TF-győzelem a nyugati csúcsrangadón

Jó néhány rangadó jellegű mérkőzést játszottak a héten a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban.

A keleti csoportban a Miskolc remek dobóformát kifogva fölényes győzelmet aratott a címvédő Debrecen ellen, a Közgáz pedig simán verte az ezüstérmes Eger együttesét. Dicséret illeti a másik debreceni csapatot, a DMSE gárdáját, amely az ELTE-BEAC otthonában elszenvedett hosszabbításos vereségből talpra állva simán legyőzte a Szeged csapatát. A nyugati csoport csúcsrangadóján a TF remek harmadik negyedére építve győzte le 20 ponttal a szombathelyi együttest. A hazai sikerrel végződő Mosonmagyaróvár-Veszprém összecsapáson több extra egyéni teljesítményt is láthattak a nézők

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, FÉRFIAK

Keleti csoport:
ELTE-BEAC - DMSE 68-66 (17-22, 18-12, 18-18, 8-9, 7-5)
Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Horváth Cs., Matics S.
ELTE-BEAC: GYURCSÁNYI 30/18, Molnár 10/3, SZEKERES 5, Berberovics 4, Mayer 3. Csere: SOMOSI 14/6, Sveda 2. Mb. edző: Tima Gergely
DMSE: Papp 4, Nagy S. 8/3, VELKEY 14/3, URBÁN 19/9, PROKAJ 13. Csere: Gyalog, Mászlé 8. Edző: Kovács István

Mind a két csapat 7-7 játékossal kezdett melegíteni az idény utolsó alapszakasz mérkőzésére. A hazaiak magabiztosan kezdtek, de hamar magukra találtak a debreceniek. Hamar kiderült, valóságos fej-fej melletti küzdelemnek néznek elébe a felek. A foghíjas ELTE csapata igyekezett meglépni a DMSE elől, viszont az utolsó pillanatokban rendre hiba csúszott a támadásoknál a befejezésekbe.

Hasonló volt a helyzet a túloldalon is, sok hibával játszottak a csapatok, de így nem "eresztették" egymást a felek, és egy rendkívül jó hangulatú, izgalmas mérkőzés kerekedett belőle. A rendes játékidő végén a győzelemért támadhattak a budapesti egyetemisták, de nem tudták "bevinni" a győztes találatot - jöhetett a hosszabbítás. Sokáig úgy tűnt, a ráadásban sem tudják döntésre vinni a dolgot a felek, végül a büntetőpárbajból a hazaiak jöttek ki jobban, így ellenfelük fölé kerekedtek. Az ELTE BEAC csapatából kiemelkedett játékával Gyurcsányi Péter 30 ponttal, (6 hárompontos) és Somosi Ádám 14 ponttal (3 tripla), Szekeres Ábelt (13 lepattanó, 6 gólpassz) és Mayer Patrickot (15 lepattanó, 4 blokk) pedig mezőnymunkájáért) lehet dicsérni.  A vendégoldalon Velkey Lőrinc és Urbán Antal voltak csapatuk vezéregyéniségei, előbbi 14, utóbbi 19 pontjával, Prokaj Bálint pedig 13 pontos, 15 lepattanós dupla-duplával zárta a hosszabbításos összecsapást.

Tima Gergely: - Izgalmas mérkőzésen szereztünk győzelmet egy nagyon jól játszó csapattal szemben. Örülök a győzelemnek, gratulálok mindkét csapatnak!

Kovács István: - Egy nagyon jó hangulatú, hosszabbításos mérkőzésen maradtunk alul. Gratulálok az ellenfélnek és büszke vagyok a csapatomra a küzdésért!

 

Közgáz - EKE Eger 93-71 (18-19, 19-8, 29-16, 27-28)
Kinizsi u. 30 néző. V.: Józsa, Lázár.
Közgáz: JAKAB 15/6, VÖRÖS 9/3, Pálhazi 4, NAGY SZ. 19/6, Debreceni G. 2. Csere: VÁGVÖLGYI 21/12, TÓTH SZ. 13/9, Szatmári 2, BALTA 8. Mb. edző: Németh Kata.
Eger: Mészáros B. 10/6, SZABÓ G. 13/9, Ungi 2, VARGA I. 18/6, CSÁKVÁRI 17/3. Csere: ILLÉS 10, Szicsák 1, Veres, Horváth R., Beák. Edző: Váczi Péter.

Varga Imre nyitó triplája jó alaphangot adott az egrieknek, akik Mészáros Bence és Szabó Gábor távoli találataira építve 15-5-ös repülőrajttal elhúztak a több meghatározó játékosát, valamint munkahelyi elfoglaltsága miatt távol lévő szakvezetőjét is nélkülöző Közgáztól. A szakasz második felében a Jakab Péter-Nagy Szabolcs "törökbálinti különítmény" vezérletével felzárkózott a Közgáz. A folytatásban lendületben maradtak a hazaiak, akik két igen jó dobóformát kifogó cserejátékosuk, Vágvölgyi Ádám és Tóth Szabolcs jóvoltából fordítottak, és néhány pontos előnyt állandósítottak. Az egrieken érződött az előző napi székesfehérvári NB I B-s meccs fáradalma. A félidő vége előtt 5 másodperccel Veres Dávid sportszerűtlen hibát érően szabálytalankodott Vágvölgyivel szemben, aki értékesítette a büntetőket, majd a félidő végét jelző dudaszó pillanatában Vörös Miklós hármasával 10 pontosra nőtt szünetben a Közgáz előnye.

Térfélcsere után tovább "nyílt az olló". A hazaiak török játékosa, Lüftühan Balta mintha csak hazája seregének pár évszázada Gárdonyi Géza által gyönyörűen megírt egri történelmi veresége miatt próbált  volna valamit törleszteni,villámgyorsan berámolt 6 pontot a vendégek kosarába. Az egriek próbálkoztak letámadással, zónával, de a hazaiak mindezt könnyedén, szellemesen játszották át. A vendégeket Csákvári Csaba próbálta versenyben tartani, de sokáig magára maradt, így a záró szakaszban a különbség már 30 pont fölé nőtt. A végén Varga és Szabó tripláival kozmetikázott vereségén az Eger.

Németh Kata: - Köszönöm a fiúknak, hogy jó játékukkal sikeressé tették a beugrásomat.

Váczi Péter: - Hetek óta vasárnap (NB I B)-hétfő (egyetemi bajnokság) ritmusban játszunk, talán ez most jött ki fizikálisan a csapaton. Az első negyedben még jó ritmusban játszottunk, aztán ezt a ritmust elveszítettük, és csak az utolsó három percben találtuk meg újra.


 
Szegedi RSC - NKE SE 72-54 (22-16, 13-10, 21-18, 16-10)
Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 50 néző.V.: Nyilas István, Tóth Cecília.
Szegedi RSC:  JEGESI 10/3, KORCSMÁROS 8, Kubik, Liszkai 11/3, MAYER 12/6. Csere: Eperjesi 8, MASA 11/9, Kamenik 9, Szűcs 1, Balog 2. Edző: Szablics Péter
NKE: LACZÓ 9/3, Csaba 3/3, Soós 4, Kalo 6, SOLYMOSI 22. Csere: Marton 5/3, Polyák 2, Tasnádi 3/3, Zsámár. Edző: Szekeres Dávid

Az első negyedben a kiegyenlített kezdést követően a hazaiaknak Jegesi Norman és Masa Tamás vezetésével sikerült ellépni a a hazai csapatnak, az NKE  a végül 22 pontos, 18 lepattanós dupla-duplával záró Solymosi Tamás pontjaival tudta tartani magát. A második 10 percben elég sok hibával játszottak a csapatok, kevés pont született 35-26- os szegedi vezetéssel fordultak a csapatok.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban. Kamenik Bence vezérletével sikerült ellépniük 20 ponttal. A vendégeknél Solymosi  mellé előlépett Laczó Levente támadásban, így a fővárosiaknak sikerült 12 pontra csökkenteni a hátrányukat. A záró negyedben az NKE minden próbálkozására volt válasza a Szegednek, végül a vendégek belefáradtak az üldözésbe, így végül sikerült magabiztos győzelmet szerezni a hazaiaknak.

Szablics Péter: - Sokszor kapkodtunk ebből kifolyólag hullámzó volt a teljesítményünk, de tudtunk szigorítani a védekezésen, és pontosítani a támadáson. Egy jó hangulatú mérkőzésen tudtunk nyerni. Gratulálok a fiúknak!

Szekeres Dávid: - Régi dakota mondás, hogy futás és védekezés nélkül nem lehet kosárlabda mérkőzést nyerni. Nekünk sem sikerült. Gratulálok a Szegednek a győzelemhez.


 
Miskolci Egyetem - Debreceni Egyetem 113-76 (28-12, 26-23, 33-15, 26-26)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok 65 néző. V: Lónáth, Takács .
Miskolci Egyetem: TAKÁCS 24/18, SZEPESI 35/27, KOPASZ 13/9,
HOMOKI 12, LIPPAI 12. Csere: ORLICZKI B. 7, Jurányi 5/3, Varga 5.
Edző: Drahos Gábor.
Debreceni Egyetem: Szűcs M. 3, Szűcs B. 11, KOZÁK 27/12, Oláh 8/6, BAK 17. Csere: Asszú 10/6. Edző: Ferenczi Tamás.

Foghíjas kerettel érkezett a tavalyi kiírás bajnoka, amit a tavalyi bronzérmes Miskolc - amelynek szintén voltak hiányzói - könyörtelenül kihasznált. A végig igen jól célzó borsodiak a születésnapos Szepesi Szabolcs és a 16 gólpasszig jutó, a tripla-duplától 2 lepattanóval elmaradó Takács Dániel vezetésével ilyen arányban is megérdemelten tudtak nyerni a derekasan küzdő debreceni csapat
ellen.

Drahos Gábor: - Gratulálok a fiúknak a playoff eléréséhez. Tény, hogy nem minden alkalommal fogunk ilyen jó százalékkal dobni, de az is tény, hogy minden alkalommal ilyen elszántan és egységesen fogunk erre törekedni. Látjuk és javítjuk hibáinkat és dolgozunk azon, hogy további céljait is elérje a csapat!

Ferenczi Tamás: - Gratulálok a hazai csapatnak. Extra dobóformát mutattak. Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nekünk csak helyenként sikerült megnehezíteni a dolgukat.

 

DMSE - Szegedi RSC 91-63 (26-17, 19-18, 19-18, 27-10)
Debrecen, DOTE Csarnok, 10 néző. V.: Hegedűs. Kisházi
DMSE: NEMES 11, , BUJDOSÓ 19/3, Urbán 2, VESZPRÉMY 24/18, Papp 7. Csere: PROKAJ 23, Gyalog 3/3, Kovách 2, Mászlé. Edző: Kovács István, Dóra Márton
Szeged: Jegesi 11/9, EPERJESI 15/6, Kubik, SZŰCS 22/6, Kálmán 11/3, Csere: Balog 2, Kamenik 2. Edző: Szablics Péter

A két csapat első mérkőzése alapján szoros ütközetre volt kilátás. Az első negyedben ennek megfelelően kiegyenlített játék folyt. A hazaiak betörésekből volt eredményesek, míg a vendégek elsősorban a hárompontos vonalon kívülről  próbálkoztak elég jó százalékkal. A vendéglátók pontosabban játszottak, így sikerült 9 ponttal előrébb tartaniuk az első tíz perc végére.

A második, sőt és a harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, így 30 perc után 10 ponttal álltak előrébb a hazaiak. Mindkét csapat sokat kísérletezett távolról és ekkor még úgy tűnt, szoros végjátékra számíthatunk. A mérkőzés utolsó negyedére azonban elfáradtak a vendégek, így a DMSE gárdája helyenként látványos megoldásokkal jelentős különbséget tudott kialakítani, így a hazaiaknak sikerült visszavágni a szegedi vereségért.

A DMSE csapatában extra dobóformával és védekezéssel jelentkezett Veszprémy Zoltán (24 pont, 6/14 hárompontos, 16 lepattanó, 6 szerzett labda), Prokaj Bálint (23 pont, 15 lepattanó) ismét korlátlan úr volt a palánk alatt, Bujdosó Sándor (19 pont) pedig eredményesen mozgatta a társaságot és Nemes Dániel (11 pont) is 10 fölé jutott.

A szegediek közül végig vezér volt Szűcs Attila (22/6 pont), mellette pedig Eperjesi Dániel (15/6 pont) és Jegesi Norman (11/9 pont) és Kálmán Bence (11/6 pont, 9 lepattanó) feletek a pontgyártásért.

Dóra Márton: - Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Nem csak a győzelem miatt, hanem azért is, mert minden játékos hozzá tudott tenni valamit a csapat teljesítményéhez.

Szablics Péter: - Gratulálok a hazai csapatnak, szépen és felszabadultan játszott. Mi sajnos kevesen tudtunk eljönni a visszavágóra, ez meg is látszott a csapaton, sok hibával játszottunk. Jó hangulatú mérkőzés volt.

 

Nyugati csoport:

TFSE - SzoESE 87-67 (22-20, 18-24, 30-9, 17-14)
Alkotás u. 80 néző. V.: Szilágyi, Németh P.
TFSE: Sinkovits 5, PETRUCSIK 13/3, HORVÁTH K. 25/12, BOINITZER 18/3, PINTÉR 12.  Csere: Novák 5, Fülöp 2, Haris 2, Horváth B. 5, Bognár, Világi, Hole. Edző: Juhász Tamás
SzoESE: Tóth 6/3, Mészáros 6/3, Földesi 5/3, Karagity 6,
PERÁK 15.  Csere: Czukor 14/3, RÁTVAY T. 11/9, Gábor 4, Vincze, Kerekes. Edző: Kéri Péter

Jelentős téttel bíró mérkőzésre készültek a felek,és hogy nagy csatár van kilátás, a nézőszámon is meglátszott. Érződött is a nyomás a csapatokon, sok hiba csúszott a befejezésekbe mindkét oldalon az első percekben. A folytatásban megélénkült a játék. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, felváltva birtokolták a vezetést, de nagyobb különbséget nem tudtak kiépíteni. Végül 4 pontos SzoESE vezetést mutatott a tábla a forduláskor.

A harmadik negyed döntőnek bizonyult, hiszen a TFSE először ledolgozta hátrányát, majd a vezetést átvéve, a játékrész utolsó öt percében egy 13-2- es rohamot vezényelve magabiztos előnyt alakított ki. A SzoESE zónára váltott, amivel sikerült megzavarnia, és eladott labdákba kényszeríteni a hazaiakat,
azonban időkérést követően rendezte sorait a TF, s végül
sikerült visszavágnia nagyobb különbséggel a szombathelyi fiaskóért. Hazai oldalon kiemelhető Boinitzer Dávid 18 pont, 16 lepattanós dupla-duplája, Petrucsik Bence 13 pontja mellé kiosztott 8 gólpassza és Horváth Kristóf 25 pontos, 8 lepattanós, 6 asszisztos teljesítménye, a vendégeknél Perák Denis 15 pontig és 5 lepattanóig jutott, Tóth Dávid hozta a szokott hatalmas mezőnymunkáját (13 lepattanó, 5 gólpassz), ám a gyenge dobóteljesítmény - 2/8 mezőnyből, 1/6 büntetőből - ront az összképen a csupaszív irányítónál.

Juhász Tamás: - Tisztában voltunk a mérkőzés jelentőségével, amely a presztízsen felül a rájátszás szempontjából is kulcsfontosságú volt. Ennek tudatában készültünk, s játszottunk végig. Nem emelnék ki külön senkit, mert ez a győzelem komoly csapatmunka volt, mind védekezésben, mind támadásban. Büszke vagyok a srácokra, és gratulálok a SzoESE-nek is, jól küzdöttek. Remélem, a döntőben újra találkozunk velük.

Kéri Péter: - Az első félidőben a megbeszéltek szerint játszottunk és ennek köszönhetően vezettünk a szünetben. A harmadik negyedbeli hat-hét perces rövidzárlat azonban sajnos megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a TF csapatának a győzelemhez. Remélem, hogy idén még találkozunk velük.
 

PTE-EMES Petőfi SE - BEM-MAFC 74-85 (21-21, 21-23, 23-16, 9-25)
Kozármisleny, 25 néző. V: Földvári, Dr. Danka.
PTE-EMES Petőfi SE: Szavai P. 4, Kovács A.,  Pungor  13/3, Kovács D.  5,  GYŐR 11. Csere: Komlódi 10/9, FÜLÖP ZS. 20/3, Füzy M, Kövecs 2,  Fülöp Cs., Kárpáti 9/3, Marton. Mb. edző: Pap Regina.
BME-MAFC: DOBOS 22, SZÁLAS 21/3,  Lukács D.  5/3  Kiss L. 8, TÓTH L.  22.  Csere: Bedőcs, Tálos, Szavai 7/3, Velenyák. Edző: Bagi Melinda.

Két hölgy vezette a két fiú együttest ezen a találkozón. Eddigi legjobb játékát nyújtotta a Petőfi SE fiú egyetemi kosárlabda csapata. Motiváltan, lendületesen játszottak a hazaiak, akik három negyeden át remekül tartották magukat a fővárosiakkal szemben. A harmadik negyed végéig gyakorlatilag fej-fej mellett haladt a két együttes. Az utolsó játékrészben viszont sokkal jobban koncentrálva eldöntötte az összecsapást a maga javára a dupla-duplával záró Szálas Gábor (21 pont, 10 lepattanó) vezette, a lepattanózást 40-31-re nyerő BME csapata, így végül a vendégek zsebelték be a győzelmet.

Pap Regina: - Motiváltan, jól játszottunk, felváltva vezetett a két csapat, de a végén az ellenfélnek jött ki jobban a lépés.

Bagi Melinda: - Szűk lehetőségünk volt a rotációra, de a hajrára megtört az ellenfél együttese. Magasságbeli fölényünket kihasználva sikerült megnyernünk a mérkőzést.


Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem - Veszprémi Egyetem 89-76 (15-17, 23-21, 22-19, 29-19)
Mosonmagyaróvár, Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Sebesi, dr Vajda.
Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: TÓTH R. 2,  KÁMÁN 24/9, GEIGER 8/3, Nagy B. 2. BARUTA 46/18. Csere: Mándity 7, Kaczmarski.  Edző: Laky Tibor
Veszprémi Egyetem SC:  NOVÁK 17/3, KACSKÓ 13/9, Répási 4, Yin,  TAKÁCS 31/9. Csere: Penksza 11.  Edző: Mónus Péter

Sokáig egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. A két csapat egy-egy jókezű "dobógépe"; a két dupla-duplával záró magas kosaras, Baruta Richárd (46 pont, 10 lepattanó) és Takács András (31 pont, 21 lepattanó) külön csatát vívott egymással. Az első félidei döntetlen után, a harmadik egységben minimális előnyre tettek szert a hazaiak, majd a záró etapban jobban hajrázva, megszerezték a győzelmet. A mérkőzés krónikájához tartozik, az utolsó percekben a jól játszó Kámán Bálint vállsérülése. Kívánjuk, hogy a szimpatikus fiatal játékos mielőbb visszatérhessen a pályára.

Laky Tibor: - Végig, a mérkőzés alatt kerestük a saját tempónkat, amit csak rövid időszakokra találtunk meg, ma ez is elegendő volt a győzelemhez. Sajnos az utolsó percekben egyik meghatározó játékosunk megsérült, akinek ezúton is gyors jobbulást kívánok!

Mónus Péter:- Gratulálok ellenfelünknek, Kámán Bálintnak pedig mielőbbi felépülést kívánok. Csapatom is megérdemli a dicséretet, küzdöttek, hajtottak a fiúk és helyenként nagyon szépen is játszottak. Sajnos a harmadik negyed elején volt egy kétperces rövidzárlatunk,. Még vissza tudtunk jönni, de ez sok energiát emésztett fel sajnos. A végén pedig egy-egy védekezési hibát Baruta Ricsi kegyetlenül megbüntetett és ezek okozták a vesztünket.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus