"Olaj-verő" török center a debreceni egyetemisták ellen

A török Fatih Egyetem ellen késő délután negyeddöntőt játszik a debreceni egyetemi együttes. Többek között török bajnokkal, EuroChallenge-bronzérmes játékossal felálló gárda vár Dr. Nagy Ágoston fiaira.

Az egész mezőny legjobb szerkezetű alakulatában az irányító is csaknem kétméteres, s posztonként egyre magasabbak s magasabbak a török gárda játékosai. Egy nemzetközi szinten is jegyzett profi is van a Fatih sorai között, a 23 éves, 212 centis középjátékos, Sanli Sertac személyében, aki a 2012-13-as évadban a Galatasaray bajnokcsapatának volt játékosa, az idén befejeződött szezonban pedig az EuroChallenge sorozatban - éppen a Szolnok ellen hosszabbítás után - bronzérmet szerző Gaziantep gárdáját erősítette.  A török bajnokságban 8,5 percet játszott meccsenként átlagban, s ezeken 2,4 lepattanós és 3,7 pontos átlagot hozott, a nemzetközi sorozatban pedig 8,6 perc alatt 2,9 lepattanó és 4,3 pont volt az átlaga.

Sertac április 27-e után ma találkozik ismét a pályán magyar ellenféllel, előző "randevúja" honfitársainkkal valamivel nagyobb tétért zajló mérkőzésen volt, mint az EUG (Európai Egyetemi Játékok) negyeddöntője. Sertac sokat tett azért, hogy csapata megszerezze a bronzérmet az Olaj ellen, ugyanis kezdett az EC-bronzmeccsen, játszott 15 percet, ráadásul 4/5-ös dupla, valamint 1/5-ös büntető mutatójával 9 pontig jutott, s leszedett 3 lepattanót. A Galata csapatában olyan sztárokkal játszott együtt, mint a szlovén Jaka Lakovic vagy a szerb Milan Macvan...

Amúgy az EUG nyitónapján a törökök egy óriási verésbe futottak bele, az izraeli Menedzsment Tudományos Főiskola diákjai pazar játékkal 91-65-re verték Nagy Botondék mai riválisát, így lettek a tavalyi egyetemi Eb ezüstérmesei csak másodikak csoportjukban, s kerültek szembe a hatalmas meglepetésre a tavalyi egyetemi Európa-bajnokot legyőzve csoportját megnyerő hajdúsági legénységgel.

A tavalyi Eb egyik All-Starjától egy szép kosár:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus