Az Alba Fehérvár Nigériából igazolt tehetséges fiatalt

Sodiq Awogbemi Seyit a Real Madrid is szerette volna leigazolni, s az Albával partnerségben továbbra is figyelemmel követi a Magyarországra kerülő fiatal játékost.

A 2003-as születésű, 206 centis ifjonc ma érkezett Magyarországra, s rögtön be is kapcsolódik a munkába az Alba Fehérvár korosztályos csapatában, ahol már jövőhéttől lesz játékengedélye. 

A Vasasnál harmadik éve pallérozódó, már hazai nevelésű Joel Nshimba, a két szezon óta Szolnokon fejlődő, vélhetően a magyar U16-os válogatottban is hamarosan bemutatkozó Samuel Taiwo, az idény elején Pécsre, a Rátgéber Akadémiához igazoló Godwin Omenaka és a korábban egy évet a Vasasnál játszó, de mára már a francia bajnok Limoges kötelékébe tartozó Chekina Munanga után Sodiq Awogbemi Seyi az ötödik olyan fiatal afrikai tehetség, aki a magyar utánpótlásrendszerbe kerül az ICT Európa játékosmenedzseri iroda segítségével, s potenciálisan hazai nevelésű játékos, sőt, akár (nem honosítottnak számító) magyar válogatott is lehet a jövőben, amennyiben eleget fejlődik a fehérvári szakemberek kezei alatt. 

A nigériai magasembert korábban többször is szerette volna leigazolni a székesfehérvári rendezésű Szent István kupára minden évben ellátogató Real Madrid, ám ez vízumproblémák miatt többször is meghiúsult. A játékost képviselő ICT Európa illetékeseitől azt is megtudtuk viszont, hogy az Alba Fehérvár és a spanyol sztárklub folyamatosan kommunikál Seyi jövőjével kapcsolatosan és minden esélye megvan annak, hogy a jövőben akár Magyarországról, a fehérvári utánpótlásból kerülhessen az Euroliga címvédő kötelékébe. 

Fotó: ICT Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus