A Pécs megvédte címét, megnyerte az U20-as bajnokságot

Megvédte címét a PVSK-PANNONPOWER együttese - a mecsekaljai csapat a Vasast magabiztosan legyőzve idén is megnyerte a Morgen Ferdinánd U20-as bajnokságot. A bronzérmet Németh Balázs dudaszóra dobott triplájával a Falco szerezte meg.

A hetedik helyért lejátszott mérkőzésen a DEAC sokkal jobban kezdett, mint az MTK Törökbálint - a hajdúságiak Kozák Márton (21 pont, 8 gólpassz, 5 eladott labda), Szarka Dávid (23 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda, 6 kiharcolt fault), Opre Roland (18 pont, 11 pattanó, 8 kiharcolt fault) és Kozák Bertalan (10 pont) vezetésével az első negyed után 10 ponttal vezettek, a második felvonásban volt már 17 pont is a fórjuk, a félidőben pedig 12 egységgel álltak jobban (46-34). A fordulás után 18 pont is volt már a távolság a két gárda között, de a DEAC nem tudta tartani Boinitzer Dávidot (28 pont, 7 pattanó, 11 kiharcolt fault), az ő vezetésével pedig 4 pontra visszajött a törökbálinit alakulat az utolsó 10 perc előtt (64-60). Az utolsó negyedben majdnem végig vezetett a kelet-magyarországi együttes, de 74-67 után, az utolsó négy percre nagyon leálltak, így fordított az MTK, majd 76-75 után Boinitzer duplájával győztek is - a végeredmény 78-76 lett a Törökbálintnak. A győztesnél a nyerőember Boinitzer mellett Bognár Mátyás (16 pont) és Tóth András (15 pont) voltak a legeredményesebbek, de Szántó András (4 pont, 8 pattanó, 3 blokk), Nagy Adrián (4 pont, 7 pattanó) és Dobos Márk (4 pont, 7 gólpassz) is kivették a részüket a sikerből.

Az ötödik helyért rendezett küzdelem volt messze a legegyoldalúbb meccs a mai napon. A Szalay Ákos (20 pont, 5-5 pattanó és gólpassz, 7 kiharcolt fault), Weisz András (14 pont), Kerpel-Fronius Gáspár (10 pont, 6 gólpassz), Kiss Ádám (11 pont), Bea Gergely (10 pont), Vincze Balázs (8 pont, 5 pattanó) és Pintér Dávid (6 pont, 6 pattanó) vezette Budapesti Honvéd az első negyed után 20-7-re, a félidőben pedig 42-19-re vezetett a Tehetséges Fiatalok-Budapest gárdája ellen úgy is, hogy dudaszóra kaptak egy nagy hármast. Ez sem okozott gondot nekik, tükörsima lett a második félidő is, így végül 79-48-ra győztek. A TF-nél csak Filipovic Stefan (16 pont, 8 pattanó, 7 kiharcolt fault) és Szabó Domokos (13 pont) hoztak olyan teljesítményt, ami ma kellett volna a győzelemhez.

A bronzmeccs szoros küzdelmet hozott végig. A meccset jobban kezdte a MAFC, de a Falco KC Szombathely az első 10 perc végére fordított, és majdnem a teljes második felvonásban vezettek Váradi Kornélék - egyszer volt 7, a 19. perc végén pedig 8 pontos előnyük, de a nagyszünetben 6 egység volt a különbség a két gárda között (51-45). A fordulás után is a Kovács Bence (18 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz), Dancsecs András (26 pont, 8 kiharcolt fault), Németh Balázs (9 pont, 5 pattanó), Kozma Gergő (16 pont, 5 pattanó) és Hódi Patrik (10 pont) vezette szombathelyiek álltak jobban, de a negyed végére egalizált és át is vette a vezetést a Pápai Máté (17 pont, 14 pattanó, 6 kiharcolt fault), Molnár Marcell (26 pont, 7/15 tripla, 6 gólpassz) és Kucsora Csaba (22 pont, 6 kiharcolt fault) vezette fővárosi gárda. A záró játékrész borzasztóan kiegyenlített játékot hozott - az elején még a Falco állt jobban, aztán a végjátékban ide-oda változott a vezető csapat kiléte. A végén Molnár középtávolijával vezetett a MAFC, de dudaszóra dobott egy triplát Németh, azzal nyert végül 85-83-ra a Falco, így ők lettek a bronzérmesek.

A döntőben a Vasas kezdett jobban, de a Krnjajski Boris (15 pont), Demeter Attila (22 pont, 5 pattanó, 6 kiharcolt fault), Antóni Csanád (14 pont, 6 pattanó) és Popgyákunik Balázs (6 pont, 6 pattanó) vezette, címvédő és alapszakasz-győztes PVSK-PANNONPOWER fordított a negyed második felére. 5 pontos fórjukat Garamvölgyi Ákos (13 pont, 13 pattanó) vezetésével eltüntette a pasaréti alakulat a 14. perc végére (26-26), de ezt követően megint a Pécs ugrott meg, a félidőben pedig 6 egységgel álltak jobban (42-36). A fordulás után Garamvölgyi és Boros Márk (21 pont, 6 kiharcolt fault) révén próbálkozott ugyan a Vasas, de nem tudtak már egalizálni - a mecsekaljai alakulat végig tartotta előbb minimális, majd 10 pont környékére növő előnyét, 9 pont volt a távolság az utolsó 10 perc előtt (57-48). A torna záró negyedében 10-15 pont környékén tartotta fórját a Pécs, amely így a végén nagyobb izgalmak nélkül győzött 69-58-ra, ezzel újra elhódította a Morgen Ferdinánd U20-as bajnokság aranyérmét, megvédte címét.

Update:

Az All-Star csapatba Dancsecs András (Falco KC Szombathely), Demeter Attila (PVSK-PANNONPOWER), Pápai Máté (MAFC), Molnár Marcell (MAFC) és Boros Márk (Vasas Budapest) kerültek.

Az MVP Boros Márk (Vasas Budapest) lett.


Az utolsó nap eredményei

A 7. helyért
DEAC - MTK Törökbálint  76-78

Az 5. helyért
Budapesti Honvéd SE - Tehetséges Fiatalok-Budapest  79-48

Bronzmeccs
Falco KC Szombathely - MAFC  85-83

Döntő
PVSK-PANNONPOWER - Vasas Budapest  69-58
 

A végeredmény

1. PVSK-PANNONPOWER
2. Vasas Budapest
3. Falco KC Szombathely
4. MAFC
5. Budapesti Honvéd SE
6. Tehetséges Fiatalok-Budapest
7. MTK Törökbálint
8. DEAC


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus