakult ki a nagy különbség a helyenként stílusosan kosarazó portugál csapat kárára.

A bemelegítésnél az látszott, hogy a debreceni fiúk összességében magasabbak, de az egyetemi Európa-bajnoki címvédő horvát együttes legényei felépítésükre masszívabbaknak, erősebbeknek tűntek a hajdúsági srácoknál.

Egy perc s 1-1 sikertelen akció után egy lepattanót visszatéve a horvát csapat szerzett vezetést. Nagy Benedek addig addig forgolódott, amíg egy nála másfél fejjel magasabb horvát fiú hóna alól kiegyenlített. A folytatásban a néhány lerohanás utáni könnyű kosarat szerző horvát csapat vezetett, de a debreceniek a palánk alatt többször is ügyesen megjátszott Reizer Roland kosaraival tartotta a lépést a Splittel. A negyed közepén Nagy Botond triplájával, majd bravúros, tripla plusz büntetős játékával fordítottak a magyar srácok, akik a szakasz közepén egy pazar 9-0-s futást mutattak be. Időt kért a Split, s betörések, lepattanók utáni kosarakkal 1 pontra feljöttek. Ekkor a csereként érkező Bács Csaba villant egy ügyes, a kosár alól, annak háttal visszatett kosárral. Ezt két újabb Nagy Botond tripla követte, 7 ponttal megugrottak a remekül játszó s dobó debreceniek. A negyed hajrájában egy betörésből majd egy támadó pattanó után szerzett horvát kosár között aztán Pék Dávid is besuvasztott egy trojkát. A horvátokat meglepte a magyar "tűzerő" hatékonysága. A szakasz Kiss ügyes kosarával, s a 6 triplát bevágó DEAC 9 pontos vezetésével zárult.

A horvát edző decibelekben fölöttébb gazdag eligazítást tartott a negyed után. A splitiek "eladtak" a debrecenieknek egy alapvonal bedobós figurát, Pék viszont újabb triplát dobott. A folytatásban ugyan ki-kimaradt egy-két debreceni tripla, de Bács és Kiss nagyokat küzdöttek a pattanókért, nem egyet vissza is szereztek. Ami gond volt, hogy a spliti kisemberek is elkapták a fonalat, két triplájuk is beesett, s 2 pontra feljöttek. Érdekes közjáték zajlott a pályán: törölni kellett a játékteret, ám az egyetlen szabad önkéntes - aki nem időt mért vagy jegyzőkönyvet vezetett - sérült volt, mankóval bóklászott. Egy határozott horvát fiatalember vette kezébe a törlésre rendszeresített "célszerszámot", s első mozdulatra el is törte... szerencsére előkerült egy másik önkéntes hölgy, aki az immáron az eredetinek a fele hosszára zsugorodó eszközzel is megoldotta a feladatot. A kisebb holtponton Nagy Botond két büntetővel, majd Rezer támadó pattanó utáni duplával lendítette át a debreceni csapatot. A szakasz közepén mindkét csapat a támadó pattanókból élt, Tóth Lóránt ráadásul kosár plusz büntetős akcióval vétette magát észre, Kiss pedig egy bravúros találattal. Azért volt fontos, hogy a magas játékosok sokat tudtak hozzátenni, mert a spliti védekezés kénytelen volt a  palánk alatt játszókra is figyelni. Ennek eredményeként jött a 6. Nagy Botond hármas, 9-cel elléptek a debreceniek. A félidő végén letámadó zónára mentek ki a horvátok, ezzel meg is zavarták a debrecenieket, akik labdát adtak el. A remek első 20 perc 2 pontos magyar vezetéssel zárult.

Szünet után fél perc alatt fordítottak a horvátok. Maradt a letámadásuk, újabb debreceni labdaeladás következett, az első 2 és fél percet 7-1-re nyerte az Európa-bajnok. A gödörböl Nagy Botond próbálta két triplával kirángatni a Debrecent, villant öccse, Benedek is, majd Kiss, s a negyed közepén 4 pontos magyar vezetést mutatott a tábla. Közben megérkeztek edzésről a corvinusos lányok. Horvát időkérés után Nagy Benedek "vert be" két hármast, Pék még egyet, s e remek sorozattal 13 ponttal ugrott meg a Debrecen. A negyed végén tanítani való akció végén Kiss villant, 15 pontosra nőtt az előny. S azért nem lett ez 20, mert kimaradt néhány büntető. A negyed végén picit "túlpörgött" a DEAC, bravúr kosárral s triplával 12-re zárkózott fel az Eb-címvédő. A népes magyar önkéntes kontingens és a corvinusos lányok együtt biztatták a debreceni srácokat.

A záró negyed elején öldöklő küzdelem folyt a pályán, az első 2 percben egy horvát kosár született, erre dobott Nagy Botond újabb hármast. Aztán 10-en belülre kerültek a horvátok, amikor Nagy Botondtól mindenki dobást várt, ő pedig parádésan hozta Tóth Lórántot helyzetbe. A negyed közpén éppen Tóthnál fújták be a meccs első 3 másodpercét. Nagy Benedek dobott fontos triplát, 14 pontra hízott az előny. A Split gyorsította a játékot s rendezetlen védelem elleni kosarakkal ismét feljött 10 pontra. Bács "fejét vették" szinte, s a török játékvezető hölgy előbb sportszerűtlen hibát ítélt az elkövető horvát fiú ellen, majd ezt visszavonta. A Split fokozta az agresszivitást védekezésben, a debreceniek próbáltak hosszan támadni. Az Európa-bajnoknak a kegyelemdöfést a mezőny legjobbja, Nagy Botond egy pazar szóló kosárral adta meg.

Dr. Nagy Ágoston: - Nem mi voltunk az esélyesek, de az elmúlt hetekben azért edzettünk, dolgoztunk rengeteget, hogy ilyen ritmusban tudjunk játszani. Ehhez most egy nagyon jó dobóforma is párosult, sikerült túldobni az egyetemi Európa-bajnoki cím védőjét, nagyon boldog vagyok. A jó külső dobások mellett magasembereink hatékony és eredményes játéka nélkül nem sikerült volna a bravúr.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus