Így értékelik a szezont a Kőbányai Darazsaknál

A 2021/22-es bajnoki év végeztével a pandémia után ismét sikeres éven van túl a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia.

Hajdu Péter elnök adott nyilatkozatot a Kőbányai Darazsak honlapjának

- Nagyon örülünk annak, hogy az évzáró ünnepségen már telt ház előtt sok elismerést tudtunk átadni sportolóinknak. Az elmúlt évben búcsúzott tőlünk a Bp. Honvédba három olyan korosztályos válogatott játékos, akik meghatározóak voltak, így a fiú szakágunk most gyengébben teljesített, mint tavaly. Ebbe persze közrejátszottak sérülések és egyéb nehézségek is, így az U16 és U18-as korosztály nem tudott országos döntőbe kerülni, az U14-es fiúk azonban igen, és egy hajszállal maradtak le a dobogóról, negyedik helyezést értek el. Ezen kívül az U11-esek kijutottak az országos dzsemborira. Junior fiaink közül többen szerepeltek a Dunaharaszti NBI/B Zöld Csoport U20-as csapatában, ahol bronzérmet szereztek. A lányok most átvették a vezető szerepet, hiszen az U16 és U18-as korosztályban „A” döntősek voltak, U14-ben pedig megnyerték a „B” döntőt. A kisebbek itt is kijutottak az országos dzsemborira. Ezen kívül a junior lányok nagy küzdelemben megnyerték az NBI/B Zöld Csoportját, ami óriási teljesítmény, hiszen felnőtt mezőnyben érték el ezt a sikert. Óriási munkát végeztek az edzők, rengeteg túlóra, egyéni képzés, plusz munka van ebben, köszönet érte. Természetesen köszönet a szülőknek is, hiszen nemcsak a Kőbányai Önkormányzat, hanem ők is a kiemelt szponzorok közé tartoznak, nélkülük a gyerekek sportolása nem lenne biztosított és a mérkőzéseken bíztatásukkal óriási hangulatot tudnak teremteni.

A három fiú játékos hogy illeszkedett be a Bp. Honvéd csapatába?

Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a Bp. Honvéddal stratégiai együttműködésünk van. Gergely István elnök úrnak és Báder Márton szakmai igazgató úrnak köszönhetően korrekt és jó a kapcsolatunk, ezért is támogattuk, hogy Hajdu Péter, Pafféri Péter és Vámos Ádám honvédos legyen. A srácok pedig bebizonyították, hogy minden tudást felszedtek nálunk, hiszen remekül beilleszkedtek, az elmúlt évben is sokat fejlődtek, közülük NBI/B Piros Csoportos bajnok, U20-as országos ezüstérmes és Hepp Kupa ezüstérmes került ki. Örülünk ezeknek a sikereknek és a filozófia változatlan: elsősorban nem korosztályos bajnokokat, hanem olyan embereket nevelünk, akik jól kosárlabdáznak.

Térjünk vissza a darazsakhoz, az egyéni teljesítmények tekintetében kik emelkedtek ki ebben a bajnoki évben.

Hál’ Istennek, több ilyen kiemelkedő teljesítmény van és több válogatott és kiválasztó meghívót kézbesítettek a nyárra. Így a 2007-es fiúk közül Demeter Levente, a 2009-es fiúk közül Nagy Ágoston, a 2007-es lányoknál Josepovits Kinga, a 2008-as lányoknál Takács Mirabell vett vagy vesz részt ezeken az alkalmakon. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ebben a bajnoki évben az U11-es korosztályban Kiss Dorka és Tóth-Cseri Dániel, U12-ben Németh Alexandra és Lantos Levente, U14-ben Josepovits Kinga és Nagy Ágoston, U16-ban Fodor Lili és Barabás Dominik, U18-ban Turi Eszter és Simonics Levente. A Zsíros Tibor ösztöndíjat – ami az egész éves kiemelkedő teljesítmény és eredmény alapján ösztönözheti játékosainkat – Takács Dorina és Demeter Levente kapták. De ne feledkezzünk el a legeredményesebb mesterekről sem: a lányok legeredményesebb edzője Sámuel Gergely, a fiúké Tápai Zsolt lett.

Továbbra is saját erőből dolgozik az akadémia? Hallani, hogy év közbeni megkeresések vannak egyes játékosok tekintetében.

Igen, rendszeresek a megkeresések, de én úgy gondolom, hogy nagyon jó helyen vannak a gyerekek, nemcsak a sportági fejlődésük miatt, hanem az iskolai és családi élet összehangolása tekintetében és a jó közösségi szellem okán is. Amióta megalakultak az állami akadémiák - illetve a kiemeltebb akadémiák is -, tetten érhető egy eredménykényszer, melynek eredményeképpen ezek az egyesületek oldalágról akarnak igazolni annak érdekében, hogy az országos bajnokságokon nyerjenek vagy legalább az első háromban legyenek. Kicsi kortól nevelni ugye hosszú ideig tart, így ezt a megoldást választják. Szilárd meggyőződésem, hogy az utánpótlás-sportnak elsősorban nem az a feladata, hogy korosztályos magyar bajnokokat neveljen, hanem az, hogy amikor felnőttek lesznek, első osztályban szerepeljenek, válogatottak legyenek. Mi ez utóbbi célt preferáljuk és nem szeretnénk, ha játékosaink azelőtt hagynák el a klubot, mielőtt máshol sem kapnak magasabb minőségű képzést. A Zsíros Akadémia rendelkezik azzal az infrastruktúrával és azzal a szakemberállománnyal, ami szükséges a gyerekek fejlődéséhez és persze abban a pillanatban, ahogy valamelyik gyerek „túlnövi” a kereteinket, támogatjuk, hogy olyan klubhoz kerüljön, ahol a fejlődése maximálisan biztosított. Így volt ez a három honvédos esetében is és így járunk el a jövőben is. Azt azonban minden erővel meg fogjuk akadályozni, hogy valakit csak azért vigyenek el, hogy másokat gyengítsenek és mondjuk kevesebb játékpercet kapjon, ami által lehet, hogy utánpótlás bajnok lesz, de felnőtt korban már nem biztos, hogy versenyképes lesz azokkal szemben, akik bár nem lettek utánpótlás bajnokok, de sok tapasztalatot szereztek a magasabb korosztályban szereplés lehetősége és a több mérkőzés perc során. Úgyhogy mi továbbra is saját erőből építkezünk, sportoló gyerekink kosaras pályafutásuk kezdete óta darazsasok, nálunk nem gyakorlat az oldaligazolás, külföldi vagy honosított játékos szerepeltetése. Nem törekszünk arra, hogy másik akadémiától szerezzünk játékosokat, arra azonban igen, hogy a kisebb klubokban feltűnő tehetségeket aránylag korán - klubjával való korrekt együttműködés alapján - ide igazoljuk és magasabb szintű munkát biztosítsunk neki. Mi Zsíros Tibor szellemiségével elsősorban magyar edzőkkel, magyar körülmények között, magyar gyerekeknek szeretnénk megtanítani ezt a csodálatos játékot.

Kik az idei búcsúzók?

Egészen kicsi koruk óta tagjai egyesületünknek és sokat tettek a klubért: Tálas Lívia, Turi Eszter, Kutrik Dóra, Takács Dorina, Gallyas Andrea, Horváth Lili, Sándor Alexandra, Vámos Anna, Csorba Gyula, Bálint Huba, Kerti Patrik, Balaton Gergő és Aranyi Bence. Büszkék vagyunk rájuk, köszönjük, hogy minket választottak és sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz.

Most egy kis pihenés következik és augusztustól jöhet a következő idényre való felkészülés.

Igen, de addig is vannak még programok, feladatok. A dunakanyari képzőtáborba július hónapban lehetőséget teremtettünk azoknak a gyerekeknek, akik a nyári szünetben is szeretnék képezni magukat. Heti turnusokban napi két edzéssel vesznek részt bentlakással a táborba. Befejeződik a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok esővíz elvezetésének bővítése, a Zrínyi Gimnáziumban felújítjuk a terem parkettáját, palánkjait. Augusztustól pedig természetesen indul a 2022/2023-as bajnoki évre való felkészülés, indulnak az edzőtáborok. Az edzőtáborokat követően elkezdődik a képzőtábor funkcionális bővítése, így jövőre már még több sportolót tudunk fogadni.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus