A Vasas 1 sikerrel és 1 vereséggel nyitott Moszkvában

Az EYBL U17-es korosztályának második fordulójában a magyar bajnok előbb hosszabbításban verte a Minszket, majd kikapott a dánoktól

MKB Vasas Euroleasing (magyar) - Tsmoki Minszk (fehérorosz) 55 - 52 - hosszabbítás után

Saeed Armaghani addig még veretlen együttese a korosztályos válogatottban is húzóembernek számító Bordács Somával kiegészülve vette fel a harcot az egész mezőny egyik legmagasabb szerkezetű együttese ellen, s a vártnál sokkal inkább meg is izzadt a győzelemért a brutális dupla-duplát szállító Joel Nshimba (20 pont, 17 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 blokk) vezette Vasas. A helyszínen tartózkodó klubvezető, Radics Balázs beszámolója alapján a pasarétiek többször is a sírból hozták vissza a mérkőzést, és a ráadásban a vezérek higgadtsága, illetve a remek küzdőszellem volt az, ami a zóna ellen sokat szenvedő mieinket átsegítette az utolsó holtpontokon. A honosítás előtt álló kongói magasember mellett Chester Lewis (18 pont, 5 lepattanó, 7 szerzett labda, 8 eladott labda) volt még kiemelkedő, Völgyi Marcell teljesítménye (10 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda) pedig igazolja, hogy remek ütemben fejlődik a szervezett keretek között csupán második éve kosárlabázó magasember.

A Vasas legjobb dobói: Nshimba 20, Lewis 18/3, Völgyi 10.
A Minszk legjobb dobói: Zaretski 19/3, Mikulski 19, Pankratovich 7/3.

 

Vaerlose BBK (dán) - MKB Vasas Euroleasing (magyar) 53 - 49

A dánok legjobbjai ellen dekoncentráltan kezdtek Rudnerék, akik korán kétszámjegyű hátrányba kerültek, és bár nagy energiákat mozgósítva visszajöttek a meccsbe, a délelőtti hosszabbításban kicsikart diadal után már nem maradt elég erő a Stella Azzura Himki elleni veresége miatt a tabellát továbbra is holtversenyben vezető Vasas Akadémia játékosaiban arra, hogy meg is nyerjék a derbit. A legnagyobb hiányosság, a külső dobások nagyon alacsony hatékonysága (összesen három jó tripla a két mérkőzésen), valamint a szerkezetbeli hiányosságok miatt ugyan eddig nem a legjobban alakul a torna a mieink számára, ám az igazán fontos kulcsmeccsek még csak most jönnek Ondimáék számára.

A Vaerlose legjobb dobói: Poulsen, Nerlov 12/3-12/3, Flensted 10.
A Vasas legjobb dobói: Lewis 13/3, Nshimba 9, Rudner 7.

 

A folytatásban vasárnap 12:00-kor (10:00) az eddig nyeretlen orosz Avtodor lesz az ellenfél, este 19:30-kor (17:30) pedig a hazai Himki ellen vághat vissza az Armaghani-legénység a tavalyi vereségért.

A forduló hétfőn, a másik listavezető Stella Azzura Roma elleni rangadóval ér véget, 10:30-as (8:30) kezdettel.

A mérkőzéseket a szervezet honlapján élő statisztikás közvetítéssel lehet követni IDE KATTINTVA!, honlapunkon mindhárom napon beszámolunk a pasarétiek szerepléséről!

Fotó: Mester Botond - kosarsuli.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus