Dicséret az utánpótlásnak!

Az akadémiai rendszer kiépítéséről, a létesítmények fejlesztéséről és az edzőképzésről is tárgyalt Szegeden Szalay Ferenc. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke szerint a helyi utánpótlás-nevelés színvonala tovább nőhet, az viszont még számára sem világos, hogy a férfi NBI A-csoportját jövőre hány csapat alkotja majd.

– Már a szegedi kosárlabda-akadémia megnyitóját szervezi? 

– Az azért még odébb van, bár a látogatásom egyik célja valóban az akadémiát érintette. A szegedi pályázat megérkezett, ám most a jelenlegi rendszer átvizsgálása folyik, csak ezután lehet a bővítésről beszélni. Az elnevezést megtartjuk, de a tartalmi részén lesz módosítás. Az biztos, hogy a férfi- és női vonalnak egyszerre kell képviseltetnie magát, az edzőknek minimum középfokú végzettséggel kell rendelkezniük, és az akadémiáknak egy általános iskola mellett egy középiskolát is maguk mögé kell állítaniuk.

– Mikor lesz a tervekből valóság?

– Attól, hogy nem akadémiának hívják, Szeged most sem áll rosszul az utánpótlás-nevelésben. Épp a hétvégén volt a serdülők országos döntője, ahol a fiúk harmadikok, a lányok ötödikek lettek. Molnár Csaba vezetésével a Szedeáknál férfivonalon komoly munka folyik, de a lányok, azaz a Szeged KE sem panaszkodhat. Ha azonban az év végén beindul az általunk elképzelt rendszer, ennél is magasabb szintre emelkedhet a képzés. 

– Hol lesz leginkább látható a fejlődés?

– A látogatásomnak az is a célja, hogy a létesítményfejlesztésről, csarnokfelújításról tárgyaljunk, ezért vagyok itt, a Topolya sori csarnokban is. A szövetség évente 6,5-7 milliárd forintos tao-keretből gazdálkodhat, ennek egyharmada a létesítményekre megy el. Ha érkezik szegedi pályázat, amely megfelel a feltételeknek, akkor azt 70 százalékkal támogatjuk – a 30 százalékos önrészt a pályázónak kell megteremtenie. Emellett az edzőképzésen is szeretnénk javítani, valamint kialakítani egy olyan laboratóriumi hátteret, amely segít a tehetséggondozásban. 

 

– Hamarosan véget ér a férfi NB I A csoport szezonja, ám még nem tudni, hogy hány csapat lesz jövőre a mezőnyben, amelyben a Naturtex- SZTE-Szedeák is érdekelt. 12, 13 vagy 14 együttessel terveznek?

– Folyamatosan erről egyeztetünk. A célunk, hogy 14 csapat legyen, amelybe egy friss döntés szerint az Adria-ligában ismét induló Szolnok a középszakaszban kapcsolódna be. Ehhez az kell, hogy a B csoportos bajnok Bonyhád vállalja a feljutást, vagy visszalépésük esetén a második MAFC kerüljön az élvonalba. Ha ez megvalósul, akkor az élvonalból kieső Nyíregyházát is felkérjük az indulásra, és 14 csapat lesz, ha nem, akkor 12. Előbbi azért lenne előnyösebb, mert nem szeretném, ha az északkeleti részen a nyírségiek kiesésével eltűnne a kosárlabda, illetve arra is nagy szükség van, hogy a fővárosban legyen A csoportos csapat.

– Zajlik a bajnoki döntő, a Szolnok 2:0-ra vezet az Atomerőmű ellen a három győzelemig tartó párharcban. Mit tippel a fináléra a szövetség elnökeként, és mit Szolnok polgármestereként? 

– Polgármesterként kevésbé szoktam ilyen kérdésben megszólalni, ám természetesen ugyanolyan fontos nekem a kosárcsapat eredményessége, mint a kardiológiai rehabilitáció vagy az oktatás. Az MKOSZ elnökeként pedig azt mondom, a Szolnok kiemelkedik a mezőnyből, köszönhetően az Adria-liga- és az EuroChallenge-szereplésnek. Egyedül a paksiak vannak közel az Olajhoz, a többi csapat hátránya viszont jelentős, és egyre nő. Remek dolog, hogy egy Zalaegerszeg–Körmend vagy egy Sopron–Szombathely bajnoki telt ház előtt zajlik, ez is bizonyítja, hogy népszerű és eladható a sportágunk. Figyelni kell azonban arra, hogy ezt a szintet megtartsuk. A tao-programnak kell még 3-4 év, hogy látszódjanak az eredményei, akkorra a magyar játékosok aránya is javulhat a csapatokban.

forrás: delmagyar.hu

fotó és slide: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus