Kitettek magukért a Zsíros Akadémia ifjú kosarasai

Múlt hét végén a Zsíros Akadémia U14-es és U16-os együttese is EYBL-tornán szerepelt.

Az  U14-es fiúk parádés szerepléssel megismételve a tavalyi teljesítményt, ismét bekerültek az EYBL CE döntőjébe, melyre március 29-31 között az olaszországi Cesenatico-ban kerül sor, az U16-os együttes pedig a hazai rendezésű tornán 2-2 győzelemmel és vereséggel végzett.

Az U14-es együttes az olaszországi Riminiben küzdött a döntőbe jutásért.  A mindent eldöntő találkozón végig nagyon magabiztosan és keményen játszottak a kiváló dobóképességgel rendelkező német ellenfelükkel szemben. A harmadik negyedben úgy tűnt, megtörték ellenfelüket, 20 ponttal elhúztak, de utána "felpörgött" a Porsche, de a kritikus szakaszban az a Kenedi Róbert volt lépett elő, aki sérülten is vállalta a játékot és két triplájával oroszlánrészt vállalt a sikerből. Szerencsére a fiúknak helyén volt az eszük és a szívük, így megnyerték a meccset, s bejutottak a fináléba a kőbányai srácok.  A csapatunk kapitányát, Györkös Eriket beválasztották az All-Star csapatba, míg a csapat legjobbjai a Simonics-ikrek, Levente és Olivér lett.



A kőbányai nevelő egyesület U16-os együttese is fantasztikus hétvégét tudhat magáénak, hiszen két győzelemmel és két vereséggel zárta az EYBL CE kőbányai állomását. A két vereség abszolút vállalható, hiszen a veretlen csoportgyőztes Mladost Zemun és a szintén a korosztály top csapatai közé tartozó Inter Bratislava ellen is remekül helyt állt a csapat. A DIV Basket magabiztos legyőzése után a papíron esélyesebb lengyel Gortat BS Lodz csapata ellen született meg a második győzelem. Vámos Ádám az egész torna All-Star csapatának tagja lett, a csapat legjobbjának pedig Vasas Máté bizonyult.

Külön öröm, hogy Vámos Ádám újra meghívást kapott az U16-os nemzeti válogatott keretébe, amelynek tagjaként a jelenleg is zajló, igencsak rangos Szent István Kupán képviselheti nemzetünket olyan ellenfelek ellen, mint a Real Madrid, a Stellazzurra Roma, a Virtus Bologna és a Bayern München.

Fotó - Zsíros Akadémia Kőbánya

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus