Szombathelyi férfi és TF női diadal a MEFOB döntőben

Mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál "trónfosztás" történt, tehát egyik tavalyi bajnok sem tudta megvédeni címet. A férfiaknál a házigazda szombathelyi együttes egy parádés, fordulatos meccsen remek hajrájával két vállra fektette a DEAC csapatát. A hölgyek kedden "dupláztak", délelőtt a DEAC és a Szeged egy szédületes hosszabbításos meccset játszott, s délután e meccs résztvevői alulmaradtak, végül a TF minden ellenlábasát legyőzve lett bajnok. Lássuk a részleteket!

 
 

Nők

TFSE- Közgáz 70-54 (24-19, 20-8, 14-13, 16-14)

TFSE: MIHÁCZI 11/3, Balsay 4, Bodnár 12, KARLÓCAI 11/3, NÉMETH A. 18. Cs: Varga 6, Magyar B., 2, Czivinger 4, Sándorfi 2.

Közgáz: SZAMOSI 11/6, Lantos 4, GYIMESI 18, Shirian 6, Hoffmann 2. Cs: Imre 2, VÁSÁRHELYI 8, Szóráth 2,  Kovács, Filipowicz, Légrádi 1.

Elsősorban a Bodnár-Németh duó eredményességére alapozva az első percekben a TF vezetett, de a címvédő Gyimesi révén tapadt egyik trónkövetelőjére. Németh kosár plusz büntetős akciója után 4 ponttal megugrott a TF, Szamosi triplája után azonban  csak 1 pont választotta el egymástól a két fővárosi alakulatot. A folytatásban is Sterbenz Tamás együttesénél volt az előny, ám ekkor Shirian tett róla, hogy nagyon ne "lógjon meg" a (fő)városi rivális. A negyed végén ismét Bodnár és Németh villant, a szakasz utóbbi újabb kosár plusz büntetős játékával, és 5 pontos TF-vezetéssel zárult.

Lendületben maradt a TF, amely egy 7-0-s rohammal - benne egy Miháczi hármas - kezdte a második negyedet. Vásárhelyi ugyan értékesített 2 büntetőt, de a Közgáz továbbra sem tudta megfékezni a TF-et, amelyben a szakasz közepén Karlocai lépett elő, s vezetésével egy újabb 9-2-t bemutatva közel 20 pontra nőtt a címvédő hátránya. Remek második negyedben nyújtott játékával szünetben 17 ponttal vezetett a TF.

Térfélcsere után Vásárhelyi és Szamosi jóvoltából 7-1-gyel indított a Közgáz, amely a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte fel magát. Ekkor Bodnár találata egy 6-0-s TF-futás kezdetét jelentette, sőt, a negyed hajrájában Karlócai tripláját követően kerek 20 ponttal vezetett a TF. A meccs eldőlt, a záró szakaszban Sterbenz Tamás csapata jelentős előnye birtokában próbálta pihentetni csapata kulcsembereit az esti, Szeged elleni csatára. A Közgáz Szamosi és Gyimesi jóvoltából a záró szakasz közepén egyszer még feljött 13 pontra, de a TF győzelmét nem tudta kétségessé tenni.


DEAC - USC Szeged 88-84 (19-20, 20-17, 21-19, 15-19, 13-9)

DEAC: GÁL 10, SZABÓ R 8/6., JÁVOR 13/9, GÖTTLINGER 33/15, FÖLDVÁRI 21. Cs: Új 3, Szendrei, Chvatal.

Szeged: SZABÓ B. 20/9, Kecskés 3/3, MARTONOSI 26/6, FÖLDI 14, TÓTH C. 17/6. Cs: Zsíros 4, Kőházi.

Földi kosár plusz büntetős akciója, valamint Szabó Bettina triplája 6-0-s szegedi repülőrajtot eredményezett. Ami ezután következett, arra vélhetően még a legelvakultabb DEAC-drukkerek sem nagyon számítottak: Jávor triplája egy 12-0-s pazar debreceni sorozatot indított útjára. Tegyük hozzá, a hajdúságiaknak rengeteget jelentett a palánk alatt a tanulmányi okok miatt az előző napi TF elleni találkozót kihagyó Földvári Andrea színre lépése, s Göttlinger is otthonosabban mozgott a kosártól távolabb, mint a palánk alatt. A Jávor-Göttlinger-Földvári trió húzta DEAC a negyed hajrájáig tartotta 5 pont körüli előnyét. A szakasz végén azonban Martonosi triplájával, valamint Tóth kosár plusz büntetős akciójával visszaszerezte a vezetést a Szeged.

A második szakasz elején a kinti nyárias idő ellenére bent a csarnokban eleredt a triplaeső. Jávor és Göttlinger hármasaira válaszul Tóth kétszer is betalált távolról, majd Kecskés, illetve Szabó Réka is beköszönt 3 pontért. Látványos, élvezetes volt a játék, váltott vezetéssel haladtak a felek. A szakasz közepén kissé ellaposodott a játék, majd Gál lépett elő vezérré, s kosarainak köszönhetően a DEAC zárta előnnyel az első félidőt.

Térfélcsere után továbbra is a Szeged üldözte a debreceni együttest. A 23. perc végén Szabó B. révén egalizált Domokos Mihály együttese, ám az újabb hármast dobó Jávor, valamint Göttlinger tett róla, hogy ne forduljon a kocka. Tóth és Martonosi révén kitartóan üldözte a Szeged a DEAC-ot, ám ebben az időszakban Földvári két fontos pillanatban is blokkolni tudott 1-1 szegedi dobást, majd egy kosár plusz büntetős akciót is bemutatott. Támadó pattanó utáni kosarával pedig 6 ponttal elléptek a debreceni lányok. Bár Szabó B. és Zsíros révén faragott hátrányán a DEAC, a szakasz végén Gál szerzett fontos DEAC pontokat, így a záró etap előtt 4 ponttal a debreceniek vezettek.

Ennek elején Göttlinger előbb két büntetőt, majd egy triplát küldött a "helyére", a Szegedet ismét Martonosi tartotta versenyben. Göttlinger megállíthatatlan volt, duplájával 8 ponttal megléptek a debreceniek, időt is kért Domokos Mihály. Hiába, a DEAC egy 11-1-es száguldással bő 3 perccel a vége előtt 14 pontos előnyt szerzett. A Szeged Martonosi hármasával próbált zárkózni. Ez a találat egy villámgyors, labdaszerzésekkel tarkított szegedi 7-0 kezdetét jelentette. Megzavarodott a győzelem kapujában a DEAC, a Szeged letámadása ellen többször is eladták a labdát a debreceniek. Göttlinger büntetői után bő 1 perc alatt ledolgozta 9 pontos hátrányát a Szeged, többek között Szabó B. triplájával és Földi kosár plusz büntetős játékával. Szinte a "sírból" mentette hosszabbításra a meccset a Szeged.

A túlórát 1-1 kipontozódott kulcsember, Jávor, illetve Tóth nélkül kezdte a két csapat, a lélektani előny kétségtelenül a Szegednél volt. Göttlinger büntetőivel mégis a DEAC szerzett újra vezetést, ám Szabó Bettina triplájával fordult a kocka. Mindkét ereje végső megfeszítésével küzdő csapat nagyon sokat hibázott. A másik, a debreceni Szabó, Réka is bizonyította, hogy kötélből vannak az idegei: a hosszabbítás közepén ő is bevágott egy hármast, visszaszerezve a vezetést a DEAC-nak. Miközben debreceni oldalon Földvári, a büntetőket értékesítő Új, valamint az 5. tripláját is beemelő Göttlinger is villant, a szegedieknél Martonosi eléggé magára maradt. Másfél perccel a rendes játékidő vége előtt 6-tal "ment" a DEAC - igaz, a rendes játékidő végén ennél nagyobb előnyt engedett ki kezéből. A hosszabbításban azonban nem, szédületes meccsen nyert a DEAC.

Földvári 21 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával járult hozzá a DEAC sikeréhez. Gál Annamária hatalmas mezőnymunkát végzett, 10 pontja mellett 7 lepattanót és 8 gólpasszt tett a közösbe, Göttlinger pedig 11/18-as mezőnymutatóval s hibátlan (6/6) büntetőzéssel érte el 33 pontját. Szegedi részről Martonosi 26 pontja mellé 11 lepattanót szerzett, s a 9 támadó pattanót "megcsípő" Földi Alexandra 14 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát ért el.


Közgáz-DEAC 71-64 (23-18, 15-18, 17-17, 16-11)

Közgáz: SZAMOSI 17/12, Lantos 7, GYIMESI 18, SHIRIAN 16, Vásárhelyi 1. Cs: HOFFMANN 10, Imre 2, Kovács.

DEAC: Gál 8, SZABÓ R. 8/6, JÁVOR 16/6, GÖTTLINGER 17/9, Földvári 11. Cs: Új 3, Chvatal, Szendrei 1.

A címvédő Közgáz a becsület győzelemért küzdött, a csupán pár órája egy drámai, hosszabbításos csatát megnyerő DEAC-nak győzelme esetén még maradt matematikai esélye megnyerni a tornát - amennyiben az utolsó női meccsen a Szeged "elkapja" a veretlen TF-et...

Kezdetben érződött a fáradtság a debreceni hölgyeken, a Közgáz a Szamosi, Lantos, Gyimesi külső sor hatékonysága révén 8-3-mal indította a találkozót. A szakasz közepén talált magára a DEAC, Gál és Földvári villanásaival ledolgozta hátrányát a debreceni együttes, sőt, Jávor triplájával át is vette a vezetést.. A negyed második felében fej-fej mellett haladt a két együttes. A szakasz végén ismét a Közgáz előbb említett külső sora dominált, egy - színvonalas - negyed után 5 ponttal vezetett a címvédő.

A második szakasz elején Shirian kosár plusz büntetős akciójával 8 pontra nőtt a Közgáz előnye. Az ezúttal igen jó dobóformát nyújtó Szamosi újabb triplájával a szakasz közepéhez közeledve 10 pont fölé nőtt a fővárosi előny. Jávor fújt riadót a DEAC-nak, újabb hárompontosa a félidő végén egy 14-4-es debreceni roham szerves részét képezte - miként a 20. percben Göttlinger hármasa. A jó hajrájával szünetig 2 pontra jött föl a DEAC.

Térfélcsere után Hoffmann vezérletével ismét megugrott a Közgáz. Időkéréssel rendezte csapata sorait Kovács Imre, a debreceniek edzője, s lányai Jávor és Göttlinger révén ismét a fővárosi együttes nyomába eredtek. A szakasz közepén 1 pontra feljött a DEAC. Az amúgy is fáradt debreceni lányok, eladott labdái után a negyed hajrájában ismét ellépett a Közgáz, de Szabó Réka triplája ismét "visszahozta" a hajdúságiakat, sőt, Földvári ki is egyenlített. A szakasz Shirian kosarával, s 2 pontos Közgáz vezetéssel zárult.

A befejező negyed elején Göttlinger újabb hármasával fordult a kocka, átvette a vezetést a DEAC. Shirian dobott zsinórban 5 pontot, s ismét folytatódott a szinte az egész meccsen át zajló üldözőverseny. A szakasz közepén Szabó hármasával ismét DEAC-vezetést mutatott az eredményjelző. A végjátékban újra a Szamosi-Gyimesi kettős lépett elő a fővárosiaknál, s egy 8-0-lal eldöntötte a meccset.


USC Szeged-TFSE 56-61  (17-21, 12-12, 14-13, 13-15)

Szeged: SZABÓ B. 22/6, MARTONOSI 9, Kecskés 5/3, FÖLDI 13/3, Tóth C. 5. Cs: Kőházi 2,  Zsíros.

TFSE: MIHÁCZI 8, Balsay, Bodnár 8, KARLÓCAI 10/6, NÉMETH  A. 20. Cs: MAGYAR B. 8/6, Varga B. 7.

Az első percekben úgy tűnt, a Szegedet sem fizikailag, sem lelkileg nem viselte meg a korábbi hosszabbításos vereség.  Egységes csapatmunkával 10-6-tal indítottak az alföldiek a női bajnoki címről döntő találkozón. Németh Alma vezérletével ledolgozta a hátrányát a TF. Szabó Bettina triplájára Karlócai felelt hármassal, s ez utóbbi tripla egy 7-0-s TF rohamot indított útjára, amellyel fordított, s a negyed végén 4 ponttal vezetett a veretlen fővárosi alakulat.

Kevés volt a kosár, de hatalmas a küzdelem a második szakasz elején. Magyar Bianka triplájával 7 pontra nőtt a TFSE előnye. A szakasz közepén tartotta 5-7 pontos előnyét a TF, ám a félidő hajrájában új erőre kapott, s egy 6-0-lal 1 pontra jött föl a Szeged. A szakasz Németh kosár plusz büntetős akcióval zárult, szünetben 4 ponttal vezetett a TF.

A második félidő elején úgy tűnt, elfogyott az erő a szegedi oldalon. A TF úgy indította 9-2-vel a második félidőt, hogy e roham pontjain 4 játékos osztozott, Magyar Bianka újabb triplával vétette észre magát, a fővárosi előny pedig 10 pont fölé duzzadt. Szabó Bettina triplával próbálta megfékezni a fővárosiakat, szinte egymaga vezetett egy 12-2-es szegedi száguldást, amellyel 1 pontra hozta föl csapatát. A leblokkoló fővárosiak kosárcsendjét Varga Barbara törte meg. A befejező negyed előtt 3 ponttal vezetett a TF.

Amelynek elején elsősorban Miháczi eredményessége révén egy 7-2-vel kezdő TFSE előnye 8 pontra nőtt.  A hajrában Szabó B. újabb villanásával, valamint Kecskés triplájával szorossá tette a meccset az utolsó tartalékait mozgósító Szeged, ám Varga duplája, majd Karlócai hármasa pontot tett a meccs végére, a találkozót is s a négyes döntőt, valamint az egész bajnokságot veretlenül nyerte a TFSE.

 

Férfiak

EKF SE Eger - Közgáz 68-77 (14-25, 19-18, 15-14, 20-20)

Eger: Tóth Z.13/9, Jakab 5, PONGRÁCZ 12/6, Nemes 8, VARGA 9. Cs: FREY 11/9, Csabák 5/3, Kiss S., Fülöp 5/3, Bürgés.

Közgáz: SZALAY 17/3, SARP 14/12, VÁGVÖLGYI 21/12, Dinnyés 8, BÁNOS 8. Cs: Szatmári 4, Papp, Tóth Sz., Jurászik 1, Losonci 4.

Bár Nemes révén az Eger szerzett vezetést, a Közgáz tűnt elszántabbnak. Bános, valamint a triplát is beemelő Vágvölgyi vezérletével egy 9-1-es rohamot mutattak be a fővárosiak. Kezdetben az Egerből csak Nemes volt veszélyes a Közgáz gyűrűjére, majd a szakasz közepén Tóth és Pongrácz is villant. A negyed közepén 2 pontra felzárkózott a hevesi társaság, ám ekkor Dinnyés, valamint a hármast dobó török fiú, Sarp révén újra ellépett a Közgáz. Sőt, a negyed hajrájában újra Bános és Vágvölgyi volt eredményes, s 10 pont fölé nőtt a fővárosi előny. A negyed végén Tóth Zoltán triplájával 8 pontra zárkózott föl az Eger.

Lendületben maradt a Közgáz, amely Szalay és Losonci révén egy 8-2-vel kezdve a második negyedet 14 ponttal lépett el. Az egrieket Frey 2, valamint Fülöp 1 triplája hozta vissza a meccsbe, egy 11-3-mal 6 pontra közelítettek Váczi Péter tanítványai. Ekkor azonban egy technikai törte meg a felzárkózó csapat lendületét. A Közgáz tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét, félidőben kerek 10-zel járt ellenlábasa előtt.

Térfélcsere után ugyan Pongrácz triplájával indult a játék, ám a Közgáznak mindenre volt válasza, rendre visszaverte az egriek felzárkózási kísérleteit. A szakasz közepén Szalay hármasával 12 pontra nőtt a fővárosi előny. Ekkor egy 6-0-lal szorossá tette a bronzcsatát az Eger, ám Sarp triplával megállította Váczi Péter legénységét. A záró szakasz előtt 9 ponttal vezettek Vladár Csaba tanítványai. A befejező 10 perc elején Frey és Tóth Z. is bevágott egy hárompontost, s rég látott közelségbe, 4 pontnyi távolságra megközelítették riválisukat a Váczi-legények. Ekkor azonban egy 8-0-lal, egy-egy Sarp és Vágvölgyi tripla, valamint utóbbitól 2 jó büntető formájában újra megugrott s végképp eldöntötte a maga javára a bronzmeccset a Közgáz.


SzoESE - DEAC 84-73 (21-21, 19-19, 17-19, 27-14)

Szombathely: TÓTH D 9., Simon B.4, Mészáros, SZABÓ B. 24, KARAGITY 18/3. Cs: SIMON K. 8, HORVÁTH A. 11/9, Perak 6, Földesi 4.

DEAC: NAGY BOTOND 36/12, NAGY BENEDEK 10/3, Pék 9/3, SZARKA 9, Kiss L. 3. Cs: Asztalos 2, Reizer 4, Lippai, Bács, Szendrei.

Remek hangulatban, telt ház előtt kezdődött a találkozó, amelyen trónfosztásban reménykedő szombathelyi sportbarátok buzdították Kéri Péter legénységet. Bár Nagy Botond kosarára Tóth Dávid 2+1-gyel felelt, nem úgy indult az előző mérkőzések eredményeinek ismeretében döntővé előlépő találkozó, hogy igazuk lesz a reménykedőknek. Kezdetben ugyan váltva vezettek a csapatok, de a nyitó negyed közepén egy 11-4-gyel egységes csapatunkával 6 ponttal ellépett a DEAC, ekkor Szabó Bence szinte egymaga tartotta versenyben a helyieket. A negyed hajrájában Perak kosara egy fordítást jelentő 7-0-s SzoESE roham kezdetét jelentette, amelynek elengedhetetlen "tartozéka" volt egy tripla Horváth Attilától.  A szakasz végén Nagy Botond büntetőkkel egalizált.

Szarka dupla, Nagy Benedek tripla, így indult a második negyed. Az elszánt hazaiak nem hagyták magukat, ismét az eddigi két meccsen halványabban teljesítő Szabó Bence állt a SzOESE élére. Villant mellette Karagity és Tóth is, nem túlzás azt állítani, a szakasz közepén szinte állva hagyták a hazaiak a címvédőt. Egy 14-2-t "repesztett" Kéri Péter legénysége, amely ezzel 7 pontos előnnyé változtatta korábbi 5 pontos hátrányát. Persze a DEAC nem azért nyerte a két legutóbbi kiírást, hogy ne legyen tartása. Nagy Botond állt a hajdúsági alakulat élére, s jórészt az ő eredményességének köszönhetően szünetre ledolgozta hátrányát a DEAC. "Tenisz döntetlennel", 40-40-nel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Szünet után két újabb duplával folytatódott a Nagy Botond parádé, majd Bence-percek következtek: a két erre a keresztnévre hallgató szombathelyi fiatalember, Szabó és Simon jóvoltából egy 8-0-lal ismét fordítottak a hazaiak. Nagy Botond tarthatatlan volt, ám társai nem igazán akadtak. Nem túlzás: egymaga tartotta versenyben a debreceni együttest. A szakasz közepén, bár próbálták szorosan őrizni, kiszorítani, két triplát is elsüllyesztett a hazai kosárba. Találataival, meg Reizer 2 pontjával egy 12-2-es "dübörgéssel" 6 pontos előnyre tett szert a címvédő. Ahogy korábban, a hazai csapat szempontjából kritikus helyzetben Horváth triplája adott új lökést a Szombathelynek, s Perak is megvillant. A szakasz végén váltva vezettek a csapatok, a befejező 10 perc előtt Szarka kosár plusz büntetős játékának köszönhetően 2 ponttal a DEAC állt jobban.

Nagy Benedek duplájával 4 pontra nőtt a DEAC előnye a 4. negyed elején. Perak duplája után ismét a talán élete meccsét játszó Szabó Bence pillanatai következtek, ismét produkált egy 8-0-t Kéri Péter együttese, - minusz 4-ből lett plusz 4 szombathelyi szemszögből. Pék triplája fokozta az izgalmakat, a szakasz közepén Reizer révén visszaszerezte a vezetést a címvédő. A végjáték aztán valóságos "Karagity-show-t" hozott. A hazaiak magasembere bevágott egy a hangulatot fölöttébb felfokozó triplát, amelytől szinte szárnyakat kapott, nemcsak ő, hanem az egész SzOESE. Az a tripla egy jórészt Simon Kristóf vezette 10-0-s szombathelyi száguldás kezdetét jelentette, miközben  DEAC érezhetően elbizonytalanodott, megzavarodott. Nagy Botond egy újabb triplával még megpróbálta visszahozni övéit, de a végén Karagity találataival a csapatként kiválóan teljesítő Szombathely végképp visszaverte a DEAC felzárkózási kísérletét, s egy kiváló mérkőzést nyert meg, s ezzel együtt az egész Nemzeti Egyetemi Bajnokságot.

A lepattanó csatát 41-30-ra nyerte a Szombathely, amelyben Szabó a kiemelkedő, 11/13-as mezőnymutatóval elért 24 pontja mellé 8 lepattanót szerzett, Karagity pedig a 7/10-es "találati aránnyal" elért 18 pontja mellé 6-ot. A túloldalon Nagy Botond 36 pontját  13/35-ös mezőnymutatóval (4/18 a tripla) érte el, a két fivér 6/27-es tripla mutatóval zárta a döntőt, ráadásul a szombathelyiek Botondot 9 eladott labdába hajszolták bele.
 

A férfi döntő végeredménye: 1. SzoESE 6 pont, 2. DEAC 5, 3. Közgáz 4, 4. Eger 3.

A női döntő végeredménye: 1. TFSE 6 pont, 2. Közgáz 4, 3. Szeged 4, 4. DEAC 4.
 

All-Star csapatok

Férfiak: Tóth Dávid, Szabó Bence (SzoESE), Nagy Botond (DEAC), Vágvölgyi Ádám (Közgáz), Varga Imre (Eger).

Az MVP és a legeredményesebb játékos: Nagy Botond.

Nők: Bodnár Fanni, Németh Alma (TFSE), Gyimesi Krisztina (Közgáz), Martonosi Zita (Szeged), Göttlinger Anna (DEAC).

MVP: Németh Alma

Legeredményesebb játékos: Göttlinger Anna 72 pont

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus