Az első fiú EYBL-torna Sopronban

Nagyszabású nemzetközi fiú utánpótlás torna helyszíne Sopronban a Krasznai-csarnok. Péntektől vasárnapig az első EYBL-tornáját rendezi Sopron, a Soproni Sportiskola.

European Youth Basketball League a neve az európai csapatok részére szervezett nemzetközi utánpótlás sorozatnak, amely most fiú vonalon is Sopronba "érkezik".

Három napon át folyatamosan pattog a labda a Krasznai-csarnokban az EYBL-tornán, amelyen a Közép-európai divízió 9 csapata - 4 magyar és 5 külföldi - verseng majd a torna megnyeréséért, a helyezésekért az U15-ös korosztályban. A soproni a korosztályban a sorozat második állomása, az első tornát Budaörsön rendezték.

A kilátogató nézők, szurkolók naponta 6 mérkőzést láthatnak.

A Soproni Sportiskola mellett a Budaörsi DSE, a Pest-Buda-North és a Debreceni Akadémia lesz a másik három magyar együttes a tornán. A Feniks Macedóniából, a Jahn München Nemetországból, a Lokomotiva Sered és a Prievidza Szlovákiából, az USK pedig Csehországból érkezett.

A torna március 4-én, pénteken 10 órakor a Feniks-TS Jahn München mérkőzéssel kezdődött, amelyet 85-73-ra a macedónok nyertek, a záró összecsapás pedig a hazaiak mérkőzése lesz a budaörsiekkel, ez vasárnap este 7-kor kezdődik.

 

A torna programja

2016.03.04., péntek 
10:00 KK Feniks 2010 - TS Jahn Munchen 85-73
12:00 BK Lokomotiva Sered - MBA Prievidza 60-74
14:00 Budaörsi DSE-Graphax - USK Prague 
16:00 KK Feniks 2010 - Pest-Buda-North 
18:00 BK Lokomotiva Sered - Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI 
20:00 TS Jahn Munchen - Soproni Sportiskola

2016.03.05., szombat
09:30 Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI - BDSE-Graphax 
11:30 Pest-Buda-North - USK Prague 
13:30 TS Jahn Munchen - BK Lokomotiva Sered 
15:30 BDSE-Graphax - MBA Prievidza 
17:30 Soproni Sportiskola - Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI 
19:30 USK Prague - KK Feniks 2010 

2016.03.06., vasárnap
09:00 MBA Prievidza -  Pest-Buda-North 
11:00 Soproni Sportiskola - KK Feniks 2010 
13:00 Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI - USK Prague 
15:00 MBA Prievidza - TS Jahn Munchen 
17:00 Pest-Buda-North - BK Lokomotiva Sered 
19:00 Soproni Sportiskola - BDSE-Graphax

A mérkőzésekhez élő statisztikát ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus