Elindult az akadémiai audit

A közelmúltban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megbízásából elindult az akadémiai audit, azaz a szövetség által akkreditált akadémiák működésének részletes szakmai elemzése.

Bodnár Péter, a szövetség főtitkára honlapunk érdeklődésére elmondta, zajlik a szövetség által akkreditált akadémiák, valamint a 10 legnagyobb TAO támogatást kapó utánpótlás műhelyben folyó tevékenység, szakmai és menedzsment munka elemzése. Ezzel az a cél, hogy a szövetség lássa, hogy az akadémiákon valóban a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő módon és színvonalon folyik-e a szakmai és szervezeti munka. Ennek érdekében ezt felmérni kértek föl testnevelői és szakedzői végzettséggel rendelkező, klubfüggetlen szakembereket, általában idősebbeket, mivel a fiatalok aktívak, kluboknál dolgoznak.

Az akadémiákhoz utazó mentorok: Balasi Péter, dr. Bácsalmási László, id. Kégel Tamás, Lukács Sándor, Pálinkás József és Rezák László. Az egész projektet az a dr. Szabó Tamás vezeti, aki a labdarúgó akadémiáknál is végzett hasonló feladatot, munkáját dr. Velenczei Attila segíti. A Testnevelési Egyetem részéről dr. Sterbenz Tamás tagja még a munkacsoportnak. A beérkező adatokat rendszerezi, dokumentálja az egész program adminisztratív vezetője, Krasovec Péter.

Bodnár Péter elmondta, az akadémiai audit program célja az, hogy tükröt tartson az utánpótlás neveléssel foglalkozó sportszervezetek elé, és segítsen a kevésbé jól működő szegmensek javításában. Ahol ez a javulási folyamat egy megadott határidőig nem megy végbe, bizony az is előfordulhat, hogy visszavonják az akadémiai akkreditációt.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus