Megszenvedett a bajnok DEAC a miskolciakkal

Folytatódtak a küzdelmek az egyetemi és főiskolai bajnokságban (MEFOB). Keleten a bajnok DEAC csak nagy nehézségek árán gyűrte le a MEAFC-ot. A nyugati bajnok Szombathely is megizzadt az ELTE csapatával szemben - egy amúgy remek mérkőzésen

Férfi keleti csoport:

MEAFC - NYFSE  67-61 (13-20; 19-12; 10-15; 25-14)

MEAFC: KISS 21/6, NÁDASI 10, SZEPESI 10/6, Baptiszta 8, Hadházi 4.  Cs: Sörlei 5/3, Horváth 3, Tamás 6.

NYFSE: Szondy Á. 6, Gáspár 2, FARKASINSZKI 18, OLÁH 25/3, Szondy K. 2.  Cs: Dézsi, Szarvas 2, Soltész, Földesi 6, Cserny.

Takács Krisztián illetve a nyíregyházi A-csoportos csapathoz felkerülő Czura Attila személyében mind a két csapatból hiányzott egy-egy meghatározó játékos, Czura az első az új rendszerű egyetemi bajnokságból az élvonalba felkerülő kosaras - reméljük lesznek követői.

A nagy tét kezdetben a hazaiakat nyomasztotta, Farkasinszki és Oláh vezérletével a nyugodtabban, pontosabban kosarazó vendégek vezettek. A folytatásban szervezettebb védekezéssel rukkoltak elő a hazaiak, és ettől támadásaik lendületesebbek,  pontosabbak lettek. Az első félidő döntetlennel zárult.

A harmadik negyed alacsony színvonalú, sok hibával tarkított játékot hozott, különösen a büntetők elhibázásában "jeleskedtek" a játékosok. Ebben a szakaszban a vendégek voltak pontosabbak, 5 pontos előnyt szereztek.

A záró szakaszra támadásban nagyot javult a miskolci csapat játéka, amely Kiss vezérletével végül a maga javára fordította a mérkőzést - a két csapat két mérkőzésének összevetésében viszont a szabolcsiak a jobbak.

DEAC- MEAFC 82-76 (19-21,22-16,25-20,16-19)

DEAC: Nagy Botond 11/6, Gál 4, Bács 4, REIZER 13, VAS 14. Cs: NAGY BENEDEK 19/15, SZARKA 9/9, Pék 6, Balogh 2, Mezei.

MEAFC: KISS 12/3, SZEPESI 25/3, Takács 8, HADHÁZI 9, Baptiszta 8. Cs: Sörlei 4, TAMÁS 10, Horváth.

A miskolci együttes kitűnően felkészült a címvédőből, s harcos, szervezett játékával alaposan meglepte a DEAC-ot. Az első negyedet meg is nyerte a MEAFC. A folytatásban rendezte sorait a debreceni együttes és fokozatosan ellenfele fölé kerekedett, elsősorban Nagy Benedek, valamint Reizer és Vas eredményes játékának köszönhetően. Az elszánt miskolci csapatnak azonban volt tartása. A záró szakaszban Szepesi és Kis vezérletével a lepattanókért harcosan küzdve, s a debreceni palánk alatt is sokat visszaszerezve ismét szorossá tette a meccset. A végjátékban bravúrkosarakra volt szükség a debreceniektől ahhoz, hogy ne szülessen bombameglepetés. Az amúgy igen erős múlt hetet - az NB I B-s csapatnak két kemény bajnoki találkozója volt - maga mögött hagyó DEAC "emberére akadt" az elszánt, a lepattanó harcot 44-30-ra nyerő miskolci csapatban, amely minden dicséretet megérdemel, mert bizony nem adta olcsón a bőrét.

 


Férfi nyugati csoport:

Széchenyi István Egyetem Győr - Testnevelési Egyetem 65-70 (15-21, 15-15, 19-12, 16-22)

Győr: Palavics 7, Káli 7, Gáll 13/3, Baruta, PAPP 18. Cs: Sipos 4, PÉTERFAI 16.

TFSE: Sinkovits 9/3, LAKI 11/3, Jókai 4, BÓDI 12, MÁCSAI 24/3. Cs: Bognár 2, Világi 2, Oláh 6.

A TF kapott hamarabb lábra, ám 8-0-s vendég vezetés után kisvártatva 8-8-at mutatott az eredményjelző. A folytatásban fej-fej mellett haladt a két tartalékos együttes, a negyed végén aztán a TF játszott pontosabban, koncentrált jobban, így 6 ponttal ellépett.

A második szakasz nagy iramú játékot hozott, s mindkét fél részéről igen szigorú védekezést láthattak a nézők - ezért is született kevés pont, tartotta az első negyed végén megszerzett előnyét a TF.

Ellenállhatatlanul kezdett szünet után a Győr, s a harmadik negyed közepére jó védekezésből szerzett könnyű kosarakkal nemhogy ledolgozta hátrányát. át is vette a vezetést. A hazaiak ekkor szinte állva hagyták a fővárosiakat, ám a negyed végén több hiba csúszott a győri csapat játékába. Ezt kihasználva a záró szakasz előtt egyetlen pontra küzdötte vissza magát a Mácsai vezette TF.

A vendégek lendületben maradtak a negyedik negyed elején, s egy pontos hátrányukat hamar 5 pontos előnnyé alakították, amelyet küzdelmes, kemény, férfias játék közepette meg is tartottak a meccs végéig.


Szombathelyi ESE- ELTE BEAC 86-83 (30-15, 14-26, 21-31, 21-11)

Szombathely: TÓTH  D.  12,  HORVÁTH  A.  14/6.,  FÖLDESI   Á.  22/6,  Karagity  M.  13,  Földesi M. 5/3,  Cs: Mészáros M. 6, Szabó B. 6, ZSEBE A. 2, SIMON  B. 6, Edző: Kéri Péter

ELTE: Földi M. 9/3, BUZA  D. 11/6, LAKOSA ZS. 36/12, VARGA ZS. 12, Marjay Á. 7, Cs: Szentesi B. 6, Jakucs B. 2, Szabari K. Edző: Pintér Attila

A  hazai  csapat  jól  kezdte  a  mérkőzést  a  jó  védekezés  megadta  a  támadás  ritmusát  és könnyű kosarakkal  már  az  ötödik  percben  10  pontos  előnyre  tettek  szert  (16-6).  Ezt  a  szünetig sikerült  15  pontra  hizlalni.  Ebben  a  szakaszban  elsősorban  Tóth  és  Földesi Á.  szállította  a pontokat hazai oldalon.

A második  negyedben  sokat  változott  a  játék  képe  a  hazai  csapat  elkényelmesedett  a  jelentős előnye  birtokában  és  a  védekezése  is sokat  lazult. Ezt  a  vendégek  elsősorban  Lakosa vezetésével kis is használták. Fokozatosan közelítette meg ellenfelét a vendégcsapat, szünetre egy utolsó másodperces triplával 3 pontra zárkózott fel az ELTE.

A  SZOESE  a  harmadik  negyed  elején  elaludt  és  az  ELTE  egy  9-0-ás  rohammal   2  perc  alatt át  is  vette a  vezetést . Kéri  Péter  időkéréssel  próbálta  felrázni  csapatát,  de  ez  nem  igazán sikerült.  Felváltva  estek  a  kosarak,  de  az  ELTE  őrizte  10  pontos  előnyét.  A  negyed  végén  a  hazaiak  elsősorban Simon  jó  játékával felzárkóztak 7 pontra (65-72).

A  negyedik  negyedben  a  SZOESE újra az első negyedben alkalmazott harcos, agresszív védekezését "vette elő". A szombathelyiek fokozatosan faragták le a hátrányukat és 2 perccel a lefújás előtt 80-80-nál Zsebe hasznos játék,a mezőnymunkája segítségével utolérték riválisukat. A végjátékban a hazaiak a jó büntetőzésnek és védekezésnek köszönhetően 3 pontos előnyt harcoltak ki, és egy remek, izgalmas, fordulatos meccsen újra győzni tudtak.

Veszprémi Egyetem - ELTE BEAC 72-98 (20-21, 17-30, 20-27, 15-20)

Veszprém: PINTÉR 16, Huszár 4, Horváth 13/3, Csaba T. 7, TAKÁCS 19/3. Cs: BAGÓ 13/3, Csejtei, Erdélyi.

ELTE: FÖLDI 23/12, BÚZA 18/9, LAKOSA 13, Vajda 3, Marjay 8. Cs: Varga 8, Szentesi 4, SZABARI 10, Mayer 2, JAKUCS 9/3.

Az első körben a fővárosban szoros, kiélezett meccsen nyert a budapesti együttes. Most, betegségek és sérülések miatt több kulcsjátékosát - többek között Czakó és Kelemen - is nélkülöző hazai csapat úgy 15 percig tudta tartani a lépés az ELTE csapatával. Ezt követően egyértelműen a remek dobóformát mutató Földi és Buza vezette fővárosi gárda akarata érvényesült, amely hamar eldöntötte a meccset.

Szünet után ugyan volt még egy fellángolása a tartalékosan is jól küzdő hazai csapatnak, ám a második félidőben a Veszprém legjobbja, Takács is megsérült, bokasérülés miatt kivált a játékból,  és ettől kezdve már csak a ELTE sikerének mértéke volt kérdéses.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus