A Real Madridtól kikapott az U16-os válogatott

A Real Madridtól kikapott ugyan a döntőben, de így is második lett a harmadik Szent István Kupán a magyar U16-os fiú válogatott.

A szekesfehervar.hu beszámolója:

A Szent István Kupa utolsó napjának küzdelmei a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és a szerb Partizan Beograd mérkőzéssel kezdődött el. A hetedik helyért lejátszott mérkőzésen a fehérvári játékosok a kezdő sípszótól kezdve keményen küzdöttek a címvédővel szemben. A Partizan fiataljai azonban kiválóan és szervezetten védekeztek, emellett jól tudták érvényesíteni fizikai erőfölényüket. A nagyszünetre 59-28-as szerb előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. Fordulást követően is keményen harcoltak a DKKA játékosai, ennek eredményeként ezen a meccsen dobták a legtöbb pontjukat, 51-et. A végén mégis a Partizan örülhetett, amely 103-51-re nyert, így hetedik lett, a DKKA pedig nyolcadik.

Az ötödik helyért vívott találkozó igazi szikrázó csatát hozott az angol Oaklands College Wolves és a spanyol Alicante között. Már a meccs kezdetén is nagyon szoros volt az állás, a nagyszünetben is mindössze négypontos 29-25-ös angol vezetéssel fordulhattak a felek. A hatalmas taktikai csatát hozó meccs utolsó negyedének 47-47-es döntetlen állással vágtak neki a csapatok. A fej-fej melletti küzdelemben az utolsó 10 percet, no meg az idegek harcát jobban bírták a Farkasok, s végül 73-69-es győzelmükkel megszerezték a torna ötödik helyét.

Az izgalmakat csak tovább fokozta a nap harmadik meccse, melyen az A és B jelű csoportok második helyezettjei, a német Bayern München és a horvát Cibona Zagreb csapott össze. Már az első negyedben is szikrázó küzdelmet láthattak a Vodafone Sportcentrumba kilátogatók. Az első negyed végén 16-15-ös horvát előnnyel ért véget. A második negyedre megrázták magukat a bajorok és 33-31-es vezetéssel vághattak neki a második félidőnek. A második félidőben aztán hatalmas hajrába kezdtek a horvátok és végül 75-67-re győztek, így megszerezték a bronzérmet.

A Szent István Kupa fénypontjaként ezek után a döntő következett, ahol a Real Madrid Magyarország U16-os válogatottja ellen lépett parkettre. A találkozó Daniel González hárompontosával indult, megadva ezzel a madridi dominancia alaphangját. Alig két és félpercnyi játék után már 13-1-et mutatott a blancók javára az eredményjelző. A játék képe ezután sem változott jelentősen: 5 perc után 20-3-ra vezetett a Real. A magyar fiúk a tetemes hátrány után megrázták magukat, és Fazekas Csaba, valamint Katona Bence pontjaival 24-14-re zárkóztak fel. A Real ettől függetlenül tovább folytatta remeklését, így 59-24-es madridi előnnyel ért véget az első félidő. A királyiak a második játékrészben is tökéletes kosárlabdát mutattak be, köszönhetően Khadim Show, Dino Radoncic és Francisco Salvador remeklésének – Khadim Show-t a torna legértékesebb játékosának is megválasztották. A magyar válogatott becsülettel küzdött és akart, de ezen az estén nem lehetett jobban megszorongatni a Real Madridot, amely 100-54-re győzött és másodszor hódította el Szent István Kupát. Az eredményhirdetésen Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere nyújtotta át a trófeákat.

A mai eredmények:
7. helyért: Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia - Partizan Beograd 51-103
5. helyért: Oakland College Wolves - Lucentum Alicante 73-69
3. helyért: Bayern München - Cibona Zagreb 67-75
Döntő: Real Madrid - Magyar U16-os válogatott 100-54

A torna végeredménye:
1. Real Madrid
2. Magyar U16-os válogatott
3. Cibona Zagreb
4. Bayern München
5. Oakland College Wolves
6. Lucentum Alicante
7. Partizan Beograd
8. Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Forrás - szekesfehervar.hu
Foto, Slide - Simon Erika (szekesfehervar.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus