Hajdu Péter és Sárosi Bulcsú a Budapest-válogatottról

A BKSZ elnöke, Hajdu Péter, valamint a gárda edzője, Sárosi Bulcsú értékelték a Bp-válogatott EYBL lettországi, valamint éves szereplését

A Longbow Sports Management interjúja: 

A fővárosi kosárlabda koncepció idei legfőbb "termékeként" a Budapest-válogatott egy több éves terv keretein belül első szezonját játszotta le az U20-as EYBL-ben. Most a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, Hajdu Péter, valamint a gárda vezetőedzője, Sárosi Bulcsú értékelték az utolsó, lettországi tornát, valamint az első közös évad legfőbb tapasztalatairól is beszámoltak.

Hajdu Pétert kérdeztük elsőként:

A fél éve a fővárosi szövetség által életre hívott Budapest-válogatott vasárnap a harmadik idei EYBL alapszakasz-tornáját fejezte be a lettországi Valmierában. A Sárosi Bulcsú vezetőedző irányításával versenyző fővárosi fiatalok ötből három mérkőzésüket megnyerték tartalékos felállásban is és ezzel matematikai esélyüket megőrizték a Final Fourba jutásra (a mezőny másik fele még ezen a héten játszik egy tornát, az után alakul ki az alapszakasz végeredménye). Mi a véleménye az eddig tapasztaltakkal kapcsolatban?
 
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Sárosi Bulcsúnak és edzőtársainak ezért a teljesítményért. Külön köszönet és elismerés a srácoknak is, akik a bajnoki terhelés mellett részt vettek ebben a küzdelemsorozatban, mely reményeim szerint fejlődésüket is szolgálta. De természetesen köszönet illeti az akadémiákat is, hiszen példa nélküli az az összefogás, ami a fővárosban létrejött a kosárlabda érdekében még akkor is, ha a vége egy kicsit döcögött, hiszen az utolsó fordulóra nem a legideálisabb összetételű csapat utazott a bajnoki programok miatt és ez a tornát megelőző felkészülésen is látszott. Mindenesetre levonjuk a tanulságokat és a következő évben már alaposabban tervezünk figyelemmel a hazai elfoglaltságokra is.

Bár egy torna még hátra van, az erőviszonyok alapján jó eséllyel véget ért az együttes 2015/16-os szereplése, mely összességében 10 győzelmet és 5 vereséget hozott. Miként értékeli az U20-as Budapest-válogatott első EYBL-szezonját?
 
A cél az volt, hogy ezek a fiatalok egy magasabb szintű menedzselést kaphassanak, hiszen ők azok, akik az élvonal kapujában állnak. Az is cél volt – és ez az alsóbb korosztályokra is igaz -, hogy a szemünk előtt legyenek azok a gyerekek, akik a Budapest-koncepció alapján játékosai lehetnek egy budapesti NBI/A osztályú csapatnak és gerincét adják majd annak a válogatottnak, amelyik a 2024-es budapesti olimpián reményeim szerint szerepelni fog. Pozitívum az is, hogy a srácoknak ez a szereplés új lendületet adott, az edzéseken óriási elánnal dolgoztak, örültek, hogy már nemcsak egymás ellen, hanem egymással is játszhatnak egy csapatban. A mérkőzéseken pedig mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából. Úgy gondolom, hogy mindenképpen a pozitív oldal dominál és ha csak egy kicsit is hozzá tudott tenni ez a lehetőség ahhoz, hogy a Vasas csapata Hepp Kupát nyert és ezzel presztízst szerzett a fővárosi kosárlabdának, már volt értelme a részvételnek.
 
Mik a célok a közelebbi, illetve a távolabbi jövőben ezzel a társasággal?
 
Megyünk tovább. Hamarosan meghallgatjuk Sárosi Bulcsú értékelését, összeülünk az akadémiák vezetőivel és meghatározzuk, hogyan tovább. Ez a korosztály egyébként U19-es és az U20-as bajnokságban szerepelt, úgyhogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy a következő idényben ugyanezekkel a fiatalokkal – csak egy kicsit szervezettebben, jobban előkészítetten – folytatjuk a szereplést az EYBL-ben.


Sárosi Bulcsú szintén értékes gondolatokat osztott meg velünk:

A Budapest-válogatott háromból harmadik tornáját is pozitív mérleggel zárta, pedig nagyon sok kulcsember dőlt ki a sorból a torna előtt, illetve alatt is. Minek köszönhető, hogy a csapat ennyire meg tudta őrizni a tartását?

Egyrészt alapból is sok jó versenyző van ebben a társaságban, másrészt az első meccs második félidejében egyszerűen leküzdöttek minket, ami elég meglepő volt, így nem dicsértük meg utána a srácokat. A következő, hazaiak elleni összecsapásra már úgy mentek ki a pályára, hogy ez nem fordulhat elő velünk még egyszer. Ezen a mérkőzésen a fiúk amúgy is óriásit nőttek a szememben, hiszen elképesztő ellenszélben játszottunk, ha azt mondom, hogy nem volt tanácsos sem az oldal, sem az alapvonal közelébe menni, vagy hogy 3 mp alatt kellett minden bedobást elvégezni, egyáltalán nem túlzok. Ez a nehézség, plusz az előző mérkőzés pofonja hozhatta ki belőlük, hogy az utolsó negyed második felében vert helyzetből, mínusz tíz pontról sikerült fordítani és nyerni. A nehézségek legalább annyira motiválóak is tudnak lenni, ezért sem szeretném a vereségeket a hiányzókra fogni. A kinti sérülések után is meg tudtunk újulni, több – addig kiegészítő szerepkörben lévő – játékos extrát adott ki magából.
 
Szakmailag mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz a közös munka más akadémiák edzőivel ebben a koncepcióban?

Egyáltalán nem volt nehéz! Úgy kezdődött, hogy Armaghani Saeed és Zsoldos András tanácsait is meghallgattam. Állandó társamnak Simon Nándort kértem fel, akinek a védekezés lett az fő területe. Megbeszéltük, hogy mit szeretnénk és ő volt az, aki az összetartások során ezt folyamatosan építgette. Tápai Zsolt két tornán volt velünk, személyében egy nagyon motivált edzőt ismerhettem meg, a fiatal budapesti trénerek közül benne látom az egyik legtöbb jövőt. Minszkbe pedig Dinnyés Attila utazott a csapatunkkal, tapasztalata sokat ért a számunkra, hiszen nem csak szakmailag segített, hanem a csapatvezetői feladatköröket is ellátta. Úgy vettem észre, hogy hozzám hasonlóan a többiek is jól érezték magukat ebben a stábban, azaz mi is jó csapatot alkottunk.
 
A vezetőedzőnek szakmailag mit adott ez a lehetőség? Mennyiben volt más ez a kihívás a klubedzői feladatok után/mellett?

Teljesen más a klubedzői munka. Ott van ideje és lehetősége az embernek nyugodtan építkezni. Mi egy válogatotthoz mérten is keveset készültünk együtt, volt is bennem hiányérzet az elvégzett munka végett. Ezzel együtt bízom benne, hogy még így hasznos volt a játékosoknak. Nekem személy szerint az volt, főleg abból a szempontból, hogy láthattam a kollégáimat testközelből dolgozni, amiből mindig tanulok valamit.
 
Milyen területen volt leginkább tapasztalható a fejlődés a játékosoknál a közös munka kezdetétől számítva mostanáig?

Három, pár napos fordulót nézve nehéz ezt lemérni, de igyekeztem követni a játékosok teljesítményét az itthoni bajnokságokban is. Voltak, akiknek elsősorban stabilitást adott, hiszen a kinti nagy tempó, a keményebb játék, a rövidebb játékidő és az ezekből adódó gyakoribb csere kiegyensúlyozottabb, koncentráltabb egyéni teljesítményt követelt. Voltak, akiket jelentősen megdobott maga a lehetőség és a saját közegükben kiemelkedőbb produktumra voltak képesek. Ne feledjük, hogy pár játékost leszámítva, ezek a srácok vagy alig, vagy egyáltalán nem szerepeltek a korosztályos válogatottakban, így nekik olyan jellegű visszajelzést jelentett az EYBL, amit más úton nem is tudtak volna megkapni. 
 
Összességében milyen főbb pontok alapján értékelné a Budapest-válogatott első közös szezonját?

MMinden tekintetben hasznos tapasztalatokat szereztünk, így ezúton is köszönetet szeretnénk mondani Hajdu Péter elnök úrnak a lehetőségért. Én leginkább szakmai oldalról szeretnék értékelni, abban tartom magam illetékesnek. A tíz győzelmet és öt vereséget, valamint az ehhez járó (várhatóan) 5-6. helyezést az indulásnál azonnal aláírtam volna. Utólag persze úgy látom, lehetett volna egy kicsit jobb is az arány, különösen ha a legvégén összeszedett zakóra gondolok, de ha őszintén nézzük, azért az Asseco és Himki legyőzése sem sikerülne minden nap... 

A jobb eredmény érdekében mindenképpen több edzésre lett volna szükség, mert a „sima” klubcsapatok sokkal szélesebb taktikai repertoárral dolgoztak, mint mi. Több együttléttel talán azon játékosaink erősségeit is ki tudtuk volna használni, akik kevésbé kreatívak és inkább a befejezésben jeleskednek. Tanulságos volt, hogy ellenfeleinknél olyanok fiatalok is pályára léptek, akik már a honi felnőtt bajnokságban, vagy akár Balti Ligában is komoly játékidőhöz jutnak! Persze, ezt meg is fordíthatjuk, náluk aki az EYBL-ben kiemelkedő teljesítményre képes, az szinte kivétel nélkül bevetésre kerül a felnőtt csapatban is... 

Magukon a mérkőzéseken a megszokotthoz képest sokkal nagyobb tempót kellett mennünk és a játékvezetők lényegesen többet engedtek – különösen a palánkok alatt. Meggyőződésem, hogy a sok sérülésünk is ezekből adódott. A mieink idegrendszere gyorsabban elfáradt ilyen körülmények között és olyankor gyakoribb lehet a rossz lépés, vagy talajfogás is. Hogy izomzatilag le vagyunk maradva, az már-már közhely, ebbe most bele sem kezdenék. Az viszont jól látszódott, hogy technikailag nem vagyunk gyengébbek és ami a vesszőparipám: nincs magyar betegség, azaz nem vagyunk semmivel sem rosszabb versenyzők, vagy fegyelmezetlenebbek, mit a külföldi riválisaink. Biztos vagyok benne, hogy szereplésünkkel tovább nőtt a magyar és budapesti kosárlabda respektje!

Fotó: Zsíros Akadémia Kőbánya

Forrás: longbow.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus