Edzőtovábbképzések: elmélet és gyakorlat egy időben

A következő napokban, hetekben két nagyobb FIBA-rendezvény is zajlik majd Magyarországon, az edzőtovábbképzések is ehhez igazodnak

 

Július 16-17-én Szolnokon a FIBA 3x3 U18-as EB-selejtező küzdelmei zajlanak majd a Tiszai hajósok terén, július 23-án pedig Sopronban veszi kezdetét az A-csoportos női U18-as Európa-bajnokság. A továbbképzések tematikái is követik a kapcsolódó tornákat.

Szolnokon a tornával egy időben Szarvas Gábor, Földi Attila, Zsoldos András és a házigazda Tasnádi Zoltán is a 3x3-as kosárlabdával kapcsolatban tart előadást, vagy érinti a témát, kifejezetten taktikai hangsúllyal (játékoskapcsolatok, taktikai elemek támadásban és védekezésben). Ferenczi Tamás a szövetség stratégiájáról beszél majd, és játékvezetői előadás is lesz. A részletes program ide kattintva elérhető.

Sopronban a NOVOMATIC Arénában július 22-én és 23-án a hazai előadók (Czirják Szilvia, Horváth József és Trzaskoma Lukasz) kifejezetten a fiatal női játékosok felnőtt kosárlabdára történő felkészítéséről értekeznek, a spanyol Ibon Navarro, a Manresa (Hanga Ádám első spanyol klubja) szakvezetője pedig az utánpótlás-felnőtt kosárlabda közötti különbségekről, az átmenet nehézségeiről tart előadást. Pankár Tibor a játékosok szemszögéből közelíti meg a kérdést, Dan Burt (Duquesne Egyetem) pedig az amerikai kiválasztási és tehetséggondozási módszerekről tart előadást. Mellettük Sterbenz Tamás az edzőképzés, Váradi Attila a szövetségi stratégia felől vizsgálja a témát – a részletes program itt olvasható.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus