Az U16-os válogatott a Szent István Kupa döntőjében

Harmadik meccsét is megnyerte a magyar fiú U16-os válogatott, így bejutott a Szent István Kupa döntőjébe - ellenfelük a Real Madrid lesz.

A szekesfehervar.hu beszámolója a mai napról:

Az elmúlt napokhoz hasonlóan szombaton is négy találkozóval folytatódott a harmadik Szent István Kupa a Vodafone Sportcentrumban. A nap első mérkőzésén a U-16-os magyar válogatott a spanyol Lucentum Alicante együttese ellen lépett parkettre. A meccset a spanyolok kezdték jobban, hiszen gyorsan 8-0-s előnyre tettek szert, azonban Fazekas Csaba kulcsfontosságú pontjainak köszönhetően felpörgött a magyar csapat. A nagyszünetre mégis a vendégek vonulhattak előnnyel (38-40), miután az Alicante az utolsó pillanatban fordított az eredményen. A végig kiélezett küzdelemben végül 81-76-ra győzött a magyar csapat az Alicante ellen és így száz százalékos teljesítménnyel biztosította helyét a vasárnapi fináléban.

A folytatásban két 50 százalékos együttes, a Bayern München és az Oaklands College Wolves mérkőzött meg egymással. A találkozón remekül tartották magukat a Farkasok, hiszen még a harmadik negyed előtt is 49-47-re az angolok vezettek. Az utolsó negyedre azonban elfogyott az erejük, a németek pedig jobban teljesítettek a kulcspillanatokban. Így végül a Bayern München 63-55-re legyőzte az Oaklands College Wolves-t, és a bronzéremért játszhat vasárnap a Cibona Zagreb ellen.

A nap csúcsmérkőzésén a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia a Real Madrid ellen szerepelt. A spanyolok már az első két negyedben is hatalmas tempót diktáltak a magyar fiúknak, melynek végén tekintélyt parancsoló 61-20-as előnnyel fordultak a felek. A játék képe a második játékrészben sem változott jelentősen, a Real Madrid továbbra is ellenállhatatlanul kosárlabdázott, és könyörtelenül használta ki a kínálkozó lehetőségeket. A találkozón a madridiak 100-42-es győzelmet arattak a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia játékosai felett.

A szombati játéknap záró-találkozóján a szerb Partizan Beograd és a horvát Cibona Zagreb feszült egymásnak. Az eddig nyeretlen Partizan Beograd meglepően jól kezdte a mérkőzést, a nagyszünetre is 49-38-as előnnyel mehetett pihenőre a szerb együttes. A fordulás után aztán a horvátok vették a kezükbe az irányítást, ennek is köszönhetően nyertek 91-79-re. Vasárnap már a helyosztó-mérkőzéseket játsszák le a Vodafone Sportcentrumban. A finálé délután 16.15-kor kezdődik, melyet az ünnepélyes eredményhirdetés követ.

Eredmények:
Magyar U16-os válogatott - Lucentum Alicante 81-76
Bayern München - Oaklands College Wolves 63-55
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia - Real Madrid 42-100
Partizan Beograd - Cibona Zagreb 79-91
 
A helyosztók programja a holnapi napon:
9:30, 7. helyért: Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia - Partizan Beograd
11:45, 5. helyért: Oakland College Wolves - Lucentum Alicante
14:00, 3. helyért: Bayern München - Cibona Zagreb
16.15, Döntő: Real Madrid - Magyar U16-os válogatott
18:30, Eredményhirdetés

Forrás - szekesfehervar.hu
Foto, Slide - Simon Erika, szekesfehervar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus