Megizzadt a férfi bajnok a Veszprém ellen

Januárban a vizsgaidőszak miatt kevesebb meccset játszottak az egyetemi és főiskolai bajnokságban. Ezek egyikén a férfi bajnok SzoESE magának tette nehézzé a Veszprém elleni találkozót, alig tudta "legyűrni" ellenfelét - majd két fölényes győzelmet aratott.

NŐI KELETI CSOPORT

NyF SE - USC Szeged 72-66 (16-20, 15-17, 22-13, 19-16)

NyF SE: TAKÁCS A. 16/3, Gömze 4, Fekete 11, POPENKO A. 17/3, PÁLL 18. Cs.: Lizák 6.

Szeged: BARABÁS 12, MÉSZÁROS 21/3, Kőházi 6, KECSKÉS 20/6, Nagy L. 7. 

A hazaiak kezdtek valamivel jobban, ám az első negyed második felében nagyon "elkapták a fonalat" a vendég szegediek, akik 5 pontos előnnyel zárták a nyitó szakaszt. Küzdelmes, helyenként színvonalas játék mellett ezt az előnyüket a harmadik negyed közepéig tartották Mészáros Vivienék. A harmadik negyed hajrájában jött egy amúgy várható hullámvölgy a csere nélkül játszó szegedi együttes játékában, egy 12-4-es rohammal fordítottak a hazai Vivien, a dupla-duplát (18 pont, 11 lepattanó) jegyző Páll vezette hazaiak. A záró szakasz első felében a szívósan küzdő szegediek ledolgozták a hátrányukat, de a végjátékra frissebb maradt a Nyíregyháza, így nyert.
 

EKF-EVSI - USC Szeged 24-97 (8-24, 7-11, 4-27, 5-35)

Eger: Vinczepap 7/3. Takács P. 2, Zsoldos 3/3, DRUZSBA 10, Szöllősi. Cs.: Nádudvari, Kovács B., Mizsér 2.

Szeged: Boros 8, KECSKÉS 38/6, BARABÁS 8, FÖLDI 28/12, Lugosi 4. Cs.: NAGY L. 11.

Kecskés Fanny és Földi Alexandra jóvoltából egy 16-0-s "erődemonstrációval" kezdett Egerben a Szeged. Azt követően azonban, hogy megszerezték első pontjaikat, az első félidő hátralévő részében a triplát is szerző Vinczepap Zsuzsa, valamint Druzsba Dalma jóvoltából kiegyenlítetté tudták tenni a játékot az egriek. Szünet után a Szeged rátett még egy lapáttal, s egységes, koncentrált csapatjátékkal egy 23-0-s rohammal kezdett szünet után. A hazaiak a 28. percben szerezték első pontjaikat a második félidőben. A záró negyedben Földi tripláira és Kecskés eredményességére alapozva próbálta a 100 pontot elérni a szegedi együttes. Ez nem sikerült, ám így is fölényes, magabiztos győzelmet aratott Domokos Mihály együttese.

 

NŐI NYUGATI CSOPORT

ELTE-BEAC - UNI Győr 33-70 (11-17, 8-18, 6-23, 8-12)

ELTE: Debreceni 9, Mátravölgyi 4/3, ÁRVAY 8, Roik 2, Wunderlich 10.

Győr: Erős Cs. 9/6, KISS CS. 7/3, NAGY R. 8, TÖRÖK B. 22, LÁSZLÓ 15. Cs.: Erős F. 4, Fritz 4, Vass 1, Mádl, Dobronyi.

A vizsgaidőszak hajrája, valamint sérülések, betegségek miatt a hazai együttes csupán 5 játékossal tudott kiállni erre az összecsapásra. Az első percek Wunderlich Anna és Török Barbara pontpárbajának jegyében teltek - szűk győri vezetés mellett. A szakasz közepén Debreceni Zsófiának is volt egy-két ügyes megmozdulása hazai oldalon, ám a negyed hajrájban a vendégek többször is megjátszották a palánk alatt László Borókát, aki kosarakkal juttatta érvényre magassági fölényét. A második szakasz elején ugyan 9 ponttal elléptek a vendégek, ám bravúros kosarakkal, Debreceni, valamint a triplát szerző Mátravölgyi Dorottya jóvoltából a szakasz közepén 5 pontra feljött a hazai együttes. És eddig tartott a vendéglátók ereje.

A 14. és a 28. perc között a győri csapat az első félidő végén főként László és Török, a második elején pedig a zónára váltó hazaiakkal szemben elsősorban Kiss Csenge és Nagy Rebeka jó dobóteljesítménye révén egy 33-2-es rohamot "repesztett", eldöntve ezzel a mérkőzést. A harmadik negyed hajrájában Árvay Júlia jelentkezett két ügyes kosár plusz büntetős akcióval. A záró szakaszban már győri részről többnyire a cseresor volt a pályán, ekkor kiegyenlített lett a játék - sok hibával. A vendégektől Török (22 pont, 13 lepattanó) és László (15 pont, 10 lepattanó) is dupla-duplát ért el, bár érdekességként megjegyezzük, a határtalanul lelkes hazaiak 45-43-ra megnyerték a lepattanó csatát. 

 

FÉRFI KELETI CSOPORT

DMSE - EKF SE 2 109-31 (31-4, 29-12, 23-4, 26-11)

DMSE: PALI 20/12, Hanzel 13, OLÁH 17/3, VARNYÚ 18, MEZEI 15. Cs.: Törköly 9/3, FILE 11/9, Szűcs Bence, Kalas 6/6.

Eger: Gyurcsó, Sárosi 4, Tasnádi 4, SZŰCS BOGDÁN 14/3, Kathi 9/3. Cs.: Perczel, Nagy P., Bíró B.

Hamar, úgy 8 perc alatt eldőlt a keleti alsóházi rangadó. A medikusok nagy kedvvel, lendületesen, pontosan kosarazva szétzilálták a tartalékosan érkező egri együttes védelmét, és 8 perc elteltével remek csapatmunkát bemutatva 26-0-ra vezettek. A folytatásban is fölényben játszottak a hazaiak, folyamatosan növelték előnyüket, a vendégeknek elsősorban Szűcs Bogdán révén néhány szép felvillanásra futotta.
 

NyF SE - USC Szeged 92-79 (29-17, 22-21, 24-27, 17-14)

NyFSE: CZURA 19, VIDA 10/6, Szondi K. 7/3, OLÁH 18/6, SZONDI Á. 22. Cs.: Földesi 2, Jánkfalvi 6/6, HORÁNYI 8.

Szeged: HORVÁTH R. 13/3, MASA 15, FEHÉR 24/6, JÁHNI 21/6, Liszkai 6.

Nem túlzás azt állítani, a meccs elején szinte állva hagyta a remek csapatjátékkal s pazar dobóformával kezdő hazai legénység a szegedieket. A nyitó negyed közepén 19-2-t mutatott az eredményjelző, amikor elkezdtek "éledezni" a vendégek. Fehér és Jáhni vezérletével előbb kiegyenlítetté tette a játékot, majd fokozatosan csökkentette hátrányát a Szeged. A második negyedtől állandósult a hazai csapat 10 pont körüli előnye. A negyedik negyed közepén e lélektani határon belülre került a 79-71-re felzárkózó Szeged, de Czura, Oláh és Szondi Ákos jóvoltából túljutott a kisebb holtponton a Nyíregyháza, és összességében magabiztos "rajt-cél" győzelmet aratott.
 

DEAC-EKF SE 2 205-23 (46-7, 55-6, 49-1, 55-9)

DEAC: NAGY BENEDEK 21/15, NAGY BOTOND 27/9, GÁL 23/3, PÉK 15/3, Kiss L. 16. Cs.: LIPPAI 17, Szarka 12, ASZTALOS 17/3, SZAKÁCS 27, JÁVOR 18/6, Szendrei 12.

Eger: Gyurcsó 5, Ribár 7, Bíró, Tasnádi 3/3 Szűcs 4. Cs.: Nagy 4, Perczel.

Egyértelműen a DEAC számított esélyesnek, s ezt egy 14-0-s kezdéssel nyomatékosították is dr. Nagy Ágoston tanítványai. A debreceniek végig űzték-hajtották az egrieket, rengeteg hibába hajszolták bele a vendég együttest. A 205 pontból csupán 39-et szerzett triplából DEAC, amely 78 eladott labdába hajszolta bele a vendég együttest, s a labdaszerzésekből sok-sok könnyű kosarat szereztek, a duplákat 83.3%-kal dobták (80/96). 
 

EKF SE - MEAFC 86-59 (36-11, 20-17, 18-11, 12-20)

Eger: Tóth Z. 5/3, Frey 7/3, UNGI 8/6, JAKAB 26/12, CSÁKVÁRI 7. Cs.: Beák 4, Megyes, SZABÓ D. 8/3, Horváth R. 8, Csabák 2.

MEAFC: Orliczki 6, Jurányi 7, Horváth M. 15/3, Sörlei 12/6, KOROKNAI 19.

Az öt játékossal érkező, legjobbját, Orosz Bencét ezúttal nélkülöző miskolci gárdának igen hamar tudtára adta az előző szezonban a négyes döntőben szereplő, egyik kulcsjátékosát, Vargát nélkülöző egri gárda, hogy sok jóra nem számíthat. Az első negyed második felében Jakab vezérletével szédületes, 19-3-as "száguldást" bemutató egri legénység lényegében az első negyed végére eldöntötte a meccset. A folytatásban a hazaiak mestere sokat cserélt, csapata korábban kevesebb lehetőséghez jutó játékosainak is bőven adott lehetőséget, az egri győzelmet egy pillanatig sem fenyegette veszély.


EKF SE 2 - EKF SE 32-154 (14-39, 8-33, 8-40, 2-42)

EKF 2: Gyurcsó 7/3, Perczel 4, Ribár 4, Szűcs 4, KATHI 10. Cs.: Nagy P., Bíró B., Sárosi, Duvancic.

EKF SE: TÓTH 2. 16/12, SZABÓ G. 32/18, Csabák 12, FREY 10, VARGA I. 19. Cs.: Megyes 4, FÜLÖP G. 11/9, JAKAB 11, UNGI 19/3, SZABÓ D. 15. Beák 4.

Az első negyedben még Kathi Imre, valamint a triplát is szerző Gyurcsó Dániel jóvoltából még vezetett egy-két ügyes támadást az egriek második csapata, de már ekkor érvényre jutott a nagy kedvvel játszó első számú egri együttes játékosainak nagyobb tudása. Később negyedről negyedre került egyre nagyobb fölénybe az első számú egri együttes, amely már a harmadik negyed hajrájában elérte a 100 pontot. A harmadik negyedben 6, a negyedikben pedig 7 triplát dobtak a "vendégek". A befejező tíz percre az egriek második csapatának kosarasai teljesen elkészültek az erejükkel, az első pedig megtisztelve őket próbált végig mindent kiadni magából, s végül 122 pont különbségű győzelmet aratott.

 

FÉRFI NYUGATI CSOPORT

SMAFC - PTE PEAC 98-85 (23-20, 24-22, 28-20, 23-23)

SMAFC: NAGY G. 19/3, FORRAI 19, BERNECZEI 21/15, Tukovits 2, TÖRÖK 19. Cs.: SZŐKE 11/9, Szlávik 6/6, Széplaki 1.

PEAC: TÁLOS 10, NAGY B. 31/15, Buday-Sántha, PERÉNYI 12, FÜZY 12. Cs.: KOLTAI 20.

A kiegyenlített első félidő nagy részében, ha szűken is, de a távolról remekül dobó Berneczei vezette soproni gárdánál volt az előny. A SMAFC Nagy G., Forrai és Berneczei jóvoltából a harmadik negyed közepén 20 ponttal ellépett. Ekkor a pécsiek egy Koltai vezette 11-3-mal próbáltak zárkózni. A befejező negyed előtt 13 ponttal vezettek a hazaiak. A szívós pécsi gárda Nagy B. vezetésével tovább próbált zárkózni, de a kiegészítő játékosnak számító Szőke tripláival a soproniak visszaverték a PEAC támadását. A szakasz közepéhez közeledve egy 7-0-s rohammal 10 ponton belülre került a PEAC. Kiélezett helyzetben Nagy G. és Török lendítette át a holtponton a SMAFC-ot, ráadásul a pécsiek egyik legjobbja, Koltai a negyed közepén kipontozódott, így a hajrában már nem tudta igazán szorossá tenni a meccset a jól küzdő pécsi együttes.


SzOESE - Pannon Egyetem Veszprém 74-70  (21-16, 22-14, 19-17, 12-23)

SzoESE: SIMON B. 18/6, NOVÁK B. 7, MÉSZÁROS 14/3, SZABÓ B. 18, Perak. Cs.: Bazsó 9/3, Horváth A. 5/3, Karagity 4, Gábor 1, Németh A. 1.

Veszprém: Herbel 4/3, NOVÁK P. 18, CZAKÓ 23, TAKÁCS 17, Kovács D. 2.  Cs.: Naményi 2, Blaskovits 4.

Úgy tűnt, Simon Bence triplája megadja az alaphangot a bajnoknak egy jó kis (év)kezdésre. 7-3-ra el is léptek a hazaiak, ám ekkor a veszprémi Novák Patrik vezetésével egy 8-0-s futással fordított a vendég együttes. Mészáros Máte triplája óriási fordulatot jelentett, az ő és a két Bence, Simon és Szabó jóvoltából egy 12-0-s rohammal ellépett riválisától a Szombathely. A folytatásban is jobbára a hazai együttes akarata érvényesült, fokozatosan lépett el ellenfelétől a bajnok. Már a második negyed közepén 15 ponttal vezetett Kéri Péter legénysége, és a bajnokcsapat sokat cserélve a harmadik negyed végéig megtartotta ezt az előnyét.

A befejező etap elején ráadásul Mészáros újabb kosarával 17 pontos lett a címvédő előnye, s ez a különbség csaknem a záró szakasz közepéig megmaradt. 68-51 után előbb egységes csapatmunkával - a kiegészítő játékosok is villantak - egy 9-0-lal 10 ponton belülre kerültek a vendégek. Ekkor még Simon és Szabó révén ismét 10 pontosra növelte előnyét a SzoESE. 72-62 után azonban a Czakó-Takács kettős egy 8-0-lal 2 pontra felhozta a vérszemet kapó látogatókat a bizonytalanná váló hazai alakulattal szemben. Sőt, labdát is szereztek a vendégek, s az utolsó percben duplával egyenlíthettek, triplával pedig fordíthattak volna. Ehelyett eladták a labdát, Mészáros pedig bebiztosította a bajnok győzelmét, amely három negyeden át könnyűnek tűnt, ám saját könnyelműségük, valamint a Veszprém dicséretes tartása miatt végül igen nehezen született csak meg.


SzoESE - Széchenyi Egyetem Győr 100-57 (28-10, 17-18, 30-13, 25-16)

SzoESE: Simon B. 6/6, NOVÁK B. 15/3, BAZSÓ 18, MÉSZÁROS 11, SZABÓ B. 17. Cs.: GÁBOR 9, Balogh R.,KOZMA 12/12, Láng, SZANATI G. 8, Koszogovits 4. 

Győr: Zabó 3,  HLINYÁNSZKI 15/6, Bartalus 2 8/3, Vida 6, BARUTA 20. Cs.: Tóth Á. 3/3, Bosnyák 8/3.

Lendületes, gyors, pontos, bajnokhoz méltó játékkal kezdtek a szombathelyiek, akik szinte állva hagyva a győrieket közel 20 pontos előnyt szereztek a nyitó negyed végére. Ezzel aztán úgy tűnt, meg is elégedtek a hazaiak, a második negyed elején néhány ügyes megoldással kihasználva a hazaiak lezserségét, egy 15-6-os 5 percet produkálva 10 ponton belülte került a Baruta és Hlinyánszky vezette Győr. A félidő hajrájában új erőre kapott a Szombathely, ameyben a meghatározó játékosok mellett több eddig kevesebb szerepet kapó kosaras is sokat tett a csapat összteljesítményéhez, a padról is érkeztek pontok, jó teljesítmények a bajnokcsapatnál. A Szombathely szünet után még "rátett egy lapáttal", a második félidőt egy lehengerlő 20-4-es rohammal kezdve végképp lerázta magáról a győri együttest. A hajrában az volt a kérdés, eléri-e a 100 pontot Kéri Péter legénysége, nos elérte.


SzOESE - PTE PEAC 93-75 (34-19. 20-16, 22-20, 17-20)

SzoESE: SIMON B. 12/6, BAZSÓ 8/6, NOVÁK B. 10/6, MÉSZÁROS 14/6, SZABÓ B. 14. Cs.: Karagity 8, Földesi 6, KOZMA 6/6, HORVÁTH A. 9/9, GÁBOR 6, Balogh, Szanati

PEAC: BUDAY-SÁNTHA 10, KOLTAI 19/3, Berkics, Fűzy 2, KIS M. 23. Cs.: Perényi 6.

Berkics Bence a vendégeknek szerzett vezetést, Bazsó Brúnó triplával felelt. A PEAC az első percekben tartotta a lépést a bajnokkal, ám 7-7 után egységes csapatmunkát és remek dobóformát bemutatva, egy szédületes, 25-4-es 5 perces erődemostrációt tartva lényegében el is döntötte a meccset a címvédő, amely ebben az időszakban alaposan megszórta triplákkal a pécsi együttest. Ezt követően ugyan egy 8-0-lal feljött a vendégcsapat, de a folytatásban a Szombathely sokat cserélve is végig tartotta az első egyedben szerzett megnyugtató előnyét.

A 6 játékossal felálló PEAC-nak dicséretére váljék, nem adta fel, küzdött, harcolt, s bár nyerni nem volt esélye, nem adta olcsón a bőrét, s a dupla-dupláig jutó Kis Milán (23 pont, 15 lepattanó), valamint Berkics Bence, Koltai Tamás és a játékot ügyesen szervező Buday-Sántha Attila jóvoltából egy jó kis látványos, élvezetes meccset játszottak idegenben. Kéri Péter, a hazaiak mestere pedig annak örülhetett, hogy ezúttal is több jó teljesítmény érkezett együttesében a kispadról, s fiai ezúttal igazi csapatként kosaraztak, amit az összesen 29 gólpassz is jól mutat, amelyeket a bajnokcsapat játékosai a találkozó során egymásnak "kézbesítettek".

 

Fotó: Práczki Péter

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus