Az U16-os lányoknál is a Vasas nyerte az országost

Az előző vasárnap délutánján Sopronban lezárult a női kadett bajnokság. A fináléban a Vasas Akadémia 69-53-ra verte a Győrt. A bronzérmes a házigazda soproni együttes lett.

A Vasas a döntőben 8-2-vel kezdett és az első szakaszt két triplával zárta, amivel 26-11-es előnyt alakított ki 10 perc alatt. A Győr a második negyedben 6 pontra is felzárkózott, a félidőben pedig 32-25 állt az eredményjelzőn. A legszorosabb mérkőzésállást a harmadik negyedben jegyezhettük fel 34-30-nál. Ezt követően egy 10-4-es szériával ismét 10 egységre ellépett a Vasas, ezzel lényegében eldöntve a győztes kilétét. A fináléban a Vasas legeredményesebbje a 19 pontos Aho Nina volt, míg győri oldalon Horváth Krisztina jegyzett 22 pontot.

A bronzmérkőzésen a Sopron 55-52-re verte a PVSK-t. Nagy fordulatokat hozott ez a találkozó, miután a félidőben 35-27-re vezetett a hazai csapat, a harmadik negyedben azonban 45-44-re fordítottak a pécsiek. A záró szakaszban 46-46 után egy 7-0-s szériával került ismét előnybe a Sopron és innen már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Hazai oldalon Weninger Virág 17 ponttal lett a legeredményesebb, míg a pécsieknél Nagy Dorottya jegyzett 18 pontot.

A Soproni Darazsak Akadémia honlapjának tudósítása szerint a torna Legjobb Játékosának a pécsi Nagy Dorottyát választották. A további egyéni díjakat tekintve a Legtöbb Lepattanót a soproni Kuttor Enikő gyűjtötte be, míg a Legjobb Védőjátékos Bach Boglárka lett a Vasasból. A torna All-Star ötösét pedig Aho Nina (Vasas Akadémia), Horváth Krisztina (UNI Győr – Széchenyi KA), Kuttor Enikő (Soproni Darazsak Akadémia), Tóth Tímea (Vasas Akadémia) és Nagy Dorottya (PVSK) alkotja.

Megválasztották a tornán résztvevő csapatok legjobbjait is, akiknek a névsora az alábbiak szerint alakult: Némedi Flóra (Szekszárd), Gereben Lívia (Kecskeméti KA), MTK Budapest (Jankó Flóra), Angyal Nikolett (Csata DSE), Benke Sára (Pécsi VSK), Kocsis Fanni (Soproni Darazsak Akadémia), László Boróka (UNI Győr Széchenyi KA), Solymosi Noémi (Vasas Akadémia).

Eredmények

Döntő

UNI Győr - Széchenyi KA - Vasas Akadémia 53-69 (11-26, 14-6, 9-12, 19-25)

3. helyért
Pécsi VSK - Soproni Darazsak 52-55 (14-15, 13-20, 18-9, 7-11)

5. helyért
MTK Budapest  - Csata DSE 64-69 (19-21, 21-19, 18-17, 6-12)

7. helyért
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia - Atomerőmű KSC Szekszárd 76-36 (20-9, 25-7, 17-6, 14-14)

Frrás: wbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus