Debrecenben lesz az U18-as 3X3 világbajnokság

Debrecen lesz a helyszíne az idei u18-as 3X3 világbajnokságnak, jelentette be a FIBA kedden.

100 nappal a torna kezdete előtt, kedden tartott sajtótájékoztatót a FIBA, a Magyar Kosárlabda Szövetség, illetve a rendező város, Debrecen. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, fantasztikus dolog, hogy Debrecen kapta a jogot, hiszen Magyarország először rendezhet világbajnokságot kosárlabdában.

A játékok június 4-7-ig zajlanak majd a város szívében, a Kossuth téren, a református nagytempom előtt. Belépődíj nem lesz, a helyszínválasztással és ezzel próbálják meg minél látogatottabbá tenni az eseményt, népszerűsíteni a sportágat. Papp László, Debrecen polgármestere szerint kitűnő alkalom lesz ez arra, hogy a várost is népszerűsítsék. A torna arca, "nagykövete" a korábbi kiváló játékos, Béres Tímea lett.

36 ország 48 csapata vesz majd részt a rendezvényen, 24 fiú és 24 lány együttes indul majd.

Férfiak: Andorra, Argentína, Brazília, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Grúzia, Németország, Guatemala, Magyarország, Indonézia, Kazahsztán, Litvánia, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Puerto Rico, Románia, Oroszország, Spanyolország, Törökország, Egyesült Államok, Uruguay, Vietnám.

Nők: Andorra, Belgium, Brazília, Kanada, Kína, Csehország, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Németország, Guam, Magyarország, Indonézia, Izrael, Olaszország, Mexikó, Hollandia, Új-Zéland, Lengyelország, Spanyolország, Svájc, Szíria, Egyesült Államok, Venezuela.

Automatikus sorsolás lesz - az egyes párharcok, ágak a 3X3-as ranglista május 4-ei állapotai alapján dőlnek majd el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus